Gyerekkoromban, a Bethlen téri Bőr-és-ben volt egy pad bőrbetegnek és egy másik azoknak, akik nem bőrbetegek voltak, de azon a padon soha nem ült senki. Ki sem mondták az emberek, hogy miért jöttek. Mi a panasza? Nehéz. Éppen elég átélni, meg megmondani a bőr- és-gyógyásznak, pontosan elég.
Váró. Nem szeretem ezt a szót. Ülünk a padokon, szorosan egymás mellett, mert mindig sokan vagyunk, várunk a sorunkra. Ezért váró. Jobban telik az idő, ha beszélgetünk. Sokan itt szeretnek legjobban beszélgetni. Milyet pisil? Mert az nem mindegy. Ha hagymát eszem, akkor zöldet. Valamiért. És maga? Én nem figyelem. Dehogynem, mindenki figyeli. Hát mire figyel pisilés közben?
Nekem pikkelysömör. Arra semmi sem használ. Majd jön a koronavírus, az elintéz mindenkit, nem kell a pikkelysömörrel bajlódni. Karantén, most képzelje. Ott az ember legalább kap ingyen ellátást. Vagy nem. Azt se tudja, mi a karantén, csak beszél.
Olvasta? Ugyan már, annyi mindent olvas az ember, azok se értik, akik írják. Én ingenol-metabolitot kaptam. Használt? Ugyan már, semmi sem használ, csak mondják. Próbáljuk meg, ezt mondják. Én már senkinek sem hiszek. Nekem pedig volt Dogger-Bankom is. Nem, nem fáj, csak viszket. Az se jó, de még mindig jobb, mintha fájna. Örökké kenni, nem nagy élvezet.
Ugyan már, a feleségemet nem lehet rávenni, hogy kenegessen. Milyen sokat kell itt várni. Addig átnézek az érsebészetre, hátha ott kevesebben vannak. Az urológia, az még rosszabb. Nekem azelainsavat írtak fel, de nem használ.
Na és maga? Nemibeteg?
Olyan véreres a szeme. Ugyan már, nem vagyok nemibeteg, csak egy pattanás, de rossz helyen. Persze, pattanás, mind ezt mondják. Megmutassam? Vigyázzon, gyerek is van. Tényleg, mi van a gyerekkel? Összeszedett valamit. Mindig összeszednek valamit, aztán elkaparják. Tessék, most is kaparja, pedig megmondtam neki, hogy vérmérgezést kaphat, ha vakarja, de hát nem ülhetek folyton a nyakán. Na tessék, a mobilom. Az apja hív. Ne hívogass, rendelőben vagyok. Na, folyton hív. Imádja nyomogatni.
A másik gyerek is otthon van. Valamije van. Idegi alapon. Azt mondják, leterhelt. Kérdezem én, mitől? Engem soha nem kérdeznek, hogy leterhelt vagyok-e, pedig ott a két gyerek, váltott műszak, se hétvége, se nyaralás, a férjem meg csak téblábol, ha valamit meg kellene csinálni. Nekem meg nyakmerevedésem volt, a lábamat lejártam, orvostól-orvosig, nyomtam a borítékokat mindenkinek, de semmi sem segített, azt mondták, megműtik, de csak jövőre, addig ne forgassam a fejem. Itt tart ma az orvostudomány, vagy mehetek privátra, de azt meg nem tudom megfizetni. És a gyógyszerárak. Horror.
Még a náthára sincs gyógyszer. Amerikában, azt olvastam, egy űrhajóst nem tudtak kilőni, mert begyulladt a lábkörme, de komolyan. A pedikűrös pedig szabadságon volt. Amerikában! Na. Ide jutott a világ. Szóval, biztosan nem nemibeteg? Olyan véres a szeme. Nem, csak hámsérülés. Nem azt mondta, hogy pattanás? Na, megyek, mert szólítanak.
Jó volt kicsit beszélgetni.