Magyarországon több százezer nő él mélyszegénységben. Nekik minden hónapban azzal a szégyenérzettel kell szembesülniük, hogy a menstruáció alatt nem tudják saját maguknak biztosítani a megfelelő higiéniai ellátást, zsebkendővel, különféle rongydarabokkal igyekeznek megoldani a helyzetet. Sokaknak választaniuk kell: vagy ételt adnak a családjuknak, vagy betétet vesznek. Vagy kifizetik a buszjegyet, hogy eljussanak a szakközépiskolába, vagy tampont vesznek. Szomorú tény, hogy rengeteg középiskolás diáklány azért hiányzik havonta néhány napot az iskolából, mert menstruál, és szégyell bemenni.
Mostanra már a gazdaságilag fejlett államok is rájöttek, hogy a menstruációs szegénység náluk is valós probléma. Az Európai Unió tagállamainak felében a 10 százalékot nem haladja meg ezen termékek áfatartalma. Írország már több mint tíz éve adómentesnek nyilvánította ezeket a termékeket, Nagy-Britanniában és Cipruson csak 5 százalék az adó. November elején pedig a német parlament döntött úgy, hogy 2020-tól 19-ről 7 százalékra csökkenti a női higiéniai termékek adóját. A helyzet Európán kívül még biztatóbb: az adómentességet elsőként Kenya vezette be 2004-ben, azóta többek között Kanadában, Indiában, Malajziában, Ugandában, Ausztráliában és az USA számos államában törölték el a "tamponadót".
Sajnos ellenpéldaként hazánkat lehet megemlíteni, ahol kiemelkedően magas, világrekordot tartó 27 százalékos áfával büntetik a nőket. Igazságos ez? Egy olyan országban, ahol négy régió is az EU legszegényebb régiói közé tartozik, egészen biztosan nem. Pedig ennek a problémának a kezelése elsősorban állami feladat. Ezért fontosnak éreztem beadni azt a törvénymódosítást, amely törvényben biztosítaná, hogy a menstruációhoz kapcsolódó termékek a 27 százalékos áfakörből átkerüljenek az 5 százalékosba.
Őszintén megdöbbentem, mikor láttam, hogy a kormánypárti politikusok milyen érzéketlenséggel szavazták le a javaslatunkat. A költségvetésnek ez szinte semmi, de nők százezreinek életminőségének nagyon is számít egy ilyen gesztus. A helyzetet tisztázandó adtam be írásbeli kérdésemet Kásler miniszter úrhoz, arról érdeklődve, hogy a kormány mikor ismeri már el végre, hogy a menstruációs szegénység létező probléma Magyarországon, és mikor tesz lépéseket a megoldás érdekében.
Kérdésemre Tállai András államtitkár és NAV-elnök válaszolt, emígy: „Az áfacsökkentés nem feltétlen hatékony módja a családok támogatásának. Az árakat alapvetően ugyanis nem az áfakulcs határozza meg, hanem az adott ágazatban lévő verseny, a termelési költségek, és egyéb piaci viszonyok. Az áfakulcs csökkentése esetében tehát nincs garancia arra, hogy annak hatása valóban megjelenik a végső fogyasztói árakban. Ha pedig az árakban nem jelenik meg az adócsökkentés, akkor az nem segíti a családokat.”
E válasz két megközelítésből is nagyon aggályos. Először is a kormány óriási hírverést csapva élt az áfacsökkentés intézményével korábban. Emlékezzünk csak az internet áfájának propagandisztikus csökkentésére, de korábban az élelmiszerek terén is volt mérséklés. 2016 januárjában a sertését, majd szépen lassan vezették be a szárnyasok, a tojás és a tej áfájának 27 százalékról 5 százalékra való csökkentését. Tehát a kormány vagy akkor nem volt őszinte a magyar emberekkel, amikor csökkentette az áfát, mert már akkor tudták, hogy az érdekelt gyártók, forgalmazók, cégek lenyelik a hasznot, vagy időközben jöttek rá, hogy nem képesek kontrollálni a szolgáltatók profitéhségét.
Ez a másik még fajsúlyosabb probléma, ugyanis Tállai András válaszából kristálytisztán kiderül, hogy a magyar kormány nem képes betartatni a törvényeket Magyarországon. Pedig a megoldás nem annyira bonyolult: megfelelő szabályozókkal, okosan átgondolt, előre elkészített stratégiával igenis rá lehet venni az ágazat szereplőit, hogy az övék helyett a magyar fogyasztók érdekei érvényesüljenek.
Így kell tenni a menstruációs szegénységgel összefüggő termékek esetében is. Felelős kormánynak tilos azt válaszolnia, hogy nem tudják képviselni a magyar emberek érdekeit a szolgáltatókkal szemben, hanem gondoskodó államként állhatatos elszántsággal ki kell brusztolniuk azt.
Tállai András válaszában konkrétan beismerte, hogy a kormány béna kacsaként nem képes erre. Ebben az esetben viszont legalább a gőgből és a cinizmusból vegyenek visszább.
Véleményem szerint egyébként a kiugróan magas áfa csökkentése mindenképpen szükséges, de biztosan nem elégséges a probléma itthoni megoldásához. A legszegényebb rétegeknek nagyobb segítséget jelentene, ha az iskolákban, kollégiumokban ingyen hozzáférhetők lennének ezek a termékek, vagy ha a társadalombiztosítás fedezné ezek költségeit.