A tagállamok semmilyen körülmények között sem kötelezhetők arra, hogy részt vegyenek nemzetközi védelemre szoruló személyek Unión belüli áthelyezésében. Valamilyen formában azonban ki kell fejezniük a szolidaritásukat a migrációs nyomás alá került frontországokkal - mutatta be újságíróknak Ylva Johansson európai biztos, hogy az uniós testület hogyan képzeli a közös migrációs politika jövőjét.
Az Európai Bizottság szerdán mutatta be átfogó javaslatcsomagját, amellyel öt éven belül immár másodszor rugaszkodik neki az EU migrációs és menekültügyi reformjának. A Jean-Claude Juncker vezette előző testület kudarcot vallott az elképzeléseivel, nem utolsósorban Magyarország és más közép-, illetve kelet-európai tagállamok makacs ellenállása miatt. Ursula von der Leyen és csapata most azt reméli, hogy a friss javaslatok előbb-utóbb megnyerik az eddig berzenkedő országok tetszését is. Az előterjesztéseket a kormányokból álló EU Tanácsnak és az Európai Parlamentnek még el kell elfogadnia, hogy hatályba léphessenek.
Az uniós testület elődjénél jóval keménykezűbben bánna a bevándorlókkal szemben: megerősített határőrizetet, az érkezők alapos határmenti átvilágítását, hatékony és gyors menekültügyi illetve visszatérési eljárást ígér. Immár nem a belépés országát tenné felelőssé a mendékkérelmek elbírálásáért, hanem egy pontosan meghatározott feltételrendszer alapján határozná meg a művelet végrehajtására illetékes tagállamot. A küldő és tranzitországokat furkósbottal és mézesmadzaggal (például vízum- és kereskedelmi kedvezményekkel, illetve ezek megvonásával) bírná rá a hazaküldöttek visszafogadására, az illegális migráció megállítására és az embercsempészet felszámolására. Emellett legális bevándorlási csatornákat is nyitna a közösség munkaerőhiányának enyhítésére.
A bizottsági javaslatokból nem hiányoznak a menedékkérők unión belül áthelyezésére vonatkozó szabályok sem, ám von der Leyenék ezeket nem kívánják ráerőltetni a tagállamokra, ahogyan az a 2015-ös válság idején történt. Szerintük vészhelyzetben kivétel nélkül mindenkinek hozzá kellene járulnia a migrációs hullám által sújtott ország vagy országok gondjainak enyhítéséhez, de a huszonhetek sokféleképpen kifejezhetnék a szolidaritásukat. Vállalhatnák a frontállam(ok)ban rekedt menedékkérők betelepítését, közreműködhetnének az ott tartózkodó illegális migránsok hazatoloncolásában, felajánlhatnának határőröket vagy biztosíthatnának egyéb, például szakértői támogatást.
Válsághelyzetben az Európai Bizottság dolga lenne meghúzni a vészcsengőt és figyelmeztetni a tagállamokat a kötelességükre. Minden országnak a lakosságszáma és gazdasági teljesítménye - Brüsszel által megállapított kvótája - alapján kellene kivennie a részét a segítségnyújtásból. Ha adott esetben legalább 30 százalékkal kevesebb felajánlás érkezne a migránsok szétosztására vagy “szponzorált hazatérítésére”, mint ahányra szükség van, akkor a hozzájárulással adós országokat kötelezhetnék rá, hogy kvótájuk felét használják fel, és valamilyen módon nyújtsanak segítséget. Ez azonban sohasem lehetne a betelepítés kierőszakolása, a kormányok mindig választhatnának különféle opciók között — hangsúlyozták bizottsági tisztviselők, elismerve, hogy a módszerrel nem lehet garantálni valamennyi nemzetközi védelemre szoruló ember áthelyezését.
A tervek szerint az illegális bevándorlók hazatelepítésében segédkező tagállam nyolc hónapot kapna a feladat végrehajtására. Ha ennyi idő alatt sem teljesítené a vállalását, akkor a kitoloncolásra ítéltek visszatérési eljárását a saját területén kellene befejeznie. Bizottsági tisztviselők szerint a javasolt intézkedés nem minősülne kötelező betelepítésnek, hiszen a migránsok nem maradhatnának az adott országban.
