Önöknél hogyan indult a tanév?
Azt látom, a gyerekeknek – főleg a kisebbeknek – tényleg szükségük van arra, hogy bent lehessenek az iskolában, meglegyen a társaság, a rendszeresség. Tapasztalataim szerint a szülők többsége is az iskolai oktatást részesíti előnyben a távoktatással szemben. A tanévkezdéskor azt tapasztaltam, többekben van egyfajta nem megalapozott biztonságérzet. Persze van egyfajta félelem is, de úgy tűnik, tanévkezdésre sem erősödött fel a korábbi óvatosság, ami szerintem nehezíti az iskolai védekezést. Pedig, ha hinni lehet a Semmelweis Egyetem rektorának, és valóban akár 100 ezerre is tehető a fertőzöttek száma, az azt jelenti, hogy lényegében minden iskola közelében, a gyerekek vagy a közvetlen családtagok között valószínűleg van legalább egy fertőzött.
Ön fél iskolába küldeni a gyermekeit?
Nem mondom, hogy napi szinten, de azért olykor én is aggódom. Szerencsére több lehetőség is van, hogy ezeket az aggodalmakat „levezessük”: a szülők egymás közt is megbeszélhetik, ki mit tud tenni, hogy nagyobb biztonságban tudja a gyermekét. Jó esetben az iskolával, a pedagógusokkal is meg lehet vitatni az aggodalmakat. Egyébként a járványhelyzetnek lehetne egyfajta pozitív hozománya: a szülők és az iskolák közötti kapcsolat erősödik. Még az előző félévből arra is hallottam példákat, hogy a tanárok jobban kikérték a szülők véleményét, akár személyesen, akár kérdőíves formában.
Viszont egy szigorítás miatt a szülők már az iskolákba sem léphetnek be csak külön engedéllyel.
Ez nem feltétlen gond, valóban segíthet a járvány terjedésének fékezésében. Egyébként ez már több intézményben így volt, azzal a kivétellel, hogy az elsősöket azért bekísérhették a szüleik. Ennyi rugalmasság talán még belefér. De ha ezt sem lehet, figyelni kell arra, hogy az iskola valahogy kezelje a kis elsősök érzelmi megrázkódtatásait. Ez alatt persze nem azt értem, hogy minden tanár legyen „pótanyuka” is egyben, de próbálják kellő empátiával kezelni az olyan helyzeteket, amikor például egy elsős kisgyermek sír: legyen valaki, aki kikíséri az anyukájához. Sajnos hallottam már olyan esetről, ahol ez nem így történt.
Mit tudnak tenni azok a szülők, akik félnek iskolába engedni gyerekeiket?
Nem sokat. Felhívhatják a gyerekek figyelmét a járványügyi előírások betartására, de például azt nem tehetik meg, hogy nem engedik iskolába őket. Legfeljebb valamilyen speciális orvosi probléma miatt, orvosi igazolással lehet otthon maradni, ezen túl a szülő csak pár napot igazolhat. Csak úgy, a járványra hivatkozva nem lehet igazolást kérni, kivéve persze az említett speciális eseteket, például ha valaki valamilyen immunbetegségben szenved. Persze akár az is előfordulhat, hogy egyes iskolákban a korábbinál több napot is elfogadnak szülői igazolással, de ez függ az adott intézménytől: van, ahol rugalmasabbak, van, ahol kevésbé.
A kormányzat számos ajánlást kiadott az iskolai védekezéshez, ezek csak jelentenek valami segítséget.
Nekem elsősorban azzal van problémám, hogy nem látom, mi a pontos kormányzati terv. Miben kellene bíznunk? A fertőzések száma egyre magasabb, és nem látszik, mi fogja ezt megállítani. A szabályok szerintem jóval lazábbak, mint tavasszal, nem világos, mi gátolná meg, hogy egyre több fertőzött legyen és egyre több iskolát kelljen bezárni. Nem tudom, miért kellene bíznom abban, hogy a jelenlegi rendszer működni fog. Ha karanténba kerül egy alsós osztály, mit tegyen a szülő, aki már nem tud több szabadságot kivenni, hogy otthon maradjon a gyerekkel? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Egyelőre azt érzem, hogy mindenki csak túlélni próbál.
Ha jól tudom, szülőként tapasztalta, milyen az, amikor állami, s milyen ha magániskolába járnak a gyerekei. A járvány elleni védekezésben lát különbséget a két intézménytípus között?
Vannak különbségek az iskolák között, de nem feltétlen azért, mert az egyik magán, a másik meg állami fenntartású. Szerintem a védekezés hatékonysága, komolysága inkább a helyi viszonyoktól és az intézményvezetéstől függ. Például a nagyvárosi, úgynevezett „elit" gimnáziumokban, mondhatni maximális profizmust látok, de egy „átlagos” általános iskolában ez már nem annyira jellemző. Míg az egyikben több helyen van érintésmentes kézfertőtlenítő, a másikban jó, ha a mosdóban van szappan. Sok minden függ az igazgatótól, pedagógusoktól is. Ahogy a szülők, úgy a tanárok is sokfélék: vannak, akik komolyabban veszik, mások mindent úgy csinálnak, ahogy eddig.
Okoz-e gondot, hogy idén több első osztályos lépett be az iskolákba a kötelező beiskolázás és az iskolaérettségi szabályok szigorítása miatt?
Igen, a 80-90 ezres „normál” létszámhoz képest idén mintegy 11 ezerrel többen. Sok helyen megnőttek az osztálylétszámok, van, ahol eggyel több osztályt is indítani kellett. Pedig a gyerekek között sokan vannak, akik még nem iskolaérettek. Érkezett hozzánk olyan visszajelzés, hogy a pedagógus szemrehányást tett a szülőnek, amiért éretlenül iskolába küldte a gyerekét. Pedig ez nem a szülőn múlt. Korábban az óvodában figyeltek erre, most már csak az Oktatási Hivatal dönthet.
A szülők kérvényezhették az iskolakezdés elhalasztását. Ezek hogyan sikerültek?
A kérvények többségét – a hivatalos statisztika szerint mintegy 89 százalékát – elfogadták. Az érintett gyerekek több mint felét elküldték szakszolgálati felülvizsgálatra. Az elutasított kérvények száma valamivel ezer fölött volt. A hozzánk eljutott szülői visszajelzések alapján úgy tűnik, nem vált egységessé a rendszer, pedig – legalábbis a hivatalos indoklás szerint – a jogszabály-módosításokkal ez volt a cél. A hivatal hol így döntött, hol úgy, a járási szakszolgálatok is különböző gyakorlatokat valósítottak meg. Volt, ahol a felülvizsgálatok során meghallgatták a szülőket, máshol be sem hívták őket. Előfordult, hogy öt szempont szerint vizsgáltak egy gyereket, és olyanokat is iskolaérettnek nyilvánítottak, akik kettő vagy három pontban gyengén teljesítettek. Aztán voltak peres ügyek is, amik általában azzal végződtek, hogy a szülők kérelmét a bíróságon is elutasították, mert az általuk bemutatott dokumentumokat – óvodapedagógusi, pszichológusi, fejlesztő- vagy gyógypedagógusi véleményeket – nem, csak a szakszolgálati álláspontot tekintették hivatalosnak.
Pont azok véleményét nem vették figyelembe, akik valóban ismerik az adott gyermeket?
Így van. Nagy általánosságban azt lehet mondani, ezek az eljárások az egész oktatási rendszer korruptságát érzékeltetik. Még a gyerek is azt látja, hogy nem azok döntenek róla, akik őt ismerik és szeretik, mint a szüleik vagy az óvónénik, hanem olyanok, akikkel soha életében nem találkozott. Ennek szerintem nagyon rossz hatása van, kifejezetten káros. És ha folyamatában nézzük a dolgokat, azt látjuk, hogy ezeknek a káros változtatásoknak még nincs vége.
Mire gondol?
Szerintem a tavaly megkezdett intézkedések folytatása az az augusztusi rendeletmódosítás, amely egyebek mellett kimondja, hogy reggel nyolc óra előtt, illetve délután már nem szükséges, hogy az óvodákban diplomás óvodapedagógus foglalkozzon a gyerekekkel. Eddig ugye az volt a norma, hogy egy óvodai csoportba két óvodapedagógus és egy dajka kell. Az új rendelkezéssel lehet, hogy elég lesz egy óvodapedagógus is, ami nemcsak visszalépés, de súlyos minőségromláshoz is vezethet. Egy óvoda nem gyermekmegőrző, ott egész nap fejlesztőmunka folyik, nemcsak délelőtt, hanem délután is. A fő probléma természetesen az óvónőhiány, amit ilyen szükségmegoldásokkal akarnak orvosolni ahelyett, hogy vonzóbbá tennék a pályát. A munkakörülmények javításáról, a fizetések rendezéséről nem esik szó. Miközben a felelősség óriási: a minőségi óvodai nevelés ugyanannyira fontos, mint az iskolai.
