A kommentár úgy látja, hogy az idei év fordulópont lehet a demokráciáért vívott világméretű harcban, de a döntő ütközet jövőre várható. A demokrácia hívei keményen beszálltak a küzdelembe, ám a történelem csak visszamenőleg mondja majd meg, hogy sikerült-e máris megfordítaniuk a tekintélyelvű nacionalista hullámot. De az biztos, hogy milliók keltek fel olyan erők ellen, amelyek jó egy évtizede letarolják a liberális demokráciát, szinte akadálytalanul lábbal tiporják a szabad társadalmak értékeit. Az eltelt időszakban olyan vezetők betonozták be a hatalmukat, mint Putyin, Hszi, Sissi és Erdogan, akik azután másokat is utánzásra ösztönöztek.
De ebben az évben végre azt lehetett látni, hogy az emberek kiálltak a demokratikus eszmények mellett, habár az eredmények még nem egyértelműek. Mindenesetre a csata zajlik az USA-tól Kelet-Európáig. A döntő színtér az Egyesült Államok, ahol a Freedom House szerint jelentősen meggyengült a demokrácia. Habár szinte nulla az esély, hogy el lehet mozdítani hivatalából az elnököt, az alkotmányos vádemelési eljárás mindenesetre azt jelzi, hogy sok amerikainak elege van a demokratikus normák elleni támadásokból.
A viadalhoz csatlakozott Kelet-Európa is, amelynek népei újabban autokrata vezetők bűvkörébe kerültek. A tömeges bevándorlás és a gazdasági válság ajtót nyitott a demagógoknak, akik aláásták az igazságszolgáltatás függetlenségét, többségi politizálást honosítottak meg és felszámolták a szabad sajtót. Ám a populista nacionalisták hosszú idő után érzékeny vereségeket szenvedtek több nagyvárosban is. A Visegrádi Csoport fővárosainak polgármesterei nemrég létrehozták a Szabad Városok Szövetségét a demokratikus játékszabályok védelmében.
Ahol egyértelmű a győzelem, az Szudán, miután ott három évtized után sikerült elűzni a tömeggyilkos elnököt. Algériában szintén megbuktatták az elmozdíthatatlannak vélt vezetőt. Hongkongban hónapok óta tartanak a megmozdulások a szabadság korlátozása ellen. Indiában óriási felháborodás fogadta a muzulmánok jogfosztására tett lépéseket. Latin-Amerikán belül a legfőbb, hogy távozásra kényszerült a bolíviai elnök, de egy sor más országban is tömegek követelik az utcán a vezetők elszámoltatását.
Az emberek jó része bizonytalannak érzi magát az év vége közeledtével, a politikának minden erővel azon kell lennie, hogy ők is békében és nyugalomban élhessenek – ez a legjobb eszköz a populista szélsőséggel szemben. Annál is inkább, mert a magyaroknál és a lengyeleknél mind jobban szorul vissza jogállam. Az amerikai elnök mindent tagad, ami nincs ínyére, legyen szó a klímaváltozásról, a jogról vagy a szerződésekről. Már nem igaz a régi hit, hogy a demokrácia lassan ugyan, de fejlődik. A dolgok rosszul állnak, a barométer a nagyhatalmak között konfrontációra áll. Radikális demagógok megint a nacionalizmussal házalnak, noha az egyszer már szörnyű következményekkel járt.
A világháló nagyban hozzásegít a tömeges elhülyüléshez, terjednek az előítéletek és a tévedések. De nem szabad hagyni, hogy szabadon garázdálkodjon a populista szélsőség és az új keletű, agresszív nacionalizmus. Egyik sem elkerülhetetlen. Nem a populizmustól, hanem a közönytől kell tartani, ami úgy tesz, mintha nem lehetne semmit sem tenni a demagógia ellen, vagyis a jövő eleve elrendeltetne. Ám az az emberek, a társadalmak döntésén múlik. A kilátásokat azonban nagyban fenyegeti a szegénység és gazdagság ellentéte. És mivel jelenleg nem látszik semmiféle új, mozgósító utópia, grasszál a szélsőséges populizmus és a politikai ostobaság. Jobb híján az emberek a történelem hulladékában keresnek eszményeket. Ez ellen csakis a gondolkodás segíthet.
A kommentár nem tudja biztosan megmondani, vajon tényleg a változás szelei fújnak-e a világban, de Salvini és Strache kudarcát mindenesetre reménykeltőnek tartja. Az viszont cseppet sem biztató, hogy az USA és Nagy-Britannia élén egy-egy populista áll. Választási győzelmét Johnson leginkább annak köszönheti, hogy a lakosság többsége nem kért a Munkáspárt vezéréből. A tengerentúlon megkezdődött a közelharc az ellenzék, a washingtoni elit és a köztisztviselők, illetve a gyűlölt elnök között. Az év küzdelme a liberális demokráciák és a populista kísértés között zajlik. Már lábra kapott az ellenmozgalom.
Éppen a populistákkal szemben érzett félelem segített mozgósítani a polgárokat, nehogy rég bejáratott rendszerek omoljanak össze. Ezáltal stagnált a populizmus. A briteknél nem sikerült visszaszorítani, de másutt már csírázik a remény. A demagógok ellen lázadtak az emberek az európai választásokon a magyaroknál, a lengyeleknél, a spanyoloknál. Ráadásul utána a Fidesz és a PiS képviselői nem az új, jobboldali-populista frakcióba léptek be. A végén nem lett semmi Strasbourgban az euroszkeptikus erők blokkoló kisebbségéből.
Az egyes országokban rendezett választások is arra utalnak, hogy megfordult az irányzat, főként a kontinens középső és keleti részén. A legnagyobb figyelmet az új szlovák elnök asszony győzelme keltette. A lengyeleknél, magyaroknál, cseheknél százezrek vonultak az utcákra a kormányok illiberális törekvései ellen. Érdekes, hogy milyen demográfiai megosztottságot tapasztalni a V4-ek országaiban. Mind a négy főváros új típusú tömeges tiltakozásokat élt át. A fiatalabb, liberálisabb, a világra nyitott polgárok nagy számban fordultak az uralkodó többség ellen. Budapesten kemény meglepetés érte Orbán Viktort, az illiberális demokrácia önjelölt vezetőjét, hiszen Karácsony Gergely lett a polgármester.
Hasonló jelenség játszódott le a skandinávoknál is. Ausztriában az FPÖ megkapta várt számlát Strache botrányáért. Az olaszoknál Salvini elszámította magát, az ország nyugalomhoz jutott. A Szardínia-mozgalom kezdeményezésére tízezrek tüntetnek a populista politika durvaságai ellen. Dahrendorf fogalmazta meg 16 éve, hogy a populisták, ha hatalomra jutnak, nem képesek megbirkózni a gondok szövevényével. Ahhoz keményebb figurák kellenek, mint ők.
A lap vezetői munkatársai ezúttal is vállalkoztak a jóslásra, mármint hogy megsaccolják, mi várható 2020-ban a világpolitika és -gazdaság 20 legfontosabb kérdésében. Találati arányuk az idén meglepően jó volt, csupán négy területen fogtak mellé, így abban, hogy nem állt le a Brexit, viszont a vártnál sokkal rosszabbul szerepeltek a populisták az európai választásokon. Ezúttal a többi közt azt gondolják, hogy összeomlik a német nagykoalíció, mert a szociáldemokraták fokozatosan balra tolódnak. Ezért várhatóan kisebbségi kabinet irányítja majd az országot Merkel két év múlva esedékes visszavonulásáig.
Az olaszoknál visszatér a hatalomba Salvini. A jövő hónapban a baloldali erődnek számító Emilia-Romagna tartományban esedékes választás eredményeként várhatóan lejtőre kerül a mostani kormány, amely túl sokat vitázik saját sorain belül, ellenben nem túl hatékonyan működik. Így az erősen jobbos, nacionalista Ligának áll a zászló. Viszont Macron nem tudja majd visszaterelni a nyájba Putyint, mert ahhoz Moszkvának békét kellene kötnie Ukrajnával. De ezzel együtt lehetséges, hogy korlátozott párbeszéd kezdődik Moszkvával.
Az újság Trump vereségére számít az urnáknál novemberben, de ettől a jelenlegi elnök maradhat a Fehér Házban, noha előreláthatólag még többen voksolnak a demokrata riválisra, mint 3 éve, amikor Hillary Clinton 3 milliós többségbe került. A választási rendszer sajátosságai folytán a küzdelem ezúttal is a kisebb közép-nyugati államokban dől el.
Az amerikai Kongresszus mindkét pártja ritka egységet tanúsítva arra akarja kényszeríteni az elnököt, hogy az keményebben lépjen fel az emberi jogokért Kínában és másutt is. A készülő törvényjavaslat büntetést irányoz elő, amiért a kínai kormány több mint egymillió muzulmán ujgurt internált táborokba. A jóváhagyás még a jövő novemberi választás előtt valószínű, így érzékeny csapás volna Trump számára. A politikusnak a múlt hónapban már nem volt más választása, alá kellett írnia a törvényhozás által egyhangúan elfogadott nyilatkozatot, amely támogatásáról biztosította a hongkongi tiltakozásokat. Egy másik határozat népirtásnak minősítette az örmények 1915-ös lemészárlását.
A képviselők és a szenátorok lassan szavaznak arról a tervezetről is, amely elmarasztalja a török és a szaúdi kormányt az emberi jogok megsértéséért, bár itt még nem biztos, hogy meglesz a szükséges többség. Trump ugyanakkor feltűnően visszafogott a kínai jogszegések ügyében, kormányzata idáig visszautasította az erőteljesebb szankciók lehetőségét. Trump nyíltan nagyra becsül olyan tekintélyelvű politikusokat, mint a kínai, vagy a dél-koreai elnök, Erdogan, Sziszi, Orbán és a brazil Bolsonaro. Az idén meggátolta, hogy a Kongresszus megbüntesse Szaúd-Arábiát a Jemenben vívott háborúért, illetve a Washington Post szaúdi újságírójának meggyilkolásáért.
Január 1-től most első ízben Horvátország veszi át az EU soros elnöki teendőit, de több szomszédállammal, így Magyarországgal is feszült a viszonya, ezért kétséges, hogy mennyire tudja majd sikeresen ellátni a feladatot. Olyan teendőkkel kell megbirkóznia, mint a Brexit, a következő költségvetés körüli póker, valamint a megrekedt nyugat-balkáni bővítés újraindítása. Eközben nacionalista hangok hallatszanak a hazai elnökválasztási kampányban, amit csak tetéznek a környező államokkal fennálló viták.
Plenkovics miniszterelnök mindenesetre az egységes EU-t szorgalmazza, és dicséretes módon az európai főirányban tartja ingatag koalícióját, megakadályozta az ország „orbanizálódását”. Attól azonban óvakodik, hogy egyértelműen elhatárolódjon a nacionalistáktól saját pártján belül, illetve kívül is. Gondjait tetézi, hogy elmaradtak a reformok, viszont igen nagyarányú a kivándorlás. Belgrád és Szarajevó a belépés akadályának, semmint katalizátorának tekinti Zágrábot. Szlovéniával a tengeri határok miatt van nézeteltérés, a magyarokkal az INA sorsa ront a viszonyon. A hazai nemzeti érzékenység gátolja a megegyezést a szomszédokkal. Majd meglátjuk, hogy a félévig tartó reflektorfény, mennyire segít a horvátoknak.
Az újság úgy gondolja, hogy Európának kötelessége segíteni azokon a gyerekeken, akik vagy négyezren kísérő nélkül nyomorognak a túlzsúfolt görögországi menekülttáborokban, mert van olyan opció, hogy az ne vívja ki az olyan kormányok haragját, mint amilyen a magyar is. Igaza van a német belügyminiszternek, amikor kijelentette, hogy a migrációt EU-s szinten kell rendezni, ez ügyben egyetlen állam sem boldogul egymaga. Ami az embertelen körülményeket illeti a görög szigeteken, az szégyen az 500 millió európai részéről. Karácsonykor, amikor a keresztény földrész a család ünnepét tartja, gondolni kellene azokra is, akik hozzátartozók nélkül, két világ között rekedtek.
Németország persze megtehetné, hogy az összes fiatalkorút átveszi egymaga, ám ez nem lenne tanácsos, mert elégedetlenséget szülne az unióban és csak még jobban mélyítené a szakadékot pl. Magyarországgal. De ha minden úgy marad Görögországban, ahogyan most van, az a végleges kudarccal volna egyenlő Európa számára. Először is Athént kell felkarolni, hogy az enyhíteni tudja a szenvedéseket. Jónak látszik a luxemburgi külügyminiszter javaslata, hogy értessék meg azokkal a kormányokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni: kaphattok pénzt Brüsszeltől, de csak, ha szolidárisak vagytok és végre eleget tesztek a 4 éve hozott kvótahatározatnak. Addig is Berlin összeállhatna azokkal az államokkal, amelyek készek közreműködni és első lépésként legalább a kiskorúak egy részét befogadhatnák.
Egy Újvidékről elszármazott magyar túlélő lett az idén a Brit Birodalom Érdemrendjének egyik kitüntetettje, mégpedig a holokauszt emlékének ébrentartásáért. A 84 éves Dorit Oliver-Wolff, aki jelenleg Kelet-Sussexben él, 5 éves koráig azt sem tudta, hogy zsidó, de akkor egy asszony leköpte az utcán. Úgy menekült meg, hogy az édesanyjával együtt 1941-ben Magyarországra szökött, ott egyik helyről vándoroltak a másikra, még végül kilenc hónapig rejtőzködtek egy pincében, ahol nem volt sem világítás, sem fűtés. Az anya éjszakánként kilopózott, hogy élelmet szerezzen kibombázott üzletekből.
A szovjetek bevonulása után visszatértek Szerbiába, de ott azzal szembesültek, hogy az apával és a család többi részével végeztek a nácik. Az asszony utána jazz énekes lett Németországban. Jelenleg, jó egy évtizede azzal tölti ideje javarészét, hogy iskolákba, más közösségekhez, cégekhez jár, és elmeséli egykori élményeit. A Holokauszt Emléknap Alapítvány vezetője azt mondja, ez a munka ezért igen fontos, mert egyrészt tiszteleg a meggyilkolt hozzátartozók emléke előtt, másrészt pedig megtanítja, mekkora veszélyeket rejt az előítélet, az intolerancia és a gyűlölet.
