A magyar és a lengyel kormány időt nyert ugyan azzal, hogy panasszal fordult az Európai Bírósághoz az új jogállami mechanizmus ügyében, de ha az ítélet megszületéséig bármi stiklit elkövet, akkor azt Brüsszel számon kéri rajta, főleg a bíróságok függetlensége és az uniós pénzek tisztességes felhasználása kapcsán. Erről az értékekért és az átláthatóságért felelős alelnök nyilatkozott a lapnak.
Vera Jourová hangsúlyozta, hogy a Bizottság már csak azért is fokozattan odafigyel a két országra, mert mindkettő ellen párhuzamosan zajlik a szerződésszegési eljárás az alapszerződés nevezetes 7-es cikkelye alapján. De a testület addig sem tétlenkedik, amíg az EUB meghozza a verdiktet a magyar és a lengyel beadvány ügyében. A szakértők ugyanis ez idő alatt kidolgozzák a mechanizmus alkalmazásának gyakorlati módját, továbbá figyelik az esetleges újabb jogsértéseket. A helyzet felmérését szolgálta már az is, hogy mind a 27 országról jogállami jelentés készült.
Az unió nagy hangsúlyt kíván fektetni a korrupció és az urambátyám-viszonyok visszaszorítására és Jourová személy szerint nagyon reméli, hogy a szervezet legfelsőbb bírósága néhány hónapon belül meghozza a döntését. Utána pedig mód nyílik az anyagi támogatások megvonására, ha valamely kormány tilosba téved. Szerinte legfőbb ideje volt, hogy újfajta, tisztességes és hatékony eszközzel javítsanak a bíróságok és a sajtószabadság helyzetén, illetve szavatolják mindkettőt. A nyugati közvéleménynek ugyanis már elege volt a keleti vircsaftból.
Azt viszont aggályosnak látja, hogy a vírus miatt előállt gazdasági válság visszavetheti a demokráciát, mert bizonyosan sokan elpártolnak attól, ha cégek tömege zár be és rengetegen az utcára kerülnek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy éppen ezekben a nehéz időben igen nagy szükség van a független médiára, benne olyan szakavatott sajtómunkásokkal, akik nem függnek sem a gazdaságtól, sem a politikától. Csakhogy közben pontosan azt látni, hogy mindkettő igyekszik fokozottan nyomást gyakorolni a tömegtájékoztatásra.
A külföldieknek sugárzó német közszolgálati csatorna az Európai Néppárt problémás gyerekének nevezi Magyarországot, hozzátéve, hogy a továbbiak szempontjából nagy jelentősége lesz annak, miként áll hozzá a kérdéshez a CDU új elnöke. Mert ha Armin Laschet azt mondja, hogy elég volt a Fideszből, akkor bizonyosan kizárják a pártot a kereszténydemokraták soraiból. Ehhez azonban a német politikusnak mérlegelnie kell, hogy mi a fontosabb: az elvek, vagy a magyar piacon betöltött német pozíciók.
Mindenesetre Donald Tusk, az EPP első embere feladta a leckét a múlt hónap közepén, amikor a CDU kongresszusán elhangzott videóüzenetben állásfoglalásra szólította fel Merkel pártját az immár 10 éve nyitott seb kapcsán. A lengyel politikus szabadulna a magyar párttól és ebben támogatja vagy tucatnyi kisebb tagszervezet.
Orbán Viktor legutóbb a vétófenyegetéssel hozta ki sodrából a szövetségeseket. Manfred Weber, a strasbourgi frakció vezetője, akit Deutsch Tamás Gestapo-módszerekkel vádolt meg, azt közölte, hogy az utóbbi időben rendkívül visszaesett az együttműködés a Fidesszel, de már nem lehet tovább halogatni a döntést a párt sorsáról. Orbán persze folyamatosan kóstolgatja, hogy meddig mehet el, legyen szó, a sajtószabadságról, az igazságszolgáltatásról, a civil társadalomról, a Bizottság elleni támadásokról, a CEU elűzéséről vagy éppen a korrupcióról. A lista igencsak hosszú.
A Néppárt idáig azt hangoztatta, hogy a saját sorain belül igyekszik befolyást gyakorolni a kormányfőre. Bauer Bence a Fidesz nevében azt mondta, hogy egyáltalán nem a fő áramlatot képviseli az a néhány párt, amely a magyar tagság felmondását sürgeti. Ő maga úgy véli, hogy Laschet a merkeli politikát követi. Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója Orbán szempontjából azt tartja a legjobb forgatókönyvnek, ha marad a jelenlegi „kint is vagyok, bent is vagyok”-állapot.
Paul Lendvai ezzel szemben úgy véli, hogy az EPP nem terelheti egy örökkévalóságig maga előtt a problémát. Ha a kizárás mellett voksol, az hatalmas csapás volna Orbán tekintélyére nézve. Viszont ha megy tovább a csiki-csuki, az kiábrándítaná nem egyszerűen az ellenzéket, hanem főként fiatalabb nemzedékeket. A megbékítés árnyékot vet Merkel kancellári teljesítményére.
De mostani helyzet egyaránt kedvező a Néppárt, valamint a Fidesz számára, mert a 14 magyar képviselő garantálja a konzervatív többséget az EP-ben, cserében pedig a kereszténydemokraták fedezik Orbán hátát Brüsszelben, Berlinben és Münchenben. Gál Kinga, a Fidesz-delegáció új vezetője ugyanakkor sokat sejtetően megpendítette, hogy ha az EPP kirakja azokat a tagokat, amelyek véleménye eltér a belső többségétől, akkor a pártcsalád aligha adhatja a legnagyobb frakciót Strasbourgban.
A válság miatt elodázták a határozatot, de cseppen sem biztos, hogy pont kerül az ügy végére, ha elül a járvány. Bíró-Nagy szerint az eltelt időszakban az uniópártok részére a gazdasági érdekek többet nyomtak a latban, mint a demokráciáért, a civil szféráért vagy a tanszabadságért érzett félelem. Merthogy Magyarország a német autógyártók meghosszabbított munkapadja. Ezért ő nem számít semmilyen fordulatra a Fidesz ügyében.
Magyarország és Szerbia külön utat jár be Európában az unión belül egyáltalán nem engedélyezett kínai és az orosz vakcina forszírozásával, de ennek azért van némi politikai mellékíze. A lap szerint mindkettő a maga kisded játékát űzi, amit Brüsszel bizonyosan provokációnak tekint, mint ahogy valószínűleg az is.
Peking azt remélte, hogy a saját oltóanyag kifejlesztésével feledteti saját kudarcát, ami a járvány kirobbanásakor érte. Az egész versengés arra emlékeztet, mint amikor az 50-es, 60-as években a Szovjetunió és az Egyesült Államok azon vetélkedett, hogy melyikük jut előbbre a világűr meghódításában. Ami a járvány ellenszerét illeti, az első menetet a kínaiak elvesztették. Az oroszok pedig már akkor bejelentették győzelmüket, amikor még be sem fejeződtek a kísérletek.
Viszont Kína számára jól jön, hogy az EU elfuserálta a megrendeléseket, ezért szükségmegoldásként bekerül a képbe a Sinopharm terméke. Egyébiránt mind a magyar, mind a szerb vezetés azt csinálja, hogy a kínai kapcsolatra hivatkozva igyekszik nyomást gyakorolni az unióra. Belgrád azért, hogy felgyorsítsa a felvételi tárgyalásokat, Budapest pedig azért, mert jó pár vitája van Brüsszellel.
Így a tervezettnél csak később lehetett hozzálátni a csaknem kétbillió eurós pénzügyi csomag valóra váltásához, mert a magyarok vétóval fenyegetőztek. De Orbán nem csupán az anyagi ügyekben kerékkötő: a hátsó ajtón keresztül becsempészi a kínai szert, amivel kivívja Peking elismerését.
De hogy a két ország machinációi ilyen érzékenyen érintik az EU-t, az főként a brüsszeli teszetoszaság következménye, mert azért a kínai vakcina ügyében változatlanul vannak kérdőjelek. Mind a hatékonyság, mind az esetleges mellékhatások ügyében, és az sem egyértelmű, hányan vettek részt a teszt 3. fázisában – írja a lap.
Joe Biden nem karizmatikus, nincsenek korszakos gondolatai, nélkülözi a személyes varázst, mégis alighanem ő a megfelelő elnök az Egyesült Államok számára a mostani helyzetben. Ezt fejti ki Ian Buruma, aki jó egy évtizeden át foglalkozott az emberi jogokkal a New Yorki Bard College-ban. Merthogy hiába minősítik konzervatív források a két lábon járó középszerűségneka politikust, most pontosan olyasvalakire van szükség, aki négy évtizedet töltött el a washingtoni kígyófészekben. És bár nem lehet hősies vezetőnek tekinteni, igen jelentős tapasztalatokat tud felmutatni. És nem is baj, hogy nincsen karizmája, azok után, amit Trump művelt négy éven át.
Vannak idők persze, amikor jó, ha különleges személyiség egy ország első embere. Az angolokat pl. csak Churchill tudta meggyőzni 1940-ben, hogy fel kell venni a harcot Hitlerrel. Sajnos, 1945 után túl sok amerikai elnök próbálta utánozni a brit politikust, és ez időnként ostoba háborúkhoz vezetett. Egy nép boldogságát általában nem az hozza meg, ha a katonai dicsőséget és nemzet nagyságát hajszolja. Arra jobban alkalmasak az olyanok, mint Biden.
Annál is inkább mert nyakukon a járvány, a gazdasági válság, a demokrácia vetett hit általános hiánya. Azon kívül világszerte jönnek fel a jobboldali demagóg populisták. Az új elnököt időről időre Roosevelthez hasonlítják, mármint hogy remélhetőleg ő is kidolgozza a maga New Deal-jét, az azzal járó politikai reformokkal egyetemben. És tényleg jó volna, ha megcsinálná, mert túl sok pénz halmozódott fel túl kevesek kezén. Azon felül túl sok minden veszett oda az utóbbi négy évben, így hiú ábránd, hogy az USA simán vissza tud térni a korábbi állapotokhoz.
Mellesleg Roosevelt sem volt éppenséggel forradalmi vezető, az kapta feladatul a sorstól, hogy mentse meg az amerikai kapitalizmust. A sikerét annak köszönhette, hogy elegen bízta a jó szándékában. De pont ezt várják Bidentől is: meg kell mentenie a demokráciát. És lehet, hogy ebben pont a karizma hiánya lesz a legnagyobb segítségére. Hiszen közben árad belőle a tisztesség.
Ám minden próbálkozását meghiúsíthatja a republikánusok obstrukciója. De a politikus tisztában van a rendszer csínjával-bínjával, ezért bízzunk abban, hogy ő a megfelelő ember a megfelelő helyen. Egyébként amikor beköltözött a Fehér Házba, elvitette Churchill szobrát, amelyet Trump fő helyre tett az íróasztala mögött. Kezdetnek nem rossz.
A kommentár azt emeli ki, hogy a Szovjetunióval szemben Kínát nem lehet feltartóztatni, egyszerre kell együttműködni, illetve versenyezni vele. E pillanatban azonban úgy néz ki, hogy Biden ebben a kérdésben kivételesen osztja elődje álláspontját, azaz hogy le kell törni Peking szarvát. Annál is inkább, mert a közös ellenség egyesítheti a társadalmat.
Csakhogy a vásárlóerő paritás alapján Kína máris a világ legnagyobb gazdasága, ám fellépése Hong Kongban és Hszincsiangban azt mutatja, hogy megveti az emberi jogokat és nem érdeklik a nemzetközi szerződések. Fenyegeti Tajvan autonómiáját és kiterjeszti befolyását a Dél-Kínai-tengeren. Úgy viselkedik, mint egy felemelkedő nagyhatalom, amelyet egy könyörtelen önkényúr irányít.
Ám ereje sokkal nagyobb, mint egykor a Szovjetunióé volt, jóval több lakosa van, hozzáértőbb a kormányzata. És hatalmas lehetőségek előtt áll, még akkor is, ha vannak gazdasági bajai. Igen erősen beépült a nemzetközi munkamegosztásba, ami persze Achilles-sarkat is jelent a számára, de egyben megadja neki a külső befolyás lehetőségét. Hiszen mindenki Kínával akar kereskedni. A legtöbb ország jó viszonyra törekszik mind Pekinggel, mind Washingtonnal. Nem szívesen választanának a kettő közül.
És akkor még ott van, hogy az USA főként az utóbbi négy évben elvesztette tekintélyét a világban. Miként állíthatja, hogy továbbra is felelős nemzetközi tényező, amikor megéltük az iraki háborút, a pénzügyi válságot és Trump elnökségét.
Mit lehet ebben a helyzetben tenni?
Amerikának és szövetségeseinek új életre kell kelteniük a demokráciát és gazdaságukat. Ehhez óvniuk kell a technológiai szektorukat, de még ennél is fontosabb, hogy megújítsák a tudományos infrastruktúrát, fel kell frissíteniük az oktatást és bátorítaniuk kell a tehetséges emberek bevándorlását.
Meg kell védeniük az alapértékeket, éspedig oly módon, hogy ragaszkodnak az igazsághoz és a szólásszabadsághoz minden külső és belső ellenséggel szemben. Méghozzá közösen. Nem szabad, hogy Kína leválasszon kisebb országokat.
Meg kell reformálniuk a nemzetközi kereskedelem intézményeit, továbbá új szabályokat kell kezdeményezniük, hogy korlátozzák Peking mozgásterét. De persze a saját magukét is.
Világossá kell tenniük, hogy akár fegyverekkel is, ám megvédelmezik kulcsérdekeiket.
De a leglényegesebb, hogy a közös jó megvédelmezésére összpontosítsanak, ahogyan azt Biden csinálja.
Szóval lesz bőven versengés, de mélyreható együttműködés is. De úgy, hogy az ideológiák harcában a nyugati szabadság és demokrácia továbbra is vonzóbb marad. Ám az igazi feladat az, hogy helyreállítsák ezeket az értékeket – odahaza.
