Egy pécsi férfi a háziorvosától értesült arról, hogy noha nem is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, hivatalosan megkapta az első oltását január végén Budapesten, miközben nem is járt a fővárosban. Peták Péter közösségi oldalán számolt be a történtekről – írja a 24.hu.
Háziorvosa vette észre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben, hogy a pécsi férfi január 31-én megkapta a Pfeizer koronavírus elleni vakcináját a budapesti Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai klinikáján.
Peták a 24.hu-nak azonban elmondta, hogy
Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy esetleg oltottként tartják majd őt nyilván, miközben nem kapta meg a vakcinát.
A férfi adatai többnyire pontosak voltak, például neve, születési adatai, valamint tajszáma stimmelt, azonban
A Semmelweis Egyetem hétfőre ígért választ a 24.hu-nak. A háziorvosa azt válaszolta a portál érdeklődésére, hogy addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapott tájékoztatást.
A Koronavírus Sajtóközpont viszont azt válaszolta,