Király Etelka már nagyon régóta, és nemegyszer, szeretett volna férjhez menni. Ez azonban 45 éves korára se sikerült. Elhatározta hát, inkább más hobbit választ, valamilyen népszerű labdajátékot szeretett volna űzni. Gondolkodott fociban, kézilabdában, pingpongban, teniszben, sőt vízi- és kosárlabdában is, mígnem az egyik legkülönlegesebb sportág – bár nem önálló olimpiai szám –, a kislabdahajítás mellett tette le a voksát. Mielőtt azonban valami komolyabb csapathoz „igazolt” volna, előtte némi gyakorlatra akart szert tenni az adott sport területén.
Balatoni nyaralójuk udvarán régi, használaton kívüli kút árválkodott, Etelka ezt szemelte ki gyakorlatai számára. Kutyájuk kedvenc játékával, egy megrágott teniszlabdával elkezdte célozgatni a kút káváját.
A már nem is olyan fiatal Etelka először tíz méterről dobta a labdát a kút irányába. Nem sikerült beletalálnia. Azután fokozatosan csökkentette a dobótávolságot, egészen egy méterig, míg végre, nagy örömére, a labda belepottyant a kútba. Legalább az irányérzéke kialakult.
Innentől kezdve lelkesedéssel folytatta volna a hajigálást, na de a labda magától nem jött ki a kútból.
Míg azon töprengett, mihez is kezdjen, egyszer csak egy fiatalember tűnt fel a kút mellett. Bár az arca pufók, a feje tar volt, a szemei kissé dülledtek – enyhén Basedow-kórra utalóak –, s a teste tagolatlanul, derék híján egybefolyó, Etelkának – „kicsire nem adunk” alapon – mégis igen megtetszett. A helyzet csak fokozódott, amikor a fiatalember egy kötélre kötött vödörrel kiemelte a kútból a labdát.
Etelka szíve nagyon dobbant! Ezt muszáj meghálálnia, és mivel mással, mint egy hatalmas ölelés keretében elcuppantott csókkal!
Sajnos arról fogalma sem volt, hogy a férfi érintés iszonnyal küzd, és a puszitól megrémülve, egyenest a kútba hanyatlott. El is merült azonnal.
Etelka persze azonnal hívta a tűzoltókat meg a mentőket, de minő tragédia, a fiatalemberen már nem lehetett segíteni.
Amikor órák múlva kihúzták a kútból, az ormótlan test enyhén zöldes színű, kissé felfúvódott volt, haj továbbra sem mutatkozott a fénylő, tar kobakon, és persze a szemei is dülledten domborodtak a lezárt pillák alatt.
Etelka vigasztalhatatlan volt.
De azért a sport iránti imádata nem apadt el.
Sőt addig gyakorolt, mígnem ténylegesen bevették egy csapatba. Ott pedig az évek során olyan sikeresen szerepelt, hogy elismerésként kapott egy aranylabdát, amit azóta trófeaként őriz a vitrinben.
