Az erő, az ügyesség, a szépség, a fantázia, a bátorság seregszemléje volt a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Húsz országból érkezett számokon ámulhattunk-bámulhattunk. Nézhettünk befutottakat, tehetséges kezdőket, meg sajnos kevésbé tehetségeseket is.
Azt persze sejteni lehetett, hogy ifj. Richter József és szépséges felesége, a német Merrylu Richter dobogóra kerülnek, még az is nagyon valószínű volt, hogy aranyat kapnak. Hiszen ugyanazzal a Pas de deux – balett lóháton című számukkal indultak, amivel a cirkuszfesztiválok cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban, két másik attrakciójukkal együtt, már első helyezést értek el. Két ló hátán olvadnak szinte egymásba, mutatnak be nehéz kunsztokat, emeléseket, forgásokat, kézenállásokat, Merrylu áll is a férje fején, miközben a paripák kedvesen bandukolnak, vagy éppen gyorsuló tempóban nyargalnak. Férfi-nő, állat-ember harmóniája, szeretettel teli összefonódása ez a szám, ami miközben virtuóz, mégsem ez áll a középpontban, hanem a költőiség és a szerelem cirkuszi formában való megjelenítése.
Volt még egy lovas mutatvány, az oroszországi Alania Troupé, melynek tagjai viszont a szélsebes iramot, a vagányságot, a felpörgetett tempóban való vágtázást, ami közben akár a lovak alatt is átbújnak, részesítik előnyben. Náluk nincs helye a költőiségnek, ők az erő, a némiképp fitogtatott ügyesség, a látványos kunsztok demonstrátorai. Ettől művészet a cirkusz, az artistáknak lehet egészen különböző a stílusuk. És, mint a fesztivál is mutatja, lassan alig van állatszám, ami pedig nagyon is hozzátartozott a klasszikus cirkuszhoz. 2014-ben még a budapesti fesztiválon éppen az a fantasztikus elefántszám, amiben Merrylu is szerepelt a családjával, aranyat ért. Ifj. Richteréknek is van még sok állatuk az utazó cirkuszukban, sőt, velük is babérokat arattak Monte-Carlóban. De az állatszámokat mégis mindinkább kiszorítják, egy fontos szín eltűnőben van a cirkuszból.
Megjelenik viszont helyette más, a színházat, a táncot, a képzőművészetet, és az eddiginél még inkább a zenét is magába olvasztja a cirkuszművészet. Erre, a különböző számokon kívül, példa a Szent Boszorkány előadás, amit az off-programban láthattunk, és ebben az alkotók, Pál Dániel Levente író és Kalmár Ákos koreográfus egy összefüggő meseszál, egy bűvös erdő világának megteremtésére tettek kísérletet. A meseszál azért fel-felfoszladozott, nem igazán sikerült végigvinni, de összefűzni vele valamelyest különböző produkciókat, igen. Mint ahogy a néptánc is több alkalommal érdekes szövetségbe lépett az artistaprodukciókkal.
Az Egyéjszakás kaland című éjszakai show-nak pedig egy ifjúsági szálló adta meg a keretét, ahol emeletes ágyakon ülnek, heverésznek a fiatalok, és mindig kiválik belőlük valaki, aki megmutatja a tudományát, amit pedig a többiek figyelnek és reagálnak. Fekete Péter két éve már rendezett egy éjszakai műsort, akkor a mívesen kivitelezett erotikus számok kerültek előtérbe, most pedig a költői, elmerengő látomások, akár igen lassú ritmusban, de lírai szépséggel kivitelezve. A főműsoron, vagyis a háromszor-háromszor előadott A- és B-programon, meg a grandiózus gálán kívül volt még egy úgynevezett Newcomer show, amiben a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei, nemrég végzettek és artistacsaládok gyerekei mutatkoztak be. A prímet evidensen a tíz év körüli Varga Riko Manuel vitte, aki golyóbisokkal, karikákkal, buzogányokkal egyaránt villámsebesen zsonglőrködik és ezt virgoncan, kitörő örömmel, hatalmas élvezettel már ilyen fiatalon igencsak megnyerő személyiséggel teszi.
Gyönyörű volt a gálán, hogy közvetlenül az orosz Semyon Krachinov előtt lépett fel, aki szintén eszelős tempóban zsonglőrködik, olyan játékosan, mintha egy vásott kölyök lenne, és ugyancsak pillanatok alatt kiváló kapcsolatot teremt a közönséggel. Sajnos az Artistaképző végzős bohócosztályának tagjaira ez egyáltalán nem jellemző. Ügyetlenkedve téblábolnak a porondon, húzzák az időt, elnyújtottan érdektelen megjelenéseik alig-alig váltanak ki némi nevetést, személyiségük nem derül ki. Ez bizony felveti az iskola és a tanáraik felelősségét, hiszen lassan három évnyi tanulás után lényegében értékelhetetlen teljesítményt nyújtanak. Egyébként kerültek ki jó számok az Artistaképzőből, ilyen például Kánya Alex és Pfeiffer Roland erőteljes vagy a High5 jó hangulatot teremtő gumiasztal produkciója, vagy éppen a Duó Simon emelőszáma. A Losonczi György rendezte Newcomer show összességében színvonalas, de a bohócnövendékek felléptetése fiaskó.
A Graeser József által rendezett A- és B-programban - és így a gálán is - viszont egymást kergették a jobbnál jobb vagy akár kiugró produkciók. A másik Arany Pierrot-díjat, teljes joggal, a Chinese National Acrobatic Troupe érdemelte ki. Mindkét számuk elementáris és szemet gyönyörködtető, mindkettőben bámulatos egymásra hangolódással dolgoznak közösen gyerekek és felnőttek. A kézegyensúlyozó kompozícióban a gyerkőcök hatalmas kíváncsisággal lesik, mit csinálnak a nagyok, és bizony sok mindent már ők is meg tudnak csinálni, jókora büszkeséggel, élvezettel. A másik produkciójukban kis vázákat egyensúlyoznak a lábukon, miközben változatos alakzatokban, hibát nem vétve dobálják őket, úgy, hogy kézből kézbe kell érkezniük, rafinált koreográfia szerint.
Peruból jött a Duo Vitalys, két férfi, akik igen összehangoltan, domborodó izmokkal emelték, hajlították egymást egészen valószínűtlen pozitúrákba, harcosan kemény zenékre. Láthattunk hasonlót női változatban is. Az olasz-bolgár Kolev Sisters szép hölgyei bájból, sikkből, kellemből is jócskán ízelítőt adnak, miközben az ő izmaik sem elhanyagolhatóak.
Fölöttébb tetszett a spanyol Duo Laos emelőpárosa, pedig ők a gáláig sem jutottak el. A társastánc, a balett elemeit is felhasználva „beszélnek” férfi és nő viszonyáról, gesztusokkal, mimikával, az összeveszést, a kibékülést, a lángoló szerelmet és az apályt is egyaránt eljátszva, remek színészi képességekkel. A francia Julot Cousins a gáláig eljutott, és ott szintén meglehetős sikert aratott, de díjat nem kapott. Na, ő vérbeli bohóc, életre megjegyezhető fazonnal, bő öltönyös, kalapos, tétova kisemberként jelenik meg, aki aztán egészen a kupoláig mászik egy rúdon, ami félelmetesen kileng minden irányba. Riadtan, de kedvesen emelgeti a kalapját felénk, majd még hulahopp karikákkal is mutat be trükköket, biztosítókötél nélkül. Kétségtelen, hogy vannak ennél nagyobb artistateljesítmények, de az átütő személyiség, a humor áradása, megérdemelt volna valami díjban is kifejezhető elismerést.
De hát azért verseny a verseny, hogy lehessen vitatkozni azon, ki volt jobb, ki kevésbé, ki mit érdemelt vagy nem érdemelt meg. Az biztos, hogy ismét fenemód jó volt ott lenni a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ennek az ősi és forrongó megújulásban lévő műfajnak sok nagyszerű, emlékezetes megnyilvánulását láthattuk.
