Ötven évvel ezelőtt a Tízezer lépés vezette az Ifjúsági Magazin slágerlistáját. A dal már négy hónapja szerepelt a tinédzserek lapjának lajstromában, noha a hasonló című Omega-album csak 1969 novemberében jelent meg a Qualiton gondozásában. A nótákat azonban már jó ideje játszotta koncertjein az együttes, ennek megfelelően 1970 januárjában a tízszámos korong négy felvétele – a Tízezer lépésen kívül a Gyöngyhajú lány (4.), Az 1958-as boogie-woogie klubban (7.) és a Tűzvihar (10.) – szerepelt a legjobb tíz között.
Ennél is szebb, hogy tizennyolc esztendővel később az Ifjúsági Magazin megszavaztatta olvasóit, valamint húsz felkért szakértőjét, hogy melyik volt az 1988-ig megjelent legkiválóbb magyar könnyűzenei album, s a Tízezer lépés úgy nyert, hogy a Hobo Blues Band Vadászatát, valamint a Syrius Az ördög álarcosbálja című lemezét előzte meg. Mindkettő a vájt fülűek örök klasszikusa, és Kóbor János szerint az volt az LGT ötödik helyezett Bumm című albuma is, mert az Omega énekese 1971-ben rezignáltan azt mondta a Locomotivhoz távozó Presser Gábor és Laux József kiválásáról: „Két társunk elment, hogy egy jóval kisebb réteg igényeit elégítse ki. Ők a vájt fülűeknek akarnak játszani, mi a nagyközönség ízlését igyekszünk fejleszteni. Kézfogásnyi távolságban akarunk maradni, mert az első emeletről senkivel sem lehet kezet fogni.”
Ám hetvenben még együtt volt a Benkő László, Kóbor, Laux, Mihály Tamás, Molnár György, Presser összetételű Omega-banda, amelyről fél évszázada azt írták: „Tízezer lépés című albuma máris hiánycikk a boltokban.” A korongból egyhamar 80 ezer kelt el – ez korabeli példányszám-rekorddöntés volt –, és 1971-ben már azt jelentették a csapat tagjairól: „Négyszázezer hanglemezüket vásárolták meg, évi százötven koncertet adnak.” A Műszaki Egyetem E-épületében lévő klubjuk pedig már az előző esztendőben közzé tette: „Sajnos az idén nem tudunk új tagokat felvenni.” Jelentkezők persze lettek volna bőven, csupán hely nem akadt a számukra a hatalmas tumultusban...
A zenekar tömegjeleneteket, sőt eksztázist kiváltó sikerét csak fokozta, hogy 1970 januárjában az Erkel Színházban közös koncerten lépett fel a nagy hármas, az Illés, a Metró és az Omega, s hogy az év márciusában az egyetlen televízió bemutatta a Tízezer lépés számai alapján készült show-t, amelyet Szitányi András rendezett. A műsorban szerepelt az Operaház tánckara, valamint Köllő Miklós pantomimegyüttese, és a programról emelkedetten jegyezte meg a korabeli kritikus: „Többet ér egyetlen hozzáértéssel, remek közreműködőkkel megcsinált, tehetséges zenészeket felvonultató műsor, mint egy tucat sláger-fényképalbum.”
Az Omega még szociológiai tanulmányban is helyet kapott annak idején. „A mai ifjúsági mozgalom egyelőre nem tudott saját kifejező formát kialakítani – állt az értekezésben –, ugyanakkor a beat mozgalmi formát öltött. Amikor például a Kisstadionban tízezer torok énekli, mondjuk, az Omega együttes dalát, akkor voltaképpen az ifjúsági tömegek megénekeltetésének a mozgalom régóta szokásos módszere valósul meg új formában és szélesebb körben.”
Hetven májusában-júniusában szerte Európában is megismerték az Omega-hangzást. (Miután 1968-ban az Omega „Red Star” volt az első magyar beatzenekar, amely Angliában nagylemezt készített. A csapatnak előbb volt brit, mint magyar albuma.) A turné négy jugoszláviai koncerttel kezdődött, aztán Itáliában, Franciaországban és Spanyolországban – Milánóban, majd a Cote d'Azur-ön, Nizzában, Cannes-ban és a parfümparadicsom Grasse-ban, továbbá Barcelonában – folytatódott. A portya Palma de Mallorcán, a három napos Barbarella-fesztiválon zárult. Ennek az összejövetelnek állított emléket harmadik nagylemezén az együttes: „Ó, Barbarella, nem vagy már velem...”
Azért így is jobb volt a helyzet, mint a hatvanas évek elején, amikor esténként és fejenként ötven forint volt az ős-omegások gázsija, miközben hetven „froncsiról” le kellett mondani, mert a dobfelszerelést alkalmanként annyiért bérelték...
