A hetilap úgy látja, hogy korai még az eufória a magyar ellenzék számára, a választási sikertől függetlenül. A győzelem széleskörű összefogás eredménye volt a nagyvárosokban a sokszorosan korruptnak és önteltnek leírt kormányjelöltekkel szemben. Ám országos szinten nehéz elképzelni egy ugyanilyen szövetséget. Ráadásul a Fidesz a tavalyi eredményhez képest nem veszített, sőt inkább további voksokat gyűjtött. Továbbá hosszú távon egyébként is Orbánnál van az előny: az engedetlen polgármestereket a költségvetési juttatások megkurtításával taníthatja móresre. Az, hogy Karácsony a kampány során az isztambuli és varsói polgármestertől kért tanácsot, sokat elárult jövőbeli irányvonaláról. Ám hogy a két másik főváros ellenzéki kezekben van, az nem gátolja Kaczynskit és Erdogant abban, hogy zavartalanul mozgassa a szálakat.
A Borkai-féle orgia egy időre megakasztotta az orbáni hatalmi gépezetet, miután a győri polgármester olyan botrányba keveredett, amelyből kevés politikus képes kimászni. A Fidesz őt tartja felelősnek a történelmi pofonért. A videó minden köntörfalazás nélkül megmutatta, amint a tisztes családapa rossz lányokkal akciózott, de volt ott alkohol és kábítószer is. Egy olyan ultrakonzervatív párt számára, amely fő programjának a keresztény identitás védelmét választotta, az ilyen képek különösen sokkolóak. Ráadásul az, aki feltette a mozit a világhálóra, azt állítja, hogy a kompromittáló kirándulást korrupcióból származó pénzekből fedezték. Szóval szex, üzleti összejátszás, drog – nehéz ennél zajosabb botrányt elképzelni a kampány kellős közepén.
A Fidesz az elején a szokásos agyonhallgatással próbálkozott. Ám utána a párton belül többen, és Tarlós is úgy ítélték meg, hogy nem elegendő Borkai szabadkozása, ezért a városvezetőnek mennie kell. Utána következett, hogy a politikus meghirdette a sajtótájékoztató, majd lemondta, a Magyar Nemzet pedig eltüntette a cikkét, amelyben a polgármester távozását követelte. Idáig nemigen lehetett ilyen zavart tapasztalni a hatalom kommunikációs apparátusában. Borkai végül marad, bár kénytelen volt kilépni a Fideszből. Orbán azonban még messze van a bukástól.
A recenzióban Victor Sebestyén, a magyar származású elemző úgy mutatja be Paul Lendvai Orbán Viktorról, Európa új erős emberéről írott könyvét, hogy az kitűnőben vezeti le, miként változtatta meg egy igen okos politikus a széljárást Magyarországot. Ezen felül igen pontosan ábrázolja, mi történt másutt az elmúlt években az egykori keleti tömbön belül, miközben a földrész többi része csak lesett. Arra is kitér, hogy a szerző időnként túloz: Orbán ugyan nem börtönzött be ellenzékieket, nemrégiben nagy tüntetések voltak a rendszere ellen. Ám aki ismeri a magyar helyzetet, az tudja, hogy az ország jelenleg kevésbé szabad, viszont elnyomóbb, mint az utóbbi két évtizedben bármikor.
A tanulmány azt hangsúlyozza, hogy a szélsőjobbos populisták DNS-ében gyárilag benne van a bukás, így Európában mostanában az egyik veszít a másik után. Éspedig azért, mert politikájukból következően zavaró hibákat követnek el. Ugyanis irányvonalukat zavaros szűklátókörűség és megalapozatlan, túlzott önbizalom jellemzi. Áll ez Strachéra, az Osztrák Szabadságpárt korábbi vezérére, Salvinire, az olasz Liga élén, valamint Boris Johnsonra. Áldozatul estek saját nagyképűségüknek, a legyőzhetetlenség hamis érzetének, valamint annak a hajlamuknak, hogy készek igen kockázatos húzásokba is belemenni. Vagyis ami hatalomra segíti őket: az erő kisugárzása, a saját maguk körül kialakított személyi kultusz, valamint a bonyolult kérdésekre gyártott egyszerű válaszok miatt egy idő után elszakadnak a valóságtól, és végül visszazuhannak a földre.
A jobbos demagógia azonban erős marad Európában. De ahogy az említett három párt defenzívába szorult, az utal arra, hogy alapvetően sebezhetőek, és így különösen hajlamosak végzetes melléfogásokra. Pedig nemrégiben még úgy látszott, hogy az ilyen populisták igencsak jönnek fel a földrészen. Ám Ausztriában és Olaszországban útjukat állta az erős, demokratikus intézményrendszer. Ez azonban nem igaz a magyarokra és a lengyelekre, ott a folyamatos támadások meggyengítették a szabad sajtót és a független bíróságokat. Ezért a hatalmon lévő szélsőségesek minden ellensúly nélkül maradtak.
A szélsőjobbos populistákba genetikailag bele van kódolva a végük. Ellenfeleik reményt meríthetnek ebből a megfigyelésből. A mi-vagy-ők felfogás korlátozza helyzetfelismerő képességüket, ami azután hiányos információkat és rossz döntéseket eredményez. A másikkal szemben érzett megvetés következménye az lehet, hogy a normákra fittyet hányó vezető átgázol intézményeken és ez azután végzetesnek bizonyul számukra. Főleg ha az intézmények elég szilárdak ahhoz, hogy kivédjék a rohamokat. Az önhittség lényege esetükben az, hogy úgy érzik: történelmileg elkerülhetetlenek és ez már eleve beharangozza kudarcukat. Mert könnyebb felvillanyozni a tömeget azzal, hogy „Vegyük vissza Nagy-Britanniát” vagy hogy Olaszország mindenek előtt”, mint azt hirdetni, hogy térjünk vissza a normális állapotokhoz. Legalábbis egyelőre.
