Ezen a szép tavaszi napon felbolydul az ország, mindenki a legjobb ruháját ölti fel. Hagyományosan tízezrek zarándokolnak el az ünnepségekre. Ének, tánc, kiállítások, sportversenyek, tűzijátékok közt édességet osztanak a gyerekeknek. A fénypont a fővárosi díszszemle, grandiózus élőképekkel és bámulatos összhangban menetelő katonákkal.
Április 15-e Észak-Korea legfőbb ünnepe: mint máshol a karácsony és május elseje, egyben. E napon született az államalapító Kim Ir Szen (1912–94). Már ha igaz, mert mérget erre sem lehet venni. A távol-keleti diktatúra propagandája mindent behálózó „alternatív valóság”. A paranoiás rendszer a példa rá, hogy Orwell világában csupán egyvalami bizonytalanabb a jövőnél: a múlt.
A kanonizált életrajz szerint Kim a japán megszállók elleni partizánháború hőse, személyesen Sztálin emelte a párt élére. A koreai háború (1950–53), amelyet ő indított, békeszerződés híján formálisan ma is tart. Az északi „fele királyságnak” a marxizmus-leninizmuson túli, saját ideológiája van: a dzsucse afféle istencsászárság, konfuciánus szellemben feltétlen tiszteletet és engedelmességet követel az alattvalóktól.
Kim Ir Szennek már életében kijárt a „Pártunk és népünk Nagy Vezére” titulus, de halála után túlvilági dicsfénnyel övezte emlékét fia és utóda, Kim Dzsong Il (1942–2011). Születése új időszámítás kezdete, a mostani a 108. év. Bebalzsamozott teteme üvegkoporsójából holtában is őrködik a remetekirályság fölött. „Örökös elnökké” nyilvánították, így az államfői címet leszármazottai sem vették fel.
Pedig nem szerénységéről híres a harmadik generációs uralkodó, a nagypapára feltűnően hasonlító unoka: „a Koreai Munkapárt elnöke, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Államügyi Bizottságának elnöke, a Koreai Néphadsereg legfelsőbb főtábornoka, a tisztelt Kim Dzsong Un elvtárs”. A világtörténelem első kommunista dinasztiájának ura mindenható a maga bezárkózó, elbutított és megfélemlített birodalmában.
A szerencsétlen emberek ilyenkor, április közepén, rituálisan hajlonganak „a Haza Napjának” húszméteres bronzszobra előtt, innen a fennkölt elnevezés: a Nap napja. Igen ám, de mi lesz ma? Járvány idején irdatlan veszély lenne megtartani a szokásos tömegrendezvényeket, lefújni viszont példátlan beismeréssel érne fel. Észak-Koreában ugyanis, hivatalosan, nincs egy árva fertőzött se.
A politikai bizottság által elrendelt óvintézkedések ki sem rínak a brutális hétköznapi realitásból; a lezárt határ, az élelmiszerhiány és a spontán gyülekezés tilalma megszokott. Arról pedig csak a Szabad Ázsia Rádió számolt be, hogy Phenjanban már hetekkel ezelőtt kényszerkarantént létesítettek azoknak, akik papíron nincsenek is. A hazugság az abszurd rendszer esszenciája.
Vagy azért nem látogat kórházat a máskor mindenhol személyesen intézkedő Kim Dzsong Un, mert bojlertestén nevetségesen feszülne a védőruha? Talán egyszerűen fél; nem tudni, kimerészkedik-e egyáltalán a nép közé az ünnepen. Sokkoló felismerés lehet az istencsászár unokájának, hogy ő is csak földi halandó: a vírustól nem védi szögesdrót, atombomba, se propagandagépezet.