Szakértői körben máig vita zajlik arról, hogy valójában hány ütemből is áll a vágta. Az azonban senki előtt nem kétséges, hogy ez a jármód alkalmas arra, hogy a lovak a leggyorsabb sebességüket elérjék. A forint pénzromlási ütemének 2020 nyarán-őszén jó esélye van arra, hogy tovább folytassa vágtáját, még ha az ellenőrizhetetlen hiperinfláció esélye pillanatnyilag nem fenyeget is.
Már a júniusi 2,9 százalékos, visszafogottnak látszó infláció is erős kétségeket ébresztett a gazdaság szereplőiben, a háztartásokban, a vállalkozók körében, de talán még a költségvetés háza táján is. A mindennapi tapasztalatok ennél ennél sokkal magasabb fogyasztói árindexet valószínűsítettek. A múlt havi 3,8 százalék talán valamivel közelebb járhat az igazsághoz, de a valóság és a friss statisztikai adatok így is fényévnyi távolságban vannak.
Aligha lehet magyarázat a hónapról hónapra egyre kevesebbet érő forintra, hogy a kőolaj világpiaci ára nagyot ugrott, s ugyanolyan drágán autózhatunk, most, mint akár egy esztendeje. Az is kevés, hogy az idegenforgalomban-vendéglátásban a talpon maradt, és működni is képes szolgáltatók most akarják, mégpedig gyors iramban, bepótolni a vesztegzár alatt kiesett jövedelmet. Arra meg végképp nincs magyarázat, mint az a hivatalos kommentárokban olvasható, mintha a kulturális és szabadidős szolgáltatások jócskán megdrágultak volna. (Az természetesen nem zárható ki, hogy a belépőjegyekért most többet kérnek, viszont a lehetséges helyszínek száma jócskán beszűkült, a külföldiek hiányát, pedig semmi sem pótolhatja.)
Ezzel szemben a friss gyümölcsök az idén 45 százalékkal drágultak, a hús árának lankadatlan növekedését lassan már követni sem lehet, s amire jó tíz esztendeje nem volt példa: a tartós fogyasztási cikkek ára is erőteljes növekedésnek indult.
Amikor áprilisban a Magyar Nemzeti Bank 3000 milliárd forint – hivatalos kifejezéssel élve – új forrást biztosított a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka, akkor jobbról-balról learatták a dicséretet, hogy amíg a kormány csak egyik költségvetési sorból a másikba rakosgatja át a pénzeket, addig a jegybank valódi lépést tett. Már akkor is felmerültek az aggályok, hogy ez a pénz ugyan segíthet megmenekülni néhány kis- és közepes vállalkozásnak, és hozzájárulhat a bankrendszer stabilitásának a megőrzéséhez is, de ez az „új forrás” nem más, mint hogy a bankóprés működésbe lépett, s hozzá kezdett a forint hígításához. A támogatás felvette a „helikopterpénz” szerepét, vagyis a többletpénzt nem a fogyasztóknak (munkanélküliség esetén az állásukat vesztetteknek) juttatják vissza, mondjuk átmeneti forgalmi adócsökkentéssel, hanem a vállalkozóknak, akik támogatást kapnak pillanatnyi fedezet nélkül. S ennek a böjtje már is elérkezett, a többletpénz – egyébként kényszerűségből – nem az áruk, szolgáltatások bővülését szolgálta, hanem biztonságot nyújtott a kamatvágás hátszelét is kihasználva az áremelésekhez. Így a vágta folytatódik!