Már megint lekésték a csatlakozást. Hiába keltek időben, Bence lassan öltözött, nem ismeri azt a fogalmat, hogy igyekezzen, még csak négy éves, miért is ismerné, az óvodában is azt mondják rá, hogy cukifalat, de nincs benne közösségi érzés. És még a kispárnáját is otthon felejtették, pedig ő anélkül egy lépést sem. Vasárnap van, inkább kalandparkba menne, de ma családi ebéd, gőzölgő húsleves, rántotthússzag, na, szedjél még, ne kéresd magad. Minden héten. Nem kötelező, de mégis. Kötelező.
Telefon anyukának, itt vagyunk a váróteremben, igen, lekéstük, tudjuk, már ott az egész család, kezdjétek el nélkülünk, tudom, hogy vasárnapi ebéd, tudom, anyuka, mindent tudok, de mondtam, hogy Bence lassan öltözött, azt te is tudod, hogy nem könnyű három gyerekkel, mindig történik valami.
Azt is tudja, hogy soha nem volt könnyű három gyerekkel, senkinek, ők akartak három gyereket, mert akkor még könnyűnek látszott, mert nem tudta, milyen az, egyedül maradni három gyerekkel. Marci nem érti, miért nincs itthon apu, mindig ezt kérdezi, ő pedig legszívesebben már ráordítana, de egy anya nem ordíthat rá a gyerekére. Marci is tudja a választ, de nem érti, és tudni vagy érteni, az nagy különbség, ő csak magyarázza, utána elmagyarázza még egyszer és még egyszer ugyanazt, apu most fontos munkahelyen dolgozik, Németországban, vágóhídon, karácsonykor, ünnepnap is, néha éjszaka is, akkor jön haza, amikor engedik, de mindig hoz ajándékot, tudod. Fontos állásban, mert ők négyen, itthon abból élnek, nem az ő óvónői fizetéséből.
Csak a szokásos történet, olyan, amilyen ma Magyarországon egy szokásos történet.
Apu most sok mindenből kimarad. Nem látja a gyerekeit, nem ül velük vacsoránál, nem kapja Krisztit az ölébe, nem dobálja Marcit a Balatonba, apu most más életet él, olyat, amilyet soha nem akart. Nem tudja, mikor jöhet, műszakot kell cserélnie, ha hosszabb időt maradna. Akkor jöhetnének az élmények és az örömök, de élményeket és örömöket gyorsan bepótolni soha nem jó.
Persze, vannak barátok, vannak ismerősök, akik mondják, hogy szívesen segítenek, de akkor és ott, amikor és ahol kellene, éppen nem tudnak. Hívhatná Zolit, a régi iskolatársát, de Zoli a gyerekkori szerelem, és ő nem akarja, hogy fellobbanjon. Lehet, hogy szeretné, de nem akarja. Kisváros, mindennek híre megy, annak is, ami soha nem fog megtörténni.
Igen, tudom, késünk, anyuka, mindig mi. Beszélgetés megszakítva. Ők azok, akik mindig késtek, most is késnek, és ezután is késnek.
Már együtt a család. Persze, a család.
Az is lehet, hogy apu nem jön haza, mert sok apunak jobb már ott, lehet, hogy már nem hiányzik sem ő, sem a gyerekek, és nem hiányoznak a kötöttségek sem, megszokja ezt az életet, ő pedig marad végleg így, a vasárnapi ebéddel, hogy együtt legyen a család. Marci is csak elvan ilyenkor, na-mi-volt-a-suliban és egyél rendesen, semmi több, ezért kár ennyit utazniuk, meg idegeskedni az átszállás miatt.
Legközelebb, ígéri meg Bencének és magához húzza a fejét, lesz kalandpark is. Majd meglátod.