Noha a két legfontosabb palesztin párt - a Ciszjordániát kormányzó világias Fatah és a Gázai-övezetet igazgató iszlamista radikális Hamász - már a nyílt szembenállás 2007-es kezdete óta, csaknem másfél évtizede tárgyaltak egymással, csütörtöki kiegyezésüket leginkább mégis külső tényezők, nevesül az Egyesült Államok lépései alapozták meg. A washingtoni kormányzat önkéntelenül terelte közös nevezőre a palesztin pártok vezetőit, először a Donald Trump által januárban bemutatott, az “évszázad alkujaként” beharangozott palesztin-izraeli béketervvel. A rendezési javaslat egyebek mellett engedélyezte Izraelnek, hogy annektálja az illegálisan létesített ciszjordániai telepeket, és a korábbi elképzelésekhez képest más tekintetben is jobban kedvezett az izraeli, és kevésbé a palesztin érdekeknek. A Fatah és a Hamász egyaránt elutasította a tervezetet, ami egyúttal elmozdította a holtpontról a két párt közötti párbeszédet. Az annektálás tervezett, július eleji dátumára még arról is megegyeztek, hogy együttműködnek a terv végrehajtásának megakadályozásért.
Izrael végül nem csatolta magához az érintett területeket, ám amerikai közvetítéssel olyan megállapodások jöttek létre, amelyek még súlyosabb csapást jelentenek a palesztinok ügyének: az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is rendezte viszonyát Izraellel. Az Öböl-menti országok döntését mind a palesztinok, mind vezetőik árulásként élték meg. Álláspontjuk a 2002-es arab békekezdeményezés alapján értelmezhető, mely javaslat megnevezte a zsidó állammal történő normalizáció három fontos kritériumát - az izraeli erők kivonulását a megszállt területekről, a palesztin menekültek helyzetének igazságos rendezését, valamint az önálló palesztin állam létrehozását, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. A feltételek teljesülését az arab világ egysége hivatott biztosítani, de ezt a konszenzust törte meg az Emírségek és Bahrein azzal, hogy jelentősebb engedmények kiharcolása nélkül békélt meg Izraellel. Mindkét érintett azt hangoztja, hogy továbbra is támogatják az önálló Palesztina létrehozását, a kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktusra - fogadkozásaik azonban üres szavakként csengenek a palesztinok számára, akik úgy érezhetik, hogy cserben hagyták őket és reménytelenné vált a saját házáról évtizedek óta dédelgetett álmuk. A Fatah és a Hamász is ráeszmélt, hogy már nem számíthat az arab szövetségesek feltétlen támogatására, és vélhetően ez a felismerés kovácsolta egységbe őket. A két párt delegáltjai csütörtökön Ankarában arról állapodtak meg, hogy fél éven belül új választásokat tartanak. A szavazók - a tervek szerint - elsőként a törvényhozás összetételéről dönthetnek, majd az elnök személyéről, végül pedig a palesztinok ügyét nemzetközi szinten képviselő Palesztin Felszabadítási Szervezet központi tanácsának tagjairól.
Már régóta esedékes volna megtartani ezeket választásokat, elvégre a Fatah első embere, Mahmúd Abbász palesztin államfő 2005-ben kezdte meg az eredetileg négy évre szóló ciklusát, míg a képviselők 2006-ben vették át a mandátumukat. A szavazások megrendezése azonban akadályokba ütközhet, hiszen a két palesztin párt egyezsége szerint a választások elengedhetetlen feltétele, hogy a Jeruzsálem keleti felében élő - rendezetlen helyzetű - arabok is leadhassák voksukat, ám ehhez a metropoliszra fővárosaként tekintő Izrael eddig soha nem járult hozzá.
Az is kétséges, hogy a zsidó állam egyáltalán engedni fog egy olyan szavazást, amelyen az általa terrorszervezetnek minősített Hamász is elindulhat. A legutóbbi, 2006-os törvényhozási választás előtt is követelték az iszlamista félkatonai mozgalom kizárását, de Abbász, illetve az ifjabb George Bush vezette washingtoni kormányzat azzal igyekezett eloszlatni az izraeli aggályokat, hogy azt állították, biztosan a Fatah fog nyerni. A voks viszont - mindenki meglepetésére - a Hamász győzelmét hozta. Izrael, illetve a nemzetközi közösség azonban ignorálta az Iszmáíl Hanije vezetésével megalakult kormányt. A feszültséget növelte, hogy a Fatah kifejezetten rosszul viselte a vereséget. A két palesztin párt szembenállása utcai erőszakba torkollott, amely végül a Palesztin Hatóság két különálló területének - Ciszjordániának és a Gázai-övezetnek - a megosztott igazgatását eredményezte. A Fatah és a Hamász a mostani kiegyezéssel úgy tűnik, rendezte nézeteltéréseit, mindeközben azonban a radikálisok és Izrael között semmilyen közeledés nem történt. Habár a Hamász politikai szárnya 2017-ben mérsékeltebb hangnemű programot mutatott be, mégsem tudott változtatni az izraeli kormány - a múltbéli háborúk és véres merényletek tapasztalataiból fakadó - elutasító álláspontján. Mindezek alapján pedig úgy tűnik, hiába találta meg a közös hangot a Fatah és a Hamász, ez rövidtávon kevéssé javíthat a palesztinok érdekérvényesítő képességén.
