Nem férfiöltönyök felső részének készítésére szakosodott gyárról esik szó az alábbiakban, hanem a magyar sportszlengben a vereség szinonimájaként használatos számtalan főnév egyike alkalmaztatott. A vállalkozás hivatalos neve Magyar Labdarúgó Szövetség. Az eredményességet hosszú ideje mellőző tevékenységben részt vesznek a központi gondozásban részesített válogatottak mellett az üzemegységek, a hazai élklubok is.
A cég külpiaci teljesítménye – nemzetközi sikerek, játékosok topligákba exportálása – már régóta a béka feneke alatt van. A hazai fogyasztásra előállított termék színvonala – lásd a bajnoki mérkőzések nézőszámát – is kritikán aluli. Mégis virul ez a langyos vízű beltenyészet, köszönhetően a kudarcokat érdemi beavatkozás nélkül eltűrő labdarúgó vezetőknek, a ráfordításokkal soha nem szembesített közegnek. Folyvást dől a pénz stadionokra, rendezvényekre, fizetésekre közvetlen és közvetett módon a központi költségvetésből és az önkormányzati büdzsékből. Nem utolsó sorban pedig a talán ki sem mondott politikai-kormányzati elvárásokhoz önként és dalolva igazodó, az ezért járó jutalmat, előnyöket biztosra vehető szponzoroktól, hirdetőktől. A profizmus színlelésében vitathatatlanul a világ élvonalában van a magyar labdarúgás.
A fentiek igazolására néhány mellbevágó, friss tényt sorolok. Felnőtt válogatottunkat az Eb-selejtezőben tönkre verte (0-3) a horvát csapat. 21 éven aluli együttesünk mind a horvátoktól (1-4), mind a szlovénoktól (0-1) kikapott. U19-eseink a horvátoktól (0-2) és a grúzoktól (2-4) is vereséget szenvedtek. Szépségflastrom, hogy a futballban sehol nem jegyzett kazahokat 5-0-ra legyőztük. 18 éveseink a brazíliai világbajnokságon három, minden résztvevőnek kijáró meccset követően pakolhattak. Alulmaradtak Nigériával (2-4) és Ecuadorral (2-3) szemben. Ausztráliával, a közismert labdarúgó nagyhatalommal azonban sikerült egy döntetlen (2-2) kiizzadniuk.
Tizenhét éveseink szaldója pozitív. Fehéroroszországgal döntetleneztünk (0-0), a letteket pedig leléptük (3-0). A legutóbbi egy hónap szaldója: hét vereség, két döntetlen, két győzelem. Egyetlen fontos mérkőzés megnyerésére sem voltunk képesek, a két diadalt a labdarúgás margóján jegyzett együttesek ellen értük el.
Nem kell mélyenszántó elemzésbe bocsátkozni, hogy felfigyeljünk horvát mumusunkra. Feleakkora népesség, kopott stadionok, politikai-kormányzati gyámság nélküliség, közpénz milliárdoktól mentesség, és mégis… Világbajnoki ezüst, több tucatnyi horvát labdarúgó, edző a kontinens topegyütteseiben, továbbá az otthon maradtak is képesek voltak az első számú európai klubvetélkedés selejtezőin túljutni.
Valahogy nem találjuk a horvát áfium ellen való orvosságot, hogy egy kissé ferdítve- ironizálva utaljak a hadvezér-író-költő Zrínyi Miklósra, akiben egyébként nem kevés horvát vér is csörgedezett. Gunyorosabb az a javaslat, hogy építsünk stadiont a magyar-horvát futball összecsapások kizárólagos helyszíneként Pákozdon, hisz ott nyertünk annak idején. Ráadásul Fejér megyében van, kivitelező is könnyen akadna…
De félre ezzel a destruktív, viccelődő hangvétellel! Mit kellene, lehetne tenni? Egy mondatban: a lándzsaharcra irányuló képzés helyett a lézerfegyverekkel felszerelt drónokkal szembeni helytállásra okítani az érintetteket. A jelenlegi körülmények között azonban érdemi változtatásra, változásra semmi esély. A sportág megszállói, mint foxi a lábtörlőhöz, ragaszkodnak a futball csinálásához, vezetéséhez. Noha évtizede képtelenek a valódi előrelépést kicsiholni, a fölfelé araszolást elindítani, mindig kirukkolnak az alkalmatlanságukat ideig-óráig elfedő ötlettel. Érdekes módon a pénz is megteremtődik hozzá. Az akolmelegben jóllakatott emberek ugyanis ritkán szoktak ugrabugrálni, forradalmat kirobbantani.
A kérdések kérdése, hogy a karámon kívül rekedt nagy többség miként viszonyul a kialakult helyzethez. Félő, hogy egyre kevesebbeket érdekel ez a provinciálissá süllyedt produktum. Az ember legyint egyet, fogja a távkapcsolót, és igazi futballt néz.
A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, labdarúgószakedző