Régi szocreál épület a hajdan virágzó, ma már lepusztult volt lemezgyártól alig kőhajításnyira: itt működik az állami fenntartású Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény borsodnádasdi otthona, ahol a hivatalos közlések szerint négy idős, koronavírussal fertőzött gondozott vesztette életét. Az intézmény elvileg 41 férőhelyes, legalábbis ilyen adatok jelentek meg eddig: ha ebből indulunk ki, akkor a halálozási arány rosszabb itt, mint a sokat emlegetett és pellengérre állított fővárosi Pesti úti idős otthonban. (A hangsúly persze az arányon van, hiszen a két otthon aligha összevethető: a fővárosi intézményben több mint tízszer ennyien, 544-en éltek, közülük hunyt el a vírus miatt 44 gondozott.) A borsodnádasdiak közül viszont többen is azt mondták nekünk a városban, hogy az otthon nem működött teljes kapacitással. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem segített tisztázni a számokat, lapzártánkig nem válaszoltak arra, hány férőhelyes az intézmény, hányan élnek most ott, s van-e jelenleg beteg lakója az otthonnak.
Az intézmény előtt egy tetőtől-talpig védőruhába öltözött ápolónővel találkoztunk. Ő azt mondta, negyvenöten vannak most az otthon 16 szobájában, ami azt jelenti, hogy a szobák többségében hárman laknak együtt. Az ápolónő tudomása szerint a négy elhunyt közül ketten helybéliek voltak. Rajtuk kívül valamennyi, eddig kórházban ápolt beteg visszatért már az intézménybe: a Borsod megyei kormányhivatal korábbi közlése szerint 31 koronavírus-fertőzést regisztráltak az állami fenntartású otthonban, s 15 beteget vittek kórházba. Mint megtudtuk, munkába állt kedden az a bekölcei illetőségű gondozónő is, aki szintén megfertőződött, de mivel különösebb tünetei nem voltak, otthoni karanténban vészelte át a két hetet. Azt is elárulta: jelenleg egy új koronavírus-gyanús ápolt van az idősek között, hozzá szerdán érkeznek, hogy leteszteljék.
Ennek fényében úgy tűnik, kissé talán elsietett volt a város háziorvosának optimizmusa, aki örömhírként jelentette be hétfőn a település közösségi oldalán: „Elmondhatjuk, hogy hetek óta nincs új koronavírusos esetünk sem a városban, sem a szociális otthonban. (...) Valószínűleg a borsodnádasdi kiemelkedő hullámon túl vagyunk” – írta. Erre a jó hírre hivatkoztak az otthon közelében lakók közül többen is, s mintha valóban kissé felszabadultak volna a nyomás alól, maszkot alig viselt valaki, s a másfél méteres távolságot sem nagyon tartották be.
A vidéki idősotthonok közül a legtöbben, hatan a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) mezőszilasi intézményében hunytak el. Kérdésünkre, hányan laknak az intézményben, s közülük hányan koronavírus-fertőzöttek, az állami fenntartó nem válaszolt. Ugyanakkor a mezőszilasi önkormányzat Facebook-oldala szerint a hétvégén hét fertőzött akadt a férfiosztályon. Steidl János polgármester a Népszavának elmondta, a hivatalosan kétszáz gondozottat ellátó intézményben április közepéhez képest javult a járványhelyzet: akkor a nem hivatalos adatok szerint tucatnál is több fertőzöttet regisztráltak, jelenleg viszont csak hét esetről tud az otthonban. A faluvezető hozzátette, az otthon lakói közül többeket kórházban kezelnek Covid-fertőzéssel, ám hogy hány gondozottat, arról őt sem tájékoztatták.
A második legtöbb halálesetet az Aranybárka Egyesület seregélyes-szőlőhegyi idősek otthonában regisztrálták, ahol a járvány kitörése előtt 161 gondozottat láttak el. Hargitai Sándor, az egyesület elnökének tájékoztatása szerint jelenleg 152 szépkorú lakik az intézményben, közülük 77-en fertőződtek meg koronavírussal, tizenegy gondozottat kórházban kezelnek, öten pedig belehaltak a járványba. Vagyis a gondozottak 52 százalékánál mutatták ki eddig a koronavírust. Az Aranybárka Gárdonyban is üzemeltet két idősek otthonát, illetve két, úgynevezett támogatott lakhatási intézményt összesen 164 szépkorúval – nyolc korábbi lakót egészségügyi problémák, valamint hozzátartozói félelmek miatt hazaengedtek –, közöttük azonban nincs Covid-fertőzött.
– Megállapítottuk, hogy a kórházi kezelések után visszaküldött, részben kezeletlen, teszteletlen lakókkal érkezett a vírus hozzánk, ugyanis intézményeinkben gyakorlatilag január, az influenzajárvány kitörése óta zárlatot rendeltünk el – jegyezte meg Hargitai Sándor. – Előfordult, hogy a kórház kétoldali tüdőgyulladással visszaküldte a lakónkat.
Az elnök szerint a járványügyi helyzet két hónap alatt nagyjából három-négymillió forint többletköltséggel járt:
– Tulajdonképpen semmiféle védőeszközt nem biztosított számunkra az állam, csak az elmúlt 2-3 hétben tudtuk nagy nehezen beszerezni az előírt védőeszközöket. A kormány „segítsége” kimerült az értelmetlen-oktalan ellenőrzésekben, s a százoldalnyi jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a hatóságoknak halvány gőze sincs, mi a teendő. Elvileg lejárt a lakóink karanténideje, de semmiféle instrukciót nem kaptunk a további teendőkről. Arról nem is beszélve, ha az első pillanattól tesztelték volna a gyanús eseteket, sokkal rövidebb idő alatt véget ért volna a karantén.
Lesújtó idősotthonkórkép
A hazai idősotthonok már a koronavírus-járvány betörése előtt súlyos gondokkal küzdöttek, amit azután a pandémia felnagyított. Az már jóval a járvány magyarországi megjelenése előtt tudható volt, hogy az idősotthonokban élők a leginkább veszélyeztetettek: koruk, egészségügyi állapotuk, illetve az intézményi zsúfoltság okán. Ennek ellenére sem az állam, sem a fenntartók nem készültek fel erre. Az otthonok többségét anélkül érte el a járvány, hogy az intézményeket, az ott dolgozókat, a lakókat és a hozzátartozókat felkészítették volna. De hiányos volt az eszköztár is: az otthonok többségében nem volt elég maszk, fertőtlenítő folyadék, kevés volt a személyzet. Ráadásul a dolgozók jó része a veszélyeztetett korba tartozik. A járvány még világosabbá tette: Magyarországon önkormányzati vagy állami idősek otthonába költözni számos kockázatot hordozó, súlyos döntés. Az intézmények jó része alapszintű ellátást nyújt. A szobák négy, esetenként hat ágyasak, egy-egy éjjeliszekrénnyel választva el egymástól a fekhelyeket. A szobákban egy asztal és egy mosdó, jó esetben szekrények. A fürdőszoba és a vécék a folyosó végén, sokszor 20 vagy akár 40 emberre jut belőle egy. A takarítás a kórházakból jól ismert színvonalat hozza. A sokszor leépülő, számos betegséggel és problémával küszködő, megfáradt és a világtól távolodó emberek gondozása nehéz és megalázóan alulfizetett munka, az intézmények többsége még a tömeges munkanélküliség idején is létszámhiánnyal küzd. Főállású orvost kevés intézmény tud felmutatni, ez nem egy vágyott karrierállomás, így többnyire szerződéssel oldják meg a feladatot. A költségkeret szűkös. Az ellátottaktól beszedett pénz – nyugdíjuk 80 százalékát kérhetik el – többnyire nem fedezi a költségeket, hiszen aki teheti, külön apartmanokat kínáló magánintézménybe költözik. (Néhány önkormányzati otthonban is található saját fürdőszobás, esetenként teakonyhás lakrész, de sokkal kevesebb, mint amennyire igény lenne.) Ebbe a normál időkben is végletekig lepusztultnak számító ellátórendszerbe tört be a járvány. A nagy létszámú intézményeknek esélyük sem volt a vírussal szemben. Az intézményvezető nem rendelhetett saját szakállára, nem volt hely az izolációhoz, túl kevés volt a személyzet az előírások precíz betartásához. Ott ahol az elkülönítést sikerült megoldani, ahol idejében kaptak maszkot és fertőtlenítőt, nem küldtek vissza fertőzött lakót a kórházból, illetve eléggé kicsi volt az intézmény és eléggé önfeláldozó a személyzet a bentlakáshoz, ott akár veszteségek nélkül is megúszhatták. A többiben jobbára a vak szerencsén múlt. - Szalai Anna
