Magyarország adottságai minden tekintetben alkalmasak újabb szélerőművek telepítésére - állapítja meg alapos, több tucat korábbi értekezésre hivatkozó, önálló kutatási eredményeket is felmutató, minapi tanulmányában az Energiaklub. Tudvalévő: 2016-ban az Orbán-kormány gyakorlatilag betiltotta a szélerőművek létesítését. A lépésre a kabinet mindmáig nem adott érdemi magyarázatot. A kormány rövid válaszai jellemzően kitérők, érzelmi alapúak, "tényeik" nélkülözik a tudományos hivatkozásokat. A kormányfőről azóta is minden szakmai érv lepattan. Olyannyira, hogy míg az év elején frissített energiastratégia egyeztetésre küldött, titkos tervezetében még számoltak a szélerőművek engedélyezésének visszaállításával, a nyilvánosságra került, végső változatból az utolsó pillanatban ezek már kikerültek.
Az elmúlt évek tudományos javaslatai közül a környezetvédő szervezet most közzétett dolgozata az egyik legalaposabb. Szakmai újdonságnak számító megállapításuk szerint a hazai nap- és szélerőművek termelése az évszakok vonatkozásában nagyjából kiegyenlíti egymást. Magyarán, mivel télen jobban fúj a szél, a nap- és szélerőművek együttműködő rendszere nyaranta inkább előbbi, telente inkább utóbbi egységekből nyerné az áramot. Kisebb mértékben egy napon belül is érvényesül a hatás, vagyis éjszaka valamivel jobban fúj a szél, mint nappal.
Mivel a két eljárás így kitűnően kiegészíti egymást, a magyar kormány által meghirdetett napelemtelepítési reform önmagában féloldalas, amennyiben a telepek termelési szüneteit más, jellemzően szennyező áramtermelési módokkal kellene ellensúlyozni. Mindazonáltal leszögezik: a rájuk vetített vádakkal szemben sosem állították, hogy a magyar ellátás kizárólag e két termelési módra alapozva biztosítható. E megközelítést XX. századinak minősítik. A XXI. század ezzel szemben az ellátásbiztonság tekintetében kifinomultabb és tágabb - így a környezetszennyezésre, illetve az áttételes társadalmi hatásokra érzékenyebb – látásmódot igényel. Ez az időjárásfüggő megújulókra nem valamiféle kiszámíthatalan teherként, hanem egyre olcsóbb - a forrást tekintve ingyenes -, a környezetet jóval kevésbé terhelő, az éghajlatváltozás elleni célokat szolgáló, az önellátást segítő, az állam egyoldalú függőségét megszüntető, nemzetstratégiai érdekeket szolgáló, de az országok közötti együttműködést élénkítő, munkahelyteremtő lehetőségként tekint, ami "okos" megoldásokkal az áramegyensúly szempontjából is kezelhető. Ilyen módszer az energiahatékonyság, az igények - főképp a tarifákon keresztüli - befolyásolása, a helyi termelés ösztönzése vagy a megújulós erőművek csoportjainak virtuális egybeszervezése. Mindezek révén, hosszú távon a száz százalékig megújuló alapú energiaellátást sem zárják ki.
Az anyag részletesen elemzi a jelenlegi áramtermelő megoldásokat. Ezen belül komoly terjedelmet szentel a nukleáris eljárásnak, ami szerintük drága – de a megújulós átállásnál mindenképp többe kerül -, szükségtelen a biztonságos és gazdaságos ellátáshoz, léte ellenben akadályozza a fenntartható eljárások terjedését, a kiégett fűtőanyagok tárolása-hasznosítása pedig máig megoldatlan, vitatott kérdés.
Nemzetközi kitekintésük tanúsága szerint a szélerőművek beépített teljesítőképessége fokozatos növekedéssel ma már a maguk 651 gigawattjával (GW) majdnem kétszerese az atomerőművekének. Igaz, utóbbiaknál még kevesebb áramot termelnek, de a megújulóké immár a vizet leszámítva is nagyobb. Összegzésük szerint világszinten még mindig messze a legtöbb áramot szénből állítják elő, de a megújulók beérték a második helyezett földgázt, amihez képest az atom és az olaj jelentősége csekély. Az EU-ban a 2000-es évek elejéig vezető atomtól azóta a megújulók vették át a vezetést. Az atom és az azt kevéssel követő szén jelentősége fokozatosan csökken, a kisebb szerepű földgázé alig változik. Brüsszelre amúgy is az átállás élharcosaként tekintenek. Igaz, egy dolgozatukban felhívják a figyelmet a Unió nyugati és keleti fele közti éles látásmód-különbségre. Míg előbbiek ösztönzik a fenntarthatósági átállást, utóbbiak jobbára hagyományos szemléletű, visszahúzó erőt képeznek. Ez már csak azért is fura, mert a keleti tagállamok ellátása sokkal kiszolgáltatottabb a nyugatiakénál. Tehát az átállás itt sürgetőbb lenne.
Miközben az uniós tagállamok túlnyomó többsége tervez szélerőműtelepítést, Magyarországon eddig csak 2000 és 2011 között adtak ki ilyen engedélyt. Túlnyomó részük, 325 megawatt (MW) ma is kelepel. Ez az összes hazai erőmű teljesítményének 3,8 százaléka, miközben az áramigény 1,3-1,5 százalékát elégítik ki. Kihasználtságuk 23,3 százalék, ami igen jó akár az unió (szárazföldi egységeire jellemző) 22,1, akár a sokat hivatkozott Németország 19 százalékához képest. Ehhez képest – mint megállapítják – az elmúlt évtized során Magyarországon nem állítottak ki ilyen engedélyt, sőt a létesítést 2016-ban gyakorlatilag betiltották. Akkor a kabinet úgy módosította a szabályokat, hogy a településhatártól számított 12 kilométeren belül nem építhető szélerőmű. E feltétel viszont így az ország egész területét lefedi. A megújulós termelők támogatási pályázata hasonlóképp körmönfont, amennyiben egyszerű tilalom helyett ama szélerőművek jelentkezését engedélyezi, amelyek pályázaton létesítési jogot nyertek. Igaz, pályázatot, illetve nyertest egy évtizede nem hirdettek. Mindemellett az Energiaklub-tanulmány megjegyzi: a mostani megújuló-támogatási kiíráson elvileg indulhatnának teljes körű felújítás előtti szélerőművek, de azok e feltételrendszerben esélytelenek, így körükből nem is akadt jelentkező. Mindazonáltal több példát sorolnak olyan kiírásra, ami esélyt teremt a szélerőműveknek is. Igaz, egyre inkább rájuk is elmondható az a megújulókat általában jellemző megállapítás, hogy mind kevéssé szorulnak pénzügyi támogatásra.
A meglévő, idősödő hazai szélerőművek, amelyek többnyire már nem kapják a megújulókat ösztönző ártámogatást, a jelek szerint a szabad piacon is megélnek. (Igaz, mint megállapítják, amíg a nyers piaci versenyeken nem árazzák be a társadalmi károkat, egyelőre a hagyományos eljárások egy része is versenyképes lehet.)
Számos kutatást hivatkozva igaztalannak minősítik azokat a híreszteléseket, hogy a szélerőművek környékén élők többsége ellenezné az ilyen egységeket. A társadalom nagy részében a szélerőműről kedvező, a fejlődésre utaló kép él. Ugyanakkor részletesen elemzik a környéken élőket, illetve a helyi élővilágot érő kedvezőtlen hatásokat. Megállapításuk szerint a létesítés alapos megtervezésével ezek túlnyomó többsége kiküszöbölhető, amit a gyártók is folyamatosan fejlesztenek, de az előnyök nagyságrendekkel meghaladják a szélkerekek okozta esetleges károkat. Hasonló a helyzet a gyártási-leszerelési szennyezéssel is, ami egyre inkább megoldott, de mindenképp belátható kihívás (ellentétben például az atomerőművi hulladékelhelyezéssel). Mindazonáltal a kutatások szerint a szélerőművek a gyártástól a leszerelésig az összes áramtermelő eljárás közül a legkevésbé szennyezik a környezetet. A kormány által előszeretettel kibocsátásmentesként hirdetett atomerőművek mutatója legalább egy nagyságrenddel rosszabb.
Magyarországon tehát az új szélturbinák telepítését nem a természeti vagy műszaki adottságok, hanem a jogszabályok akadályozzák - állapítják meg összefoglalóan.
