A képzeletbeli egészségügyi minisztérium miniszteri szobájában egyetlen ember ülhet öntudattal, autonóm módon, mindenki tiszteletétől körülvéve. Az egészségügy nagyasszonya, az első s talán egyetlen egyenrangú, sőt egyenrangúbb női politikus: Csehák Judit örökös egészségügyi miniszter.
Jó szemmel választotta ki az állampárt nagy csapatépítője, Aczél György a tolnai orvosnőt, aki nemcsak fiatal és gyönyörű volt, hanem megejtően okos és öntudatos is, hogy a pártvezetés fiatalításakor a Politikai Bizottság tagja legyen. Ebben a „Zsuzsanna és a vének” helyzetben, a kádári válság és leépülés korában a nyolcvanas években, Csehák Judit három életre szóló tapasztalatot szerzett. Képes volt a hatalom politikusainak női és orvosi szemmel való megfigyelésére és értékelésére. Páciensei olyan öreg férfiak voltak, akik együtt vénültek a rendszerükkel és egyre kevésbé érzékelték a világot. Egyik súlyosbodó betegségük a hatalom- és üldözésmánia. Politikai mentorától, Aczél Györgytől és szakmai mentorától, Hetényi Istvántól azt tanulta, hogy lehetne ugyan általános politikus, párttitkár, akinek egyetlen célja és feladata a hatalom megszerzése és megtartása, de az igazi a szakpolitikusi pálya, amikor a politikus célja egy szakágazat alapos megismerése és társadalmi célú változtatása. Így vált egészségpolitikussá, aki nemcsak politikai döntéshozatali képességgel, de kellő szakismerettel is rendelkezett. Végül, egy „nagy fehér varázslókból” álló, döbbenetesen hierarchikus férfiszakmában megtanult nőként vezetni, csapatot építeni.
A rendszerváltás traumája és katarzisa bizonyosan meghatározta élete további fordulatait. Zokszó nélkül viselte el korábbi életpályája összeomlását, a megbélyegzést, s a kilencvenes években újra tanulta és összerakta magának a világot. Cseháknak átfogó világképe van, pontosan ki tudja rakni a világ puzzle-ját. Megértette és magáévá tette a rendszerváltást, híve lett a nyitásnak, a politikai szabadságnak és a demokratikus kiválasztódásnak. Képes volt kitörni a politikai gettóból, rang és cím nélkül, tudással tekintélyt szerezni. Talán ez a legnagyobb teljesítménye.
Nem lehetett más a Horn-kormány egészségügyi minisztere. Tudott minisztériumot, gondolkodó és ugyanakkor végrehajtó csapatot szervezni, tudott Hornnal bánni. Nem tudta, bár megkísérelte a leromlott egészségügyet stratégiai fontosságúvá emelni, benne reformokat előkészíteni. Nem rajta múlt, hogy az elmúlt huszonöt év egyik legsúlyosabb társadalmi dilemmáját nem oldottuk meg: hogyan alakítsuk át, reformáljuk meg az egészségügyet a gazdasági konjunktúra idején, amikor az általános politika mindent inkább akar, mint felfordulást és reformokat, és védjük meg az egészségügyet a gazdasági válságokban, amikor a válságkezelés innen akar forrásokat kivonni? Vagyis ez a magyar reformerek örök dilemmája: a politika csak válság idején hajlandó reformokra, amikor ez anyagi források és társadalmi támogatottság híján szinte lehetetlen. Csehák Judit az 1995-ös Bokros-csomag idején megértette a válságkezelés és reformok szükségességét, de mindent megtett az egészségügyi válság kezelésére is – nem sokat tehetett.
Többé-kevésbé elmondhatjuk, hogy az egészségügy a rendszerváltás egyik válságágazatává vált. Alulfinanszírozott és túlköltő. Csehák igazi nagyságát az mutatja, hogy amikor a Medgyessy-korban visszatért, s éppen volt forrása és társadalmi támogatottsága az egészségügyi reformnak, szembe szállt miniszterelnökével, aki e forrást reformok nélkül elfecsérelte. Csak akkor emelünk bért, ha mellé szerkezeti reformokat, teljesítményt állítunk! Nem az egészségügy érdekképviselője, szakszervezeti vezetője, populista politikusa akart lenni, hanem e stratégiai nagy rendszer hosszú távú reformálója. Soha nem kívánt se diktátora, se szociális anyja lenni ágazatának, hanem mindig az első az egyenlők közötti demokrata. A feudális nagy- és kiskirályságokból szerette volna megteremteni az egészségügy köztársaságát. Lemondott a miniszterségről, mert kormánya bűnösen kihagyta a reformpillanatot. Tudjuk, hogy mennyire másként alakul az egészségügy sorsa, ha 2002 óta, más finanszírozási, biztosítási, ellátási, jövedelmi és oktatási reformalapokon nyugodna. Ugyanakkor Csehák folyamatos belső kritikusa volt annak a 2006-os egészségügyi reformdiktatúrának, amely a szerkezetet nem javította, viszont a reform társadalmi támogatottságát tartósan elveszítette.
Élete nagy példa arra, micsoda egyéniségeket képes ez az ország szülni és nevelni. És arra, miért tartunk ott, ahol tartunk: ilyen személyiségeket akadályozunk, gáncsolunk, elvesztegetünk. Mivé lehettünk volna vele, velük, s mivé lettünk nélküle, nélkülük! Mindig úgy gondolok rá, mint regényhősnőre. Egy kicsit Stendhal mindenkit elvarázsló, villogóan okos és szép Sanseverinájára a Pármai kolostorból, vagy Tolsztoj mélyen érzékeny Anna Kareninájára. Most nyolcvan éves – hihetetlen.