A vezéri NER és állampártja nem létezhet teljhatalom nélkül – na meg a magát ellenzékinek gondoló mainstream nagy részének lojalitása nélkül se. Elég ehhez a lojalitáshoz, hogy „azért még demokrácia van, hiszen vannak választások!” És persze van országgyűlés, van ellenzék, lehet véleményt nyilvánítani. Az is természetes, hogy egy gépesített lövészezredest neveznek ki a színművészeti egyetem élére? A kórházaktól az egyetemekig mindenütt ott vannak már ezek az előretolt – TGM szavaival – „militarizált pedellusok”. A jéghegy csúcsai. Annyi minden hajmeresztő, önkényes, hazug már ebben az orbáni rendszerben, hogy ezen az újabb, szükségszerű fejleményen megint és külön felhorgadni legfeljebb jóleső pótcselekvés, ha nem követik tettek.
Inkább azt javaslom, nézzünk már egy kicsit a szemük közé ezeknek a tiszta lelkű, ellenálló fiataloknak, akik bátran és – egyelőre talán – lelkesen kitartanak egyetemük falai között. A rendszer őket akarja megtörni és bedarálni. Ők meg, a növendék céltárgyak észre sem veszik, mennyire meg vannak már törve és be vannak darálva. Hősiesen bizonygatják ugyanis, hogy őket nem a politika érdekli, ó dehogyis, nem is csinálnának olyan csúnyát, hogy politika. Azt már ki sem mondják, hogy tényleg nincsen semmiféle politikai elképzelés, eszme a fejükben, vagy ha van, talán megtanulták már mélyen elrejteni. Isten ments, hogy például liberálisak lennének. Mint akik lassan már el is hiszik, hogy liberálisnak lenni büdös. Persze demokráciát, azt akarnak, de hiszen az orbáni rendszer is az volna. Ők csak szabadon tanulni akarnak. Hát sok félnivalója a rendszernek aligha van tőlük.
Ahogy mondjuk egy Momentumtól sem. Képviselőjének, Donáth Annának a Vezér által kinevezett Varga igazságügyminiszter egy szeptember 29-i kerekasztal beszélgetésben azt vágta a fejéhez, hogy a Momentumosok, miközben összefognak Gyurcsány Ferenccel és a Jobbikkal, kimennek Brüsszelbe, és gyalázzák a saját hazájukat. Ez a „haza gyalázása” már annyiszor elhangzott, „bemondta a TV is”, hogy minden jel szerint a közemberek jelentős részének is kulturális-nemzeti meggyőződésévé vált, hogy az ellenzék mindig a „hazát gyalázza”. Hiszen föl se merül bennük, hogy ha valaki a hatalom mai bitorlóinak tetteit szóvá teszi, akkor ez miért lenne azonos az egész haza gyalázásával?
Donáthnak se nagyon látszott feltűnni, hogy a nyílt színen a becsületébe gázoltak – hiszen a szemébe mondta egy pártkatona, hogy akikhez politikailag tartozik, gyalázzák a hazájukat. És hát ő is a haza egyik tagja – vagy nem? Mint aki a lelke mélyén, anélkül, hogy tudatára ébredne, be is hódolt volna. Mi mással magyarázható az általa a beszélgetésben produkált langyos víz: erejéből csak annyira futotta, hogy a Momentum még messze nem létezett 2006-ban (hát persze), és a párt (hát persze) sosem állította azt, hogy 2010 előtt minden rendben volt Magyarországon. Ahogy azt sem, hogy egy kormányváltás után ahhoz a világhoz akarnának visszatérni.
És csak szabadkozott, szabadkozott. Miközben meggyalázták. Hogy az ellenzéknek csak a NER választási rendszere miatt kellett összefognia az említettekkel. Mi más ez, mint őfelsége ellenzéke, amikor érvel! Nincs igazi, önálló és nyíltan megfogalmazott politikai szellemisége.
A puszta ellenállás, amit a színinövendékek csinálnak, ugyancsak politikai szellemiség nélküli politika, más szóval politikailag semmi. Olyan, mint amikor egy lázongó tömegnek nincsenek politikai vezetői. Ki fog fulladni, mert nincs se politikai gondolat, se ellenállást szervező szervezet, és nincsenek vezető személyiségek sem. Holott amivel szemben állnak a főiskolások (és velük együtt a nemzet többsége), az nem puszta önkény, maffia, rablás, hanem végzetes politikai ámokfutás, melynek egyik állomása az ezredesek kinevezése és az „operatív törzsek”.
Lesz még folytatás is. A kormányzat által pénzelt Alapjogok reklámfilmjével kezdődött, utána a Vezér által a kormánylapban közzétett beszéd-pótlékban el is ott volt: „Készüljetek!” Ez az évtizedes lappangás után mára újraszerveződött (mutáns) fasisztoid újjászületés hangja.
Ezzel szemben nincs politikamentesség, nincs szabadkozás, nem lehet csak szabad szín-játszásra vágyni, olykor tüntetni, épületet megszállni, mert már régen – és egyáltalán – nem erről van szó. Az ilyen uralommal szemben nem a hivatás, a „szakszerűség”, nem a bármikor megváltoztatható törvényekre való hivatkozás, a bármikor ki- és átcserélhető alkotmány és alkotmánybíróság segít, hanem csak az eddigieknél sokkal radikálisabb politikai szembeszegülés. Az meg sehol sincs. Még annyi se, mint Ferhéroroszországban, pedig annyi, amennyi most ott egy időre létre tudott jönni, nem lesz elég a rendszer megdöntéséhez.
Ezek a szép fiatal emberek az eléjük tolt ezredesekkel szemben olyan egyedül vannak, akár a zsidók 1944-ben. Akkor se az egész társadalom érezte, hogy tűrhetetlen, ami történik, ma sem. Legfeljebb elszórt támogatók akadnak. Még maga egyetemi világ is hallgat, akár a sír. Az egyetemek népe az oktatási rendszer, többek között a kredit-rendszer, újabban meg a távoktatás miatt teljesen atomizálódott. A hallgatói önkormányzatokat pedig, melyek fellépésre, szervezésre, irány megfogalmazására képes szervezetek lennének, a Vezér ugyancsak szép, fiatal és e fizimiska mögött romlott csatlósai töltötték föl és herélték ki. És az egyetemek fiatal népe nem hogy tűri, de mintha észre se venné már, hogy kik képviselik őket. A rendszer lassan célba ér.