Hernádi Judit és Kern András jól állnak egymásnak. Ellentétes karaktereket játszanak pedig a Stephen Sachs által írt Valódi hamisítvány című vígjátékban, amivel a koronavírus-járvány miatt jelentős késéssel, a Városmajor Színpad megnyitotta a nyári évadját. Két „húzónév”, akikre sebtében is jegyet vált a publikum, hiszen most nem volt idő hosszas reklámkampányra, mégis dugig a nézőtér. Hitelük van a közönség előtt. Ha ők szerepelnek, nagy valószínűséggel nem fog unatkozni a publikum. Hazai viszonyok között sztárok. Bár színházban nem játszottak olyan sokszázas szériákat, mint Hernádi Gálvölgyi Jánossal, hiszen ők számítottak az összeszokott, bevált párosnak, és szintén meglehetősen jól állnak egymásnak. Ha van lehetőségük rá, passzolják a másiknak a színpadi labdákat, sorjáztatják a poénokat, gyakorlott évődő duót alkotva. Valaha szinte úgy összenőttek, mint Stan és Pan a filmvásznon.
Persze a színészeknek csaknem bárkivel együtt kell tudniuk játszani, de a tapasztalat megmutathatja, hogy vannak, akik az átlagosnál sokkal jobban összeillenek. Mensáros László és Tolnay Klári például idős korukban a Madách Kamarában nyakra-főre játszották a szépkorú egymásba habarodókat, szelíd iróniával, temérdek humorral, nem múló sármmal és egymás iránti kiapadhatatlan kíváncsisággal. Leckét adtak színészetből, érzékenységből, örökifjúságból, miközben azért persze szóba került a mindig odébb hessegetni próbált kaszás. Ezt teszi az utóbbi időszakban, Molnár Piroska és Jordán Tamás is a Rózsavölgyi Szalonban. Ha sikerül rálelni ilyen párosra, melynek tagjai között ennyire működik a „kémia”, az kamatoztatható akár a végkimerülésig.
Számomra tán a Csányi János által rendezett, legendássá vált Szentivánéji álomban tűnt fel először, hogy a mesterember jelenetekben milyen jól összepasszol Mucsi Zoltán és Scherer Péter. Jancsó Miklós több filmje direkt rájuk épül, felhasználva pazar rögtönöző képességüket, meg azt is, hogy közönségkedvencekké váltak Kapa és Pepe becenévvel. Darvas Ivánt és Garas Dezsőt Balázsovits Lajos hozta össze, amikor átvette a Játékszín igazgatását, és megrendezte a Jakobowsky és az ezredes című háborús vígjátékot, amiben a két nagy színész hasonlóképpen működött, mint Hacsek és Sajó a kabaréban. Psota Irén és Major Tamás egykori nevezetes Lujza és Jenő kabarépárosa, tulajdonképpen a Hacsek és Sajó nőre és férfira átplántált változata, nem élte túl a két szereplő halálát. A kezdetben Herczeg Jenő és Komlós Vilmos által megformált Hacsek és Sajó, akiknek a figuráját Vadnay László ötölte ki, azóta is él. Jó néhányan írták már a jeleneteiket, és játszották a jellegzetes kávéházi figurákat, akik a maguk szemszögéből kidumálják a nagyvilág és a magánélet eseményeit. Hosszú ideig a Mikroszkóp Színpad műsorainak jelentős részét hagyományosan Hacsek és Sajó zárta, Sas József és Beregi Péter megszemélyesítésében. Egyikük a mindent tudó, kioktató, másikuk az oktondi kis slemil, akit lehet szapulni a bumburnyákságáért, de ösztönös szókimondásával mégiscsak önkéntelenül rá-rátapint egy csomó lényeges dologra. Darvas és Garas aztán gyakran kamatoztatták, hogy így egymásra találtak a színpadon, pazar kettős voltak Neil Simon az idő próbáját kiálló bulvárjában, a Furcsa párban, és Beckett Godotra várva című abszurdjában.
Az nem állítható, hogy Hernádi és Kern agyba-főbe együtt játszottak. Évtizedekkel ezelőtt a Vígszínházban éppen csak belekóstoltak a közös színpadi létbe. Vagy hét-nyolc évvel ezelőtt aztán a remek producer, Orlai Tibor hozta össze őket ismét, Verebes István rendezésében, a Belvárosi Színházban, a Hitted volna? előadásában. Baráti házaspárok megözvegyült tagjaiként iparkodtak egymás számára fontosabbá válni, vagy éppen megriadtak, hárították ezt a lehetőséget, hogy majd a magánytól ijedjenek meg, és újra közeledni próbáljanak. Esendőségükön sokat lehetett nevetni, a szurkapiszkálódós megjegyzéseik mögül ki-kibukott a fájdalom, a kétségbeesés. Ott volt a reménytelenség, az egymásba kapaszkodás vágya és az ettől való megrettenés, a biztos talaj elvesztése és a fel-felpislákoló remény.
Mindez igaz a Valódi hamisítvány című produkcióra is, amit több mint két évvel ezelőtt mutattak be a Belvárosi Színházban, és a jelenlegi helyzetben már önmagában is reményt sugároz azzal, hogy hosszú hónapok után megint zsúfolásig meg lehet tölteni egy 800 főt befogadni képes nézőteret. De ugyanakkor félni is kell attól, hogy ismét ki tudja milyen szigorítások jöhetnek, ha jelentősen rosszabbodik a járványhelyzet. Valahogy ez is akarva-akaratlanul hozzáértelmezhető most nő és férfi egyszer fent, máskor lent jellegű párharcához. Két igencsak különböző emberről van szó. Egyikük állás nélküli pincérnő, aki régóta a város peremén lévő lakókocsiban él - Valló Péter leleményes tervezése –, ahová minden tárgyat ő guberált össze. A férfi a messzi New York elitjéhez tartozik, egykori múzeumigazgató, könyvek szerzője, műalkotások becsüseként abszolút menőnek számít. Amiatt repült ide kifogástalan öltönyében és cinikus modorával, mert a nő azt híreszteli, hogy van egy valódi Jackson Pollock festménye, ami akár temérdek millió dollárt is érhet, bár ő 3 dolcsiért tett rá szert az ócskásnál. Maud lepecsételt írást akar arról, hogy igazi a kép. Lionel viszont elég hamar kimondja, hogy fabatkát sem érő hamisítvány. Innentől beindul a nyersen szókimondó, egyszerűségében igencsak őszinte nő és a disztingváltnak mutatkozni igyekvő, de, ha a szakmájáról van szó, ugyancsak nem kertelő férfi csatája. Mind nagyobb tétben folyik a sajátos libikóka-játék, érvek, ellenérvek és ezekkel együtt poénok sorjáztatása, különböző hangulatok, a letargikustól az euforikusig való „hullámoztatása.” Két egy húron pendülő színész jutalom- és örömjátéka, Valló Péter rendezésében, akinek szerencsére esze ágában sincs nyakatekert koncepcióval ellopni tőlük a show-t, hagyja őket kibontakozni, élvezettel „viháncolni”, virtuóznak lenni. Ugyanakkor azt is megmutatják, hogy a két magányos, elképesztően más világlátású embernek mégiscsak lehet némi esélye arra, hogy közös nevezőt találjon. A kiváló színészek szakmai felkészültségük teljes vértezetében szórakoztatnak, és közben érzékeltetik ennek a találkozásnak a tétjét. Hernádi és Kern alaposan rászolgálnak arra a bizalomra, hogy a nézők most is elkapkodták miattuk a jegyeket.
