Európa belefutott a jogállamiság zsákutcájába, Brüsszelben egyre erősödik a felismerés, hogy a 7-es paragrafus nem sokra jó, így az volna célravezető, ha a Bizottság megvonná a pénzek egy részét a vétkes kormányoktól. Csakhogy ez ellen kézzel-lábban tiltakoznak az EU keleti tagjai. Az öt és fél éve létező jogállami eljárás intézménye sehová sem vezetett Magyarország és Lengyelország esetében. És továbbra sincs meg a szükséges többség a Budapest, illetve Varsó elleni szankciók elrendeléséhez. Ráadásul a vita beárnyékolja az Európai Tanács munkáját más területeken.
Az alternatívákról hétfőn Brüsszelben tárgyalnak a tagállamok illetékes miniszterei. Az egyik javaslatot Németország és Belgium tette le az asztalra, a lényege az, hogy a nemzeti kormányok kölcsönösen értékeljék a demokrácia helyzetét. De a gond ez esetben az, hogy ez egyfelől rengeteg munka, olyannyira, hogy igénybe kellene venni hozzá uniós intézmények segítségét, ám a magyar és a lengyel fél idáig kikérte magának, hogy az EU-t bevonják ebbe a feladatba. Mert ha zárt körben tárgyalnak a dolgokról, akkor azt diszkréten lehet kezelni.
A másik indítvány más ismert: az uniós pénzek befagyasztása, ha egy tagállam megszegi a demokratikus normákat. A döntést a Bizottság mondaná ki, annak elutasításához kétharmados többség szükségeltetne. Nyilvánvaló, hogy Kelet-Európa ebből nem kér. Ám Berlinből azt hallani, hogy szó sem lehet a következő hosszú távú költségvetésről, amíg nem jön létre ez a mechanizmus.
A kommentár szerint van értelme, hogy Trócsányi László irányítsa az EU-n belül a bővítést. Ugyanis a közelmúltban egy felmérés azt tanúsította, hogy a gazdagabb tagállamokban, így Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában, a lakosság többsége nem szeretné, ha Szerbia vagy más nyugat-balkáni ország a következő 10 évben bekerülne az unióba. Viszont a felvétel sokkal népszerűbb Délen és Keleten. A magyarok 55 százaléka mondta azt, hogy 10 éven belül az összes érintett államnak el kell nyernie a tagságot.
A kommentár attól tart, hogy az EU új vezetői alábecsülik az európai polgárok vágyát, hogy az Unió nagyhatalomként, azaz stratégiailag független erőként lépjen fel a világban. Ennek pedig nem okvetlenül felel meg az, amit von der Leyen tervez csinálni a következő öt évben. Mert ha valóban geopolitikai Bizottságot akar irányítani, akkor világosabban ki kellene nyilvánítania, hogy az Unió olyan stratégiai önállóságra törekszik, mint amilyet az USA, Kína és Oroszország követel magának, tekintet nélkül mások érdekeire. Mert ha képes hatékonyabban érvényt szerezni a szervezet törekvéseinek, akkor hosszabb távon jobban el tudja fogadtatni az európaiakkal az erősebb, szövetségibb EU-t.
Az elemzés úgy ítéli meg, hogy von der Leyen voltaképpen a szélsőjobbnak nyújt át tálcán ajándékot, amikor azt hirdeti, hogy meg kell védeni az európai életmódot. Ám az EU technokratái nagyon tévednek, amikor azt hiszik, hogy a külső határok fokozottabb védelme kifogja a szelet a populisták vitorlájából, mert igazából csak egy új, veszedelmesebb nacionalizmust gerjeszt. De a poszt életre hívásával egyértelmű az üzenet, hogy a migráció fenyegeti leginkább azt, ahogyan az emberek a földrészen élnek. A Bizottság összetétele arról árulkodik, hogy megnőtt a Marcon-féle centristák befolyása, azaz keményebb lett a retorika a migráció ügyében, ezzel párhuzamosan engedményeket tesznek a jobboldali-populista kormányoknak a kontinens középső részén, illetve határozottabban nyilvánulnak meg olyan kérdésekben, mint a nemzetközi kereskedelem, valamint a nagy nemzetközi internetes szolgáltatók megadóztatása.
A terv a jelek szerint az, hogy helyt adnak a szélsőjobb követeléseinek és ily módon semlegesítik azok vonzerejét, de nem szállnak velük nyíltan szembe. Csakhogy itt egy alapvető tévedés érhető tetten. A legnagyobb veszélyt ugyanis a nacionalizmus jelenti, nem pedig a populizmus vagy az elitellenes érzelem. A nacionalizmus mindig kirekesztő, az ellenfeleket idegennek minősíti. Főleg a liberálisok a nacionalizmus ellenpólusának nevezik az EU-t, ám az nem húzhat civilizációs választóvonalat saját maga és keleti, illetve déli szomszédjai közé, főként, ha tekintetbe vesszük az európai felsőbbrendűség történelmi előzményeit.
Schinas jelölése arra utal, hogy a migrációs politikában ugyanaz lesz, mint eddig: tovább épül az Európa-erőd, és a menekültáradat ellenőrzését rábízzák a kormányokra Ázsiában és Afrikában. Közben nem törődnek a bajba jutott emberekkel a Földközi-tengeren, továbbá a gyűjtőtáborokban uralkodó embertelen állapotokkal. Ugyanakkor a jelek szerint a Bizottság nem kíván ujjat húzni azokkal az államokkal, amelyek a kultúra és az értékek megőrzése ürügyén szorgosan iktatják ki az emberek védelmét szolgáló biztosítékokat. Lásd Trócsányi tevékenységét igazságügyi miniszterként. Amit von der Leyen most csinál, az csak ráerősít arra, hogy félni kell a migrációtól és a kulturális különbségektől. És ha az EU vezetői csupán ilyen közhelyekkel tudnak szolgálni, akkor majd jönnek azok a politikusok, akik sokkal veszélyesebb tartalmakkal töltik be az űrt az „európai életmód” kapcsán.
Von der Leyen ugyan szinte csont nélkül összeállította a Bizottságot, bár feltehetőleg még tisztázni kell a jóformán előre programozottan vitát kiváltó magyar és román jelölt sorsát, a legnagyobb felháborodást mégis az eredményezte, hogy külön biztosra hárulna az „európai életmód” védelme. Aki tárt karokkal kívánja fogadni a menekülteket, az az elnevezésből a bezárkózást, az elutasítást és „a külföldiek szép lassan többségbe kerülnek”-retorikáját hallja ki.. Ám ha az európai életstílus a nyitott határokat, az államot és a lehető legnagyobb toleranciát jelenti, akkor viszont még örülni is lehet.
Az egész ügyet el lehet egy kézlegyintéssel is intézni: vihar egy pálinkás pohárban. A külső és belső veszélyekkel szembeni védelem az államok legfőbb feladata. A felzúdulás még inkább túlzottnak hat, ha azt vesszük, hogy Schinasnak az igazságosságra és az értékekre kell ügyelnie. Hiszen főleg a saját sorokból érik támadások a jogállamot, de ide kell érteni azt is, hogy bizonyos hatalmak kívülről igyekeznek manipulálni a földrészen a választásokat.
Emellett az is egyértelmű, hogy a migráció lesz egyik elsődleges téma a következő Bizottság számára, mert itt dől el, hogy milyen is Európa. Óvatosan kell egyensúlyozni a nyitottság, a védelem, az emberi méltóság, illetve a belső stabilitás, az összetartás és a jogok érvényesülése között. Mindez egyértelműen jelentkezik a gazdasági migráció, illetve menekültstátusz odaítélése kapcsán. Ám közös menedékpolitika továbbra sincs, és teljesen mindegy, hogy ezt miként csomagolják be Brüsszelben.
A vezércikk arra figyelmezteti az amerikai elnököt, hogy el a kezekkel és a sajtótól! A téma most úgy került elő, hogy a világ egyik legnagyobb kockázati alapja, az Elliott Management Corp. felvásárolta az AT&T vállalatbirodalmat, amelynek portfóliójában ott van a CNN is, utóbbi ellen pedig Trump évek óta rendszeresen támadásokat intéz. Olyannyira, hogy a csatornát és általában a hírsajtót a nép ellenségének minősítette. Mintha csak Sztálint hallanánk. Ezúttal azonnal azt üzente a Twitteren, hogy az új tulajdonos remélhetőleg véget vet az álhírek terjesztésének a társaság részéről.
A gond csak ott van, mutat rá a lap állásfoglalása, hogy a politikus nyíltan utal rá: el kellene adni a televíziót, és akkor az bizonyosan úgy tálalná a dolgokat, hogy az jobban megfelel az ő ízlésének. Ez a taktika egyre jobban terjed a tekintélyelvű vezetők között: nem kell becsukni egy tévét, elég találni kell egy baráti üzletembert, vagy oligarchát, aki megveszi. Csak meg kell kérdezni, hogy csinálja Putyin, Orbán vagy Erdogan. Ám az Egyesült Államokban nem az elnök szeszélyétől függ, hogy kinek a kezében lehet a hírmédia egy-egy orgánuma. És Trumpnak nem szabadna hivatalát arra felhasználnia, hogy beleüsse az orrát a sajtó dolgaiba.
Ann Applebaum tragikusnak tartja, hogy éppen egy republikánus elnök ássa alá a gazdasági és politikai szabadságot a tengerentúlon. A tekintélyes elemző nem gondolja, hogy Trump valaha is hallott az állam tekintélyelvű foglyul ejtéséről, vagyis a módszeres korrupció rendszeréről, amelyben a politikai hatalom gazdái arra használják fel befolyásukat, hogy nyomást gyakoroljanak üzletemberekre, és ily módon a hivatalos vonal elfogadására kényszerítsék őket. Ez jellemző pl. Oroszországra, Törökországra, Egyiptomra vagy éppen Magyarországra. Megtagadják az engedélyeket, vagy a szerződéseket olyan cégektől, amelyek tulajdonosai bármiféle kapcsolatban állnak az ellenzékkel, akik a független sajtót támogatják, vagy akik egyáltalán megszólalnak.
Feltehetőleg Trumpot nem érdekli, miként működik a politika, illetve az üzlet az említett államokban, de ösztönösen ugyanazt az irányvonalat követi, mint azok. A módszert először a New York Times tulajdonosa, Jeff Bezos ellen vetette be, mert elégedetlen volt az újsággal. Azután az NBC News következett: azt követelte, hogy vonják meg a televízió működési engedélyét, pedig ahhoz nincs is joga. Majd most a CNN került célkeresztbe. Ám félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook alapítója a minap nem mert aláírni egy felhívást a fegyvervásárlás korlátozására, mert félt, hogy a vállalkozás emiatt kedvezőtlen megítélés alá esik a politika részéről.
Mennyire van messze ezek után, hogy vezérigazgatók elkezdjék nyilvánosan dicsérni az elnököt a kedvezőbb szakmai elbírálás érdekében. Vagy hogy ne mutatkozzanak a Demokrata Párt politikusaival, nehogy összerúgják a port a kormányzattal?
A gazdasági nacionalizmus ellenállóbbá tette a kelet-európai országokat, és az egyre nagyobb német gazdasági bajok folytán majd most kiderül, mennyire igaz az a tétel, hogy ezek az államok valójában a nagy szomszéd gyarmatai. Egyelőre úgy látszik, hogy a nacionalista magyar és lengyel kormánynak sikerült mérsékelnie a függőségét. Másoknak ugyanebbe az irányba kell haladniuk. De az biztos, hogy az utóbbi idők látványos növekedése a magyaroknál, szlovákoknál, cseheknél, lengyeleknél és románoknál legalábbis részben Németországnak köszönhető. Kereskedelmi forgalmuk a német cégekkel 63 százalékkal magasabb, mint amekkora árucserét a németek Kínával bonyolítanak le. Vagyis ha a német gazdaság zsugorodik, amint az jelenleg tapasztalható, az megrázza Kelet-Európát is.
E pillanatban ezt a leginkább Romániában és Csehországban érezni. A többieknél az segít ellensúlyozni a német gondokat, hogy a költségvetési költekezés hatására igencsak megugrott a hazai fogyasztás. A magyar és a lengyel kormány nagy szociális programokat ígér, de a kereskedelmi többlet révén van mire támaszkodnia forrásként. Azon kívül mindkettő tudatosan igyekszik csökkenteni a kitettségét Németországgal szemben, mellesleg a csehek ugyanezen az úton járnak. A német piacra irányuló magyar kivitel nyolc év alatt 10 százalékkal lett kisebb.
Persze ha a térségben egy állam növeli a kiadásait, illetve új területeket igyekszik találni exportjának, azt gyakran minősítik populistáknak, illetve megkérdőjelezik a gazdasági nacionalizmusát. Az biztos, hogy az illiberális politika aláássa az alapvető szabadságjogokat, nagy lökést ad a korrupciónak és időnként bedarálja az igazságszolgáltatást, ám a jelek szerint a gazdasági törekvések kifizetődnek ezekben az országokban. Legalábbis, amíg tartja magát a munkaerőpiac és kézben tartható az infláció. Persze nem rossz Németországtól függni, csak el kell érni, hogy a függő viszony ne érjen el egészségtelen mértéket. Egyben gondoskodni kell az emelkedő életszínvonalról arra az esetre, ha átmenetileg gazdasági bajok ütnek be.
FAZ
Magyarország a damaszkuszi nagykövetség újranyitására készül, ami nagy ellenállásba ütközik Nyugat-Európában, valamint Washingtonban is. Csakhogy az EU megosztott az ügyben, miként is viszonyuljon az Asszad-rezsimhez. A kérdés ezek után úgy vetődik fel, hogy az államfő „tömeggyilkos vagy megkerülhetetlen rossz”? Mindenesetre Szijjártó Péter visszautasította a szemrehányásokat, és óvott attól, hogy senki ne mérjen kettős mércével, miután Csehország végig fenntartotta szíriai diplomáciai képviseletét. Ugyanakkor az USA azon van, nehogy a szír elnök elismerésnek vegye a közelgő magyar lépést. Mert az elismerés nagyon hiányzik Damaszkusznak, az újjáépítéshez szükséges pénzzel együtt.
A washingtoni kormányzat közleményben óvta a szövetségeseket attól, hogy újra felvegyék, illetve magasabb szintre emeljék a viszonyt vagy a gazdasági együttműködést Szíriával. Az állásfoglalás nem említi név szerint Magyarországot, de a budapesti amerikai nagykövetség hozta nyilvánosságra. Orbán gyakran küld olyan jelzéseket Brüsszelbe, hogy a maga útján kíván haladni, de ezt azután nem mindig követik egyoldalú lépések. A szíriai közeledést ugyanakkor alátámasztja a kormányfő szoros kapcsolata Putyinnal. De azért az uniós szankciókat mindig megszavazta Magyarország, bár hírek szerint ehhez időről kellett némi ösztökélés.
