Nemzetközi szempontból a demokráciából autokráciába való átmenet tekinthető az utóbbi évtized legfigyelemreméltóbb hazai trendjének – hívta fel a figyelmet Szűcs Zoltán Gábor politológus az Új Egyenlőség legfrissebb podcastjában. Az elmúlt évtizedben meglévő külső és belső lehetőségekre és kihívásokra adott kormányzati válaszokból fokozatosan jött létre az a politikai rendszer, amiben élünk. Már a 2010 utáni első ciklusra is jellemző volt az egészpályás letámadás, a demokrácia keretén belüli szisztematikus, a Fidesznek kedvező torzítások, és a nagyobb gazdasági mozgástér megteremtésének igénye. Igazi szabadesésbe azonban 2014 és 2019 között került az ország, ezt az időszakot lehet a felgyorsuló autokratizálódás éveiként jellemezni. 2019-2020 további új szakaszt nyitott a hazai politikában: az önkormányzati választás nyomán megerősödött ellenzék, és egy eddig nem látott mélységű válság állítja komoly új kihívások elé az Orbán-kormányt.
A Fidesz népszerűsége mögött álló tényezők közül ki kell emelni az erőforrás fölényt és a nyilvánosság eltorzítását az aktuális saját érdekei szerint (ennek eszköze a folyamatosan növekvő propaganda költségvetés). Fontos azonban a Fidesz-szavazók összetartása szempontjából a gazdasági siker alapú legitimitás is: a fideszesek szerint a gazdaság helyzete és saját anyagi helyzetük is egyértelműen jobb, mint tíz éve. Érdemes azt is kiemelni, hogy a saját tábor igényeinek teljes lefedése mellett vannak olyan ügyeik (pl. rezsicsökkentés, családtámogatás), amelyek az ellenzéki szavazói csoportokat is meg tudják szólítani.
A magyar társadalom jól azonosítja ugyanakkor a súlyos problémákat, közpolitikai kudarcokat. Ennek következtében a koronavírus válságnak sebezhető alapokról indult neki a kormány: az egészségügy lesújtó társadalmi megítélése mellett a közoktatás helyzetéről alkotott vélemények is nagyon negatívak. A kormány gyenge pontjait állítja a figyelem középpontjába az elhúzódó és mély válság, ami ráadásul komolyan fenyegetheti az Orbán-kormány gazdasági legitimációját.
Szűcs Zoltán Gábor értékelése szerint a koronavírus által okozott válság mértéke váratlanul érte a kormányt és rosszul is reagált rá. Kiütköztek a problémaérzékelés korlátai: későn reagálnak, későn ismerik fel, hogy cselekedni kell. Az is jól látszik, hogy a gazdasági válságot fontosabbnak tartják, és jobban is félnek tőle, mint a válság egészségügyi dimenziójától. Az eddig ismertetett gazdasági értékelések ugyanakkor elégtelennek tűnnek a különböző szereplők szerint, ezek erős megszorításokat tartalmaznak, ráadásul beismeréssel ér fel az is, hogy a bejelentett intézkedéseket néhány naponta foltozgatni kell. Sok a fideszes válságkezelésben a hatalomtechnikai elem is, melyet politikai kommunikációs húzások, hirtelen váltások, sok improvizáció egészít ki. Látványosan megpróbálja a kormány a közvéleményt lekövetni, amire a legjobb példa az iskolabezárás ügye, mely megmutatta, hogy lehet egy nap alatt a teljes tagadásból a tényleges bezárásig eljutni.
A tovább szűkülő mozgástér mellett az ellenzéki pártoknak érdemes azzal számolni, hogy a kormányzás hosszú időre megmarad az átmeneti, kapkodó állapotában. Pusztán kommunikációs eszközökkel aligha tudja a Fidesz kézben tartani a válságot, folyamatos lépéshátrányban lesz a valódi történésekkel szemben. Az ellenzék esélye ebben a helyzetben, ha a társadalom valós igényeivel foglalkozva képes alternatívát nyújtani a kormány válságkezelő intézkedéseivel szemben. Mint az „Orbán 10” kutatásból kiderült, ilyenek a munkavállalók kiszolgáltatottsága, az egészségügy és az oktatás állapota vagy a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek. Ha az ellenzék ezekben a kérdésekben komoly javaslatokat tud letenni az asztalra és kitartóan kommunikál, akkor lehet ennek a válságnak az is a következménye, hogy az ellenzék szavahihetőbb lesz a kormánynál azokban a kérdésekben, amelyeket az emberek amúgy is fontosnak tartanak.
