Megállt az olasz Seria A, lefújták az angol Premier League-t, berekesztették a Budesligát, elnapolták a La Ligát, eltörölték a BL- és az Európa-liga-meccseket, sztornózták az idei Giro d'Italiát: csak néhány döntés az előző napokból, amelyek megrengették a sportvilágot. És már az amatőr sport is érintett, a legnagyobb hazai futóverseny felfüggesztése mutatta, hogy az iparág semelyik szelete nem maradhat érintetlenül a jövőben. Egy világjárvány idején a sportnál nyilván sokkal hangsúlyosabb területei vannak az életnek, ám a globális szórakoztatóipar részévé vált élsport társadalmi és gazdasági hatásai ugyanúgy érintik a pénzügyi szektort, mint a bezárt gyárak, a leállt termelés. Ráadásul a sport abból a szempontból kifejezetten speciális terület, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a ma sztárjai egy hosszabb, fél-egyéves leállás után képesek lesznek a korábbi szintre visszatornázni önmagukat. Legalábbis Muszbek Mihály sportközgazdász meglátása szerint egyelőre ez az elsőrendű kérdés.
„A sportgazdasági kérdés pillanatnyilag másodlagos, az elsődleges, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudják űzni sportágukat, nem tudnak hónapszám edzeni” – mondta Muszbek, aki szerint a negatív gazdasági hatások először a látványsportágak, aztán a teremsportágak képviselőinél fognak jelentkezni. Tudniillik ezeknél a kluboknál a napi típusú bevételek, mint a jegyeladás és egyebek a költségvetés negyven-hatvan százalékát is elérik a televíziós közvetítési jogdíjakkal együtt.
„De ha nincs meccs, nincs televíziós közvetítés, akkor ezek a sportágak elveszítik költségvetésük jelentős részét. Innentől a minőségi versenysport is minden nap veszteséget termel. Ismétlem: minden nap… Ez persze a nemzetközi helyzetre vonatkozik, hazai viszonylatban ennél pillanatnyilag kisebb a veszély, hiszen a veszteség egy részét már a járvány kirobbanása előtt is a sportágakba áramoltatott közpénzekkel pótolták. Ebből következik, hogy Magyarországon a vírus hatásai gazdaságilag egyelőre látványosan nem érintik a klubokat, de tartok tőle, ez csak átmeneti állapot” – folytatta a közgazdász, aki elmondta: az egymástól minden téren különböző sportágak (labdarúgás, kézilabda, Formula-1, kerékpár) hasonló válaszokat adtak a járványra: elhalasztották a meccseket, lefújták a versenyeket. A kérdés az, hogy az elkerülhetetlen lépés mit jelent a sportágak szereplőinek?
„A versenynaptárban évekre előre meghatározott események, úgymint klubcsapatok tornái, világbajnokságok, Európa-bajnokságok vannak, illetve még a tokiói olimpiai is érintett: olyan ez, mint amikor a sakktáblán eldől egy bábu, ami magával rántja a többit. Minden lépés egy következő terminust veszélyeztet. Úgy látom, a dominók sorra dőlnek, nem gondolom, hogy a futó bajnokságok bármelyikét be lehetne fejezni. Bajnokokat kell hirdetni, ahogy például a magyar jégkorongban tették. Szerintem sok helyen születik majd hasonló döntés.”
A tokiói megnyitó kevesebb, mint száz nap múlva lesz a tervek szerint, a selejtezők pedig még mindig tartanak. Illetve nem, mert ezeket sorra elhalasztják. Pedig nagyjából négyezer versenyzőnek kellene még kvalifikálnia magát a játékokra. A közgazdász szerint itt is komoly változások jöhetnek: „Azt várom, hogy ahol lehet, ott a világranglista pontok, ahol nem, ott a földrajzi elhelyezkedés alapján fogják kijelölni az indulókat. Nincs más út, fel kell oldani a problémát, hogy idén már nem lesz idő a selejtezők lebonyolítására”.
Ettől még persze az olimpia is elmaradhat, ám Muszbek szerint ennek tragikus hatása lenne. Tokióban teljes körűen elkészült infrastruktúra, a szervezés gyakorlatilag befejeződött, a költségek tekintélyes részét a NOB a jegybevételekből és a tv-jogdíjakból befolyt összeg visszaosztásával ellentételezi. De ha elmarad az esemény, akkor ezt ki fogja a japánoknak megfizetni? – tette fel a kérdést Muszbek Mihály, aki tovább árnyalta a problémát.
„Ugyan az Egészségügyi Világszervezet azt jósolta, a jó idő beköszöntével lassul a járvány terjedése, de ez több mint bizonytalan. Fél évben vagy akár évben mérhető a probléma kezelése, ami akkora politikai, gazdasági, társadalmi kihívás, mint amikor a világ a fekete himlővel nézett szembe. Az egészség az első, ez természetesen nagyon helyes felfogás, de az egészség megőrzésének olyan társadalmi, gazdasági hatásai lesznek, amelynek költségeit még nem tudni, hogy ki fogja fizetni.”
