Omló falú, rozzant vályogház Gadányban, a kisszoba, ahová az ágyat be lehetne tenni, az összedőlés szélén, a hétvégén kőműves nézte meg, hogyan lehetne valamelyest helyrepofozni. Az épületben csak villany van, víz a kerti kútban, a pottyantós vécé az udvar végében. Ilyen körülmények közé került a marcali kórház elfekvőjéből az idős asszony miután Kásler Miklós humániminiszter április 7-én elrendelte: a kórházi ágyak 60 százalékát ki kell üríteni a koronavírusos betegek számára
- A mama tavaly novemberben került kórházba hányással, hasmenéssel, aztán bent kapott egy agyvérzést – meséli Andrea, az idős asszony unokája. – A bal oldala teljesen lebénult, 24 órás felügyeletre szorul, pelenkázni kell.
Andrea húsz kilométerrel, négy településsel arrébb lakik, a lepattant gadányi házban anyja él az élettársával, s persze mostantól a nagymamája. Az idős asszony ágyát végül a konyhában helyezték el.
- A kórházban csak annyit mondtak, el kell vinni, a kutya nem nézett utána, milyen körülmények közé kerül – folytatja a fiatal asszony. – Csak a pelenkát írták fel közgyógyellátásra, vagyis azt legalább ingyen kapja, de minden más már a mi költségünk. A falu csak annyival tud segíteni, hogy van egy ápolónő, aki kijött, és megmutatta anyáméknak, hogyan kell pelenkázni, forgatni, mert korábban a családból senki sem élt együtt gondozásra szorulóval.
Gadány amúgy egy hátrányos helyzetű zsákfalu Belső-Somogyban, s bár van egy szociális otthon a faluban, oda szinte lehetetlen bejutni, még rászoruló helybéliként is, azaz a családnak egyedül kell megküzdenie a problémával.
- Minden nap biztosan nem tudok majd eljönni – jegyezte meg Andrea –, és komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy anyámék el tudják-e látni a nagymamát. Már az első alkalommal kiderült: fogalmuk sincs, hogy kell pelenkázni, például ahelyett, hogy fordították volna, megemelték őt.
Mostantól az idős asszony agyvérzés utáni fejlesztése is leáll, hiszen nincs szakember, aki kijárna hozzá. A mama persze örül, hogy végre hazajöhetett – mondta az unokája -, de láthatóan nem érti, mekkora probléma ez a család és az ő számára, s hogy tulajdonképpen a hazatérése azt jelenti: az egészségügy teljes mértékben lemondott róla.
Hazaadtak egy idős győrtelki nénit a mátészalkai kórházból is. Azaz csak hazaadtak volna: a legközelebbi hozzátartozója ugyanis külföldön él, korábban az asszonyt a szomszédai segítették, de az állapota annyira leromlott, hogy egyedül már nem tudta volna ellátni magát. - Próbáltuk elhelyezni a faluban lévő, nem önkormányzati fenntartású kétszáz fős idősotthonban, de ott nem tudták fogadni – mondta a Népszavának Halmi József, az 1700 lelkes szabolcsi település szocialista polgármestere. Kisebb kálvária után végül Vásárosnaményban, egy ottani bentlakásos otthonban helyezték el, de nem sokkal később a néni meghalt. A polgármester szerint ebben közrejátszhatott nemcsak a néni egészségi állapota, hanem a lelki bánat is, mert a településtől húsz kilométerre fekvő otthonban senkit sem ismert, s még arra se maradt reménye, hogy a kijárási korlátozások után legalább a szomszédok sűrűbben látogathatják, miként ezt a saját falujukban biztosan megtették volna.
Egy Győrtelek méretű települést biztosan megviselne, ha a hazaadott betegek miatt akárcsak két-három ellátandó idős emberrel is megnövekednének az ellátandók. A szociális gondozói hálózat – amelyet Müller Cecília az országos tiszti főorvos korábban egyfajta segítségként emlegetett a hirtelen betegápolásra kényszerített családoknak – nem alkalmas egészségügyi feladatok ellátására, noha ebben a szabolcsi faluban például öt önkormányzati és további két, közmunkás státuszban lévő gondozó törődik a rászorulókkal. - Bevásárolunk, meghozzuk a gyógyszert, ha nincs járvány, kérésre akár ki is takarítunk, ágyneműt húzunk, de egy injekciót például nem tudunk beadni, seb kötözésre sem képeztek ki bennünket, és pelenkázni sem szoktuk a betegeket – mondta egy keleti határszéli kis falu egyik gondozónője. A hátrányos helyzetű térségékben ráadásul még állandó háziorvos vagy asszisztens sincs, ügyeleti rendszerben dolgoznak.
