- derül ki a fehérorosz belügyminisztérium hétfői közleményéből, amelyet az MTI idéz.
Vasárnap ismét több ezren vonultak az utcára Minszkben - idén immár a tizenötödik alkalommal - Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve, a közösségi portálokon néhány felhasználó videofelvételeket is megosztva arról számolt be, hogy több lakóház udvarában összecsapások voltak a rohamrendőrökkel, a rendőrség pedig hanggránátokat is bevetett a tömeg feloszlatására. Demonstrációkat jelentettek más nagyobb városokból, például Hrodnából és Bresztből is.
A belügyi tárca közleménye 345 ember őrizetbe vételéről tájékoztatott.
A vasárnapi tüntetés hivatalos elnevezése "Fasizmus elleni menet" volt, a szervezők így reagáltak arra, hogy Lukasenka a minap fasisztáknak nevezte a tüntetőket.
Az utcai tüntetések új erőre kaptak, miután november 11-én Raman Bandarenka 31 éves festőművészt rendvédelmiek az utcán bántalmazták, és a kórházban belehalt sérüléseibe.
A vasárnapi megmozdulások rendszerint a legnépesebbek. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért.
A hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.





