Évezredek óta isznak kecsketejet Kelet-Afrikában – állapította meg ősi fehérjék elemzésével egy nemzetközi kutatás.
A tejivás történetét sokáig közvetett eszközökkel kutatták a régészek: ősi sziklafestményeket, állatcsontokat vizsgáltak. Újabban őskori edények lerakódásaiban keresték a tejzsír nyomait, ezek a módszerek azonban nem adnak választ arra, hogy egy bizonyos őskori ember ivott-e tejet életében.
A fehérjék vizsgálatakor a leletekben fennmaradt ősi proteinekből vonnak ki mintákat, amelyek elemzésével ki tudják mutatni a specifikus tejfehérjéket, sőt azt is, melyik faj tejére jellemző az anyag.
A jénai Max Planck Intézet és a kenyai Nairobi Nemzeti Múzeum tudósai emberi maradványok fogkövét elemezték. Az ősi ember nem tudta eltávolítani fogairól a lepedéket, ami sok esetben képzett fogkövet. Ez később fogromlást és nagy fájdalmat okozhatott a fog gazdájának, ugyanakkor a fogkő a benne fennmaradt anyagok aranybányáját biztosítja a sok ezer évvel későbbi tudománynak.
A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány ősi afrikai emberek fogkövét vizsgálta meg. A kutatók Szudán és Kenya területén található 13 ásatási helyszínen feltárt ősi állattenyésztő közösségek 41 felnőtt egyedének fogkövét elemezve nyolcnál találtak tejfehérjét. Madeleine Bleasdale, a tanulmány vezető szerzője megjegyezte, hogy a proteinek némelyike olyan jó minőségben maradt fenn, hogy azt is meg lehetett állapítani, mely állat tejét fogyasztotta az ember.
A tudósok a legkorábbi tejfehérjét a szudáni Kadruka 21 elnevezésű temetkezési helyen találták, mely mintegy hatezer éves. A közeli, nagyjából négyezer éves Kadruka 1 temetőben talált egyik emberi maradványnál azonosítani tudták a fajt, amelynek tejét életében fogyasztotta: kecsketejet ivott.
Ez a legkorábbi közvetlen bizonyítéka a kecsketejivásnak Afrikában. A szárazabb éghajlaton élő korai pásztortársadalmaknak fontos tejforrása lehetett a kecske és a juh – magyarázta Bleasdale.
A dél-kenyai Lukenya-domb 3600-3200 éves ásatási helyén talált egyed fogkövében is fedeztek fel tejfehérjét, ezért úgy vélik, az állatok tejének fogyasztása kulcsszerepet játszhatott az afrikai pásztortársadalmak hosszú távú sikerében.
A laktáz enzim, amely lehetővé teszi, hogy a szervezet teljesen megeméssze a tejet, általában gyerekkorban eltűnik, így sok felnőttnek nagy kellemetlenséggel jár a tejfogyasztás. Egyes emberekben azonban felnőttkorban is termelődik laktáz. Európában egy fő génmutáció köthető a laktáz fennmaradásához, Afrikában a különböző populációkban négy is.
Évtizedek óta rejtély, hogyan fejlődött együtt a tejgazdálkodás és az emberi biológia. A friss tanulmány szerzői meg tudták állapítani, hogy a fogkövük alapján tejfogyasztó embereknél vajon fennmaradt-e a laktáztermelés felnőtt korukban is. Mivel ezek az egyének nem rendelkeztek a génmutációval, úgy itták a tejet, hogy genetikailag még nem alkalmazkodtak a tejemésztéshez. Ez arra utal, hogy valójában a tejivás teremtett olyan körülményeket, hogy a laktáztermelést fenntartó génváltozat megjelenjen és elterjedjen az afrikai populációkban. „Ez csodálatos példája annak, hogyan befolyásolja az évezredek folyamán az emberi kultúra az emberi biológiát” – jegyezte meg Nicole Boivin, a jénai Max Planck igazgatója.
