Jelen állás szerint Magyarország és Lengyelország kaphatja a legtöbb pénzt a Bizottság által összedobott 25 milliárdos koronavírus-alapból. Brüsszel két napja, a 27 állam- és kormányfő háromórás videókonferenciája után határozta el, hogy segít a bajban, ideértve a kisvállalkozásokat, de az országokat is. Így azoknak a mostani helyzetben immár nem kell vasfegyelemmel betartaniuk a költségvetési korlátokat. Ugyanakkor a tagállamok elhatározták, hogy közösen igyekeznek megtalálni a választ a fertőzésre, ám mint egy magas rangú diplomata megfogalmazta: továbbra is dominálnak a nemzeti próbálkozások.
Az egyoldalú intézkedések felvetik azt a félelmet, hogy veszélybe kerül az egész egységes piac működése. Az EU igyekszik revolverezni a kormányokat, főként az ügyben, hogy azok ne korlátozzák az olyan, kulcsfontosságú egészségügyi termékek kivitelét, mint a maszk és a lélegeztető gép. De az olaszok Kínától kapnak egy nagyobb szállítmányt, ami azért jól rávilágít az állapotokra. Ami a 25 milliárd eurót illeti, egyelőre igen vázlatos, honnan jön össze a pénz. Az biztosnak látszik, hogy ebbe beleértendő az a 7,5 milliárd is, amelyet már kifizettek a szerkezeti alapokból, hogy támogassák a kormányok küzdelmét a vírus ellen.
Nagyot változott Európa öt év alatt: 2015-ben a Bizottság még nem győzte ostorozni Orbán Viktort a kerítés miatt, ma viszont az EU abban bízik, hogy kellő brutalitással távol tudja tartani a menekülteket. Pontosan ezért támogatja a kemény görög fellépést. Annak idején két nézett ütközött: az egyik az emberiesség nevében a Willkommenskulturt szorgalmazta. A másik oldalon a keményvonalasok sorakoztak fel, akik részben gyakorlati megfontolásokból – nem lehet ennyi embert egyszerre befogadni -, illetve politikai szempontokat mérlegelve – a választók meg fogják torolni a nagyarányú beáramlást – úgy gondolták: határozott intézkedésekre van szükség a határon. Mára eldőlt, hogy utóbbi álláspont kerekedett fölül.
Az európai migrációs politika fő jellemzője napjainkban a durvaság a külső védvonalakon. És nem véletlenül. Aki netán bejut Görögországba, arra rettenetes állapotok várnak a táborokban. Ha pedig valaki elvergődik Horvátországig, könnyen megtapasztalja, hogy megverik a horvát rendőrök, akiket még azzal is vádolnak, hogy kirabolják az áldozatokat, mielőtt visszatoloncolják őket Boszniába. Az elrettentés fontosabb az elvnél, időnként még a jognál is. A jelszó az, hogy senki sem szabad az utánzásra bátorítani, mármint hogy mások is keljenek útra.
Ami egykor a nacionalista szélsőség véleménye volt, azt mára elfogadták a kormányok. De azért az erkölcs időnként még kidugja a fejét a földből. Az európai vezetők szívesen fügefalevél mögé rejtik a szégyenüket, például azzal, hogy gyerekeket akarnak átvenni görög táborokból. Jogilag persze a menekültstátusznak semmi köze az erényhez. A legtöbb illetékes azonban üdvözli a kemény hozzáállást. A többi közt arra hivatkozva, hogy egy újabb válság felhozná a szélsőjobbos pártokat. Ily módon a kormányok boldogan megtesznek mindent a menedékkérők féken tartására, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy pontosan az általuk megvetett vetélytársakat majmolják.
Más kérdés, mi van akkor, ha a görögök nem tudják feltartóztatni a tömegeket. Hát, akkor csúnya dolgok történhetnek, de már a mostani helyzet is aláássa Európa igényét az erkölcsi vezető szerepére. Ennyit azonban a jelek szerint hajlandóak áldozni az uniós vezetők, hogy elkerüljék a válság megismétlődését.
A német kormánytól kikért újabb dokumentumok megerősítik a lapnak azt a véleményét, hogy Merkel jogsértő módon nyitotta meg a határokat öt éve a menedékkérők előtt. Az biztos, hogy a kancellár a döntő éjszakán, 2015. szeptember 4-én, a koalíciós partner szociáldemokraták két vezetőjével, valamint a tüdőgyulladással ágyban fekvő belügyminiszterrel, de Maiziére-rel beszélt, mielőtt eldöntötte, hogy beengedi a Magyarországról érkező menedékkérőket, és senkit sem utasítanak el. Ugyanakkor a CSU akkori vezére, Seehofer hiába próbálta elérni, amit utána nehezen bocsátott meg a kormányfőnek. Ez egészen addig tartott, amíg át nem vette a belügyi tárca vezetését Berlinben.
De a görög helyzet folytán ma is időszerű a kérdés, hogy átvegyen-e közvetlenül menekülteket Németország, és adott esetben milyen határellenőrzést vezessen be. A hatalom azt állítja, hogy annak idején nem szegett jogot, de a bizonyítékkal azóta is adós. Ez azután jól jön az AfD-nek. Viszont az új jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy de Maiziére nem értett egyet a sorompók felhúzásával, amikor a Balpárt az embertelen budapesti állapotok miatt éppen ezt követelte a Belpolitikai Bizottságban. Az események pontos lefolyását azonban nehéz feltárni, mert minél élesebbre fordult a helyzet, annál kevésbé dokumentálták a vitákat, illetve a döntéseket.
Merkel akkortájt arra hivatkozott, hogy nem lehet a határokat 3300 kilométer hosszan lezárni, még egy ilyen hosszú kerítés sem sokat segítene. A rendőrfőnök viszont – mint most kiderült – elegendőnek tartotta volna, ha az osztrák határt ellenőrzik, amihez lett is volna elég ember. Ráadásul mind a belügyi, mind az igazságügyi tárca arra a véleményre jutott, hogy válság esetén vissza lehet utasítani menedékkérőket. De a végén az lett, amit a kormány akart. 2016 elejére azután enyhült a nyomás külső határokon, aminek oka részben a rossz időjárás, részben az, hogy egy sor ország jelezte: köszöni, most már elég. A magyarok addigra már rég megépítették a kerítést. Majd kb. 10 hónap múlva megszületett a megállapodás Ankarával.
A populizmus újra kitermelte az örökös elnökök lehetőségét, ám az olyan erős emberek, mint Putyin és Erdogan, akik saját hatalmuk érdekében kedvük szerint változtatgatják a törvényeket, úgy végzik, hogy korrupt és paranoid rendszereket irányítanak. Pedig a Berlini fal leomlásával már úgy nézett ki, hogy az ilyen figurák eltűnnek a színről. Ám 30 év elteltével visszatérőben vannak. A populista vezetők nem szeretik, hogy alkotmányos korlátok szabják meg, hány évig lehetnek hatalmon, ezért reagálnak a tömegek spontán felhívására. Így volt ez Törökországban, Kínában, Zimbabwéban, de könnyen előfordulhat Nagy-Britanniában, sőt az USA-ban is.
Az erős ember, aki a nemzet akaratát testesíti meg – és a nép hangja, Isten hangja -, továbbá aki egyre inkább ellenőrzése alá vonja a sajtót, fokozatosan kiszorítja, illetve felforgatja a független intézményeket. Hűbéri birtokká alakítja át azokat. Ezt mindig a stabilitás, a biztonság, a nemzeti érdek vagy a polgárok nevében teszi. De Hszi, Erdogan, Putyin sorsa sem lesz különb, mint Francoé, Titoé és Brezsnyevé: szklerotikus, korrupt, végelgyengülésben szenvedő és őrült rendszerüket személyes orvosok és titkos szolgák tartják életben. Mert az ilyen emberek éveken át kivédhetik a vereséget, de a végén csak ott tornyosul a kérdés: ki jön utánuk? Nos, általában a vízözön.
Egy friss tanulmány azt tanúsítja, hogy Burgenland ma már jóval többet profitál a magyar bevásárló turistákból, mint a nyugati magyar megyék az osztrák látogatókból. A magyarok azt mondják, hogy jobb a minőség és nagyobb a választék, ezért shoppingolnak a határ túloldalán, bár van, aki szerint a hús esetében ez nem okvetlenül állja meg a helyét. De a külföldi utazásoknál sokszor különb az osztrák kínálat, magasabb a szolgáltatás színvonala és nagyobb a biztonság.
Vagyis több évtized után megváltozott az az irányzat, hogy Burgenlandból és Bécsből sokan rándultak át Magyarországra élelmiszerért, cigarettáért és alkoholért. A magyarok immár egyre többször bukkannak fel ausztriai éttermekben is. A tartományi Gazdasági Kamara felmérése szerint fordult a kocka, bár azért még továbbra is nagy vonzerőt jelent, hogy Magyarországon jóval tovább tartanak nyitva az üzletek, még vasárnaponként is. Viszont a magyar szolgáltatók már megjelentek Burgenlandban is. Az árak nemigen különböznek a két piacon.
A magyarok évente 120 millió eurót költenek a határ túloldalán, ellenkező irányban mindössze 15 milliárdot tesz ki a forgalom. Jelenleg 17 ezer magyar munkavállaló dolgozik Burgenlandban, szemben a 12 évvel ezelőtti 7 ezerrel. A legtöbben – 3500-an – a kereskedelemben, 3 ezren pedig a vendéglátásban. Az osztrákok körében a magyar éttermek a legnépszerűbbek. Bár azért az ár-minőség összehasonlításban akad kifogásolnivalójuk.
