Bár nem egyenlő felek küzdelméről van szó, Putyin mégis láthatólag fél Navalnijtól – állapítja meg a lap külpolitikai rovatvezetőjének kommentárja. Az elnök igen kemény eszközöket is bevet, noha ezzel a Nyugathoz fűződő kapcsolatokat kockáztatja. Igaz, már jó ideje nem törődik az ország érdekeivel, csak azt nézi, hogy neki mi a jó.
Oroszország évek óta akadozik, de az elnyomógépet olajozottan működik. A hétvégi rokonszenvtüntetéseken is több száz embert vettek őrizetbe, noha az ellenzéki vezető igazából nem veszélyes a rezsimre nézve. Az államfő egyelőre számíthat a tömegek rezignált közönyére, de azért a Kreml érezhetően ideges, Putyin népszerűsége hanyatlik. Mint ahogy sok orosz jövedelme is. Ellenben emelkedik az állástalanok száma és a megélhetés költsége.
Navalnij a közösségi médiában tud mozgósítani, az elnök Fekete-tengeri palotájáról készült filmet kedd óta már több, mint 67 millióan nézték meg. Az ellencsapás azonban jön, alighanem hosszabb börtön formájában, a kellő bírósági bohózat után. A Kreml valószínűleg érzi, hogy követőkre találhat, ha valaki ennyire bátor. Egy tekintélyelvű uralom végének kezdetét mindig az jelenti, hogy az emberek legyőzik saját félelmüket.
Hogy a politikust rács mögé dugták, az arculcsapás Angela Merkelnek, amin a kancellár nem teheti túl magát. Így minden bizonnyal csatlakozik az újabb szankciókhoz. Fokozott nyomás várható Joe Biden részéről is. A vége pedig az lehet, hogy Putyin elszalasztja a lehetőséget, jóllehet a Nyugat az ellensúly szerepét szánja neki Kína ellenében. De hát az államfő már jó ideje a saját feje után megy, függetlenül attól, mit diktálnak az ország szempontjai.
Lengyelország a PiS uralmának csaknem hat éve alatt megszállott jobboldali populisták zsibvására lett – írja Martin Pollack osztrák író, aki igazán jól ismeri a lengyel viszonyokat, mert a rendszerváltás tájékán 11 évig dolgozott Varsóban tudósítóként A vendégkommentár onnan indít, hogy a lengyelek 89 után sokáig sikertörténetet tudtak felmutatni, ám az átalakulás a felszínre hozott egy csomó dühöt és elégedetlenséget, az pedig jó táptalaj a nacionalizmus és a cinizmus számára.
Így mára már a demagógok, fundamentálkatolikusok és EU-ellenes erők vették át a terepet, akik csak Orbán Viktorhoz hasonlíthatóak. Ennek egyik oka az ellenzék krónikus széttagoltsága és gyengesége. Emellett Kaczynski mesterien mozgósítani tudja azokat a rétegeket, amelyeket az előző kormány bűnös módon elhanyagolt: a fordulat veszteseit, a vidéki lakosságot, a munkásokat és a nyugdíjasokat. Velük szemben a városi elit áll.
A rendszer szürke eminenciása folyamatosan mélyíti a társadalom árkait, erre építi a hatalmát. Az értelmiség és az elit ellen bujtogat, noha élvezi az elit minden privilégiumát. Trumpizmus – lengyel módra. Egy varsói politológus arra jutott, hogy a PiS neobolsevista ösztönöket mutat. Nem tud meglenni háborúskodás nélkül, az ellenség (és nem ellenfél!) mindig változik: bírák, újságírók, melegek, mostanában pedig a szigorú abortusztilalom ellen tiltakozó nők.
Kaczynski a harcra hivatkozva lép túl minden demokratikus szabályon, üldözi a vele szemben álló köröket, amelyeket meg akar semmisíteni. Gondolkodásmódja fekete-fehér. Az egyik oldalon vannak az Isten, haza, család szentháromság hívei, az ellenkező térfélen az árulók, akik próbálják befeketíteni a világban a „nagy, katolikus Lengyelországot”.
Mostanában már az ellenségek közé sorolják az EU-t és mindenekelőtt Németországot, mert állítólag újra térdre kívánják kényszeríteni Varsót, akárcsak korábban a komcsik. A hivatalos propagandának elengedhetetlen része az összeesküvés elmélet. Továbbá, hogy a lengyeleknek fel kell emelniük a fejüket és vissza kell hódítaniuk az őket megillető helyet Európában. A Jog és Igazságosság mellesleg előszeretettel hasonlítja Brüsszelt a Szovjetunióhoz. A kirajzolódó út egyértelműen a tekintélyelvűséghez vezet.
A társadalom egyes csoportjai elleni küzdelemben a rendszer számíthat a katolikus egyházra. A papság, ideértve a püspököket, jórészt azonosul a túlfűtött nacionalizmussal, idegenellenességgel, a másként gondolkodók elutasításával. Csak éppen ezért népszerűsége csökkenésével fizet az egyház. Már csak 40 százalék bízik benne, 42 pedig nem. De ez a kritika is összeesküvésnek minősül.
A demokrácia aláásása társul a tiltakozások brutális leverésével. A kommunisták annak idején ugyanezt csinálták, amikor helyzetük meggyengült. Kaczynski fél a néptől, amely mind inkább megtagadja az engedelmességet. Ráadásul Ziobro igazságügyi miniszter jobbról igyekszik beelőzni. Közben pedig a jobboldali populisták és soviniszták kénytelenek szembenézni a civil társadalom fokozódó ellenállásával. Az látszik, hogy a tömegeket hiába próbálják megfélemlíteni gumibotokkal és kemény büntetésekkel.
Soros György rövid időn belül már a 3. világlapban igyekszik híveket toborozni az örökkötvény ötletének, de ezúttal újabb oldalról érvel elképzelése mellett. Angol és német nyelven megjelent írása után ezúttal a vezető francia lapban szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok a járvány kemény gazdasági következményeinek leküzdésére adjanak ki olyan értékpapírt, amely sosem jár le, ily módon tehát csak a kamatot kell megfizetni utána, az pedig hosszabb idő átlagában a nulla felé tendál.
A befektető ott látja a legnagyobb akadályt a terve valóra váltásához, hogy a tagállamok túlságosan is megosztottak. Magyarország és Lengyelország vétót helyezett kilátásba a közös pénzügyi csomaggal szemben, a takarékos ötök pedig inkább saját gazdaságukra összpontosítanak. A befektetők azonban csak akkor vesznek kötvényeket, ha az azok mögött álló szervezet fennmaradására hosszú távon lehet számítani.
Az egyes kormányok javarészt már felélték tartalékaikat a járvány leküzdésére, de hogy előre tudjanak lépni, ahhoz sokkal több pénzre van szükségük, mint a költségvetésben és a segélyprogramban előirányzott 1800 milliárd dollár. De még ennek a felhasználását és késleltette a magyar-lengyel politika.
Ám a két országot meg lehet kerülni az alapszerződésekben szereplő kiterjesztett együttműködés segítségével. Ez esetben úgy, hogy több tagország közösen saját albüdzsét létesít, és azt finanszírozza, a közös kötvények segítségével. Ennek forrása lehet akár a már említett 1800 milliárd euró is. Bizonyosan nagyobb hasznot hajt ily módon, mintha a hagyományos módon költik el.
Az pedig a szolidaritás igen szép példáját jelentené, ha az egyes tagállamok a saját nevükben piacra dobandó örök kötvények mellett szavatolnák a nagy bajban lévő Olaszország hasonló piaci műveletét. De akár az EU is kiadhatna ilyen papírokat. Ennyit igazán megér a dolog.
