Európát felkavarja a migráció, pedig a földrészen a 2. világháború óta folyamatosan ide-oda vándorolnak az emberek, illetve érkeznek tömegek máshonnan. Ez a mondandója annak a könyvnek, amelyben Peter Gatrell, a Manchesteri Egyetem népességmozgással foglalkozó történésze írt, bizonyítva, hogy hiába beszélnek egyesek napjainkban példátlan áradatról. Olyannyira, hogy 1950-re a nyugatnémet lakosság 17 százalékát menekültek, illetve elüldözöttek alkották. De idetartoznak a Csehszlovákiából távozni kényszerült magyarok is. A gyarmatosítás vége, valamint a politika a későbbiekben is tömeges népvándorláshoz vezetett, lásd 56-ot, amikor 210 ezren hagyták el Magyarországot.
Az egykori gyarmatokról európaiak milliói jöttek a kontinensre, noha sokan közülük korábban egyáltalán nem éltek itt. Portugália lakossága 1974-ben 800 ezer fővel gyarapodott ily módon, azaz minden 8. ember jövevénynek számított. De nem csak a válság gerjesztette a jelenséget, hiszen a „vendégmunkások” története bizonyítja, mekkora kereslet volt a munkáskézre, és nem csupán Németországban, de például brit földön is. Mellesleg a németeknél landolt 14 millió Gastarbeiterből 11 millió hazatért. A 80-as évek végére azután egy sor kormány végre felfogta, hogy a népmozgások nagyban összefüggnek a gazdasági fejlődéssel.
A 2008-as gazdasági válság, illetve a 2015-ös menekülthullám után két állam: a magyar és az olasz a lehető legkeményebben reagált: Róma azt akarta, hogy a többiek vegyék át tőle a menedékkérőket, amit Orbán elutasított. A politikus, akárcsak Salvini napjainkban teljesen elzárkózik a migrációtól. Pedig a magyarok jelentős része vándorolt ki Nyugatra 1945 óta, vagy menekültként, vagy dolgozóként. És ők azt várták, hogy szívesen fogadják őket. Nem beszélve az olaszokról, akik 30 éven át tömegesen települtek át más országokba.
A rendszerváltás utáni lengyel gazdasági csoda atyja úgy látja, hogy az EU túl későn reagált a magyar jogsértésekre, a Fideszt már rég ki kellett volna zárni a Néppártból, ám mivel nem ez történt, mások is felbátorodtak. Így most Leszek Balcerowicz szerint a kérdés az, lehetséges-e olyan unió, amelyben egyes tagállamokban immár nincs demokrácia. Ezért a közgazdász professzor azon a véleményen van, hogy Brüsszel nem halogathatja tovább a fellépést a közös értékek védelmében és ez vonatkozik Lengyelországra is. Annál is inkább, mert a két országban bizonyos csoportok megkaparintják az államapparátust, így akarnak kizárólagos irányító pozícióba jutni. Ha ez sikerült, akkor idővel vége a demokratikus versengésnek. Ahogyan az Fehéroroszországban is történt.
A 72 éves liberális politikus, aki az egyik fő ellenségnek számít a PiS-kabinet szemében, úgy ítéli meg hogy a 3 évtizeddel ezelőtt alkalmazott sokkterápia sokkal kevesebb szenvedést okozott a lakosságnak, mintha elhúzták volna a reformokat. Hogy akkor viszont a viszonylag magas életszínvonal ellenére miért egy tekintélyelvű párt van hatalmon Varsóban, arra azt mondja, hogy az ellenzék rossz módszert választott a választási hadjáratban. Majd amikor a Jog és Igazságosság hatalomra került, beütött a gazdasági fellendülés és ezt sokan a kormánynak tudták be. Pedig az megtámadta a bíróságok függetlenségét. Továbbá gátlástalanul a hivatalos propaganda eszközévé változtatta a közmédiát, szovjet mintára. Ily módon a választások még szabadok lehetnek, de már nem tisztességesek. Ez ellen már csak a civil társadalom léphet fel hatékonyan. Amúgy a gazdasági sikerek nemigen jellemzőek a nem demokratikus rezsimekre.
Balcerowicz emlékeztet arra, hogy a lengyel vezetés több százezer gazdasági menekültet fogadott be Ukrajnából, közben viszont szégyentelenül kampányol a szír és iraki migránsok ellen. Úgy tesz, mintha az országot lerohannák az idegenek. Kelti a félelmet, ez azonban veszélyes következményekkel járhat.
Németh Miklós nem hisz a kerítésekben, mert lehet, hogy azok rövidtávon eredményt hoznak, de a történelem – a Kínai nagy fal kivételével – azt mutatja, hogy hosszabb távon kudarcra vannak ítélve. Merthogy a mai gondokat nem lehet határkerítésekkel megoldani, és ez vonatkozik arra a határzárra is, amelyet Orbán Viktor 4 éve emeltetett a migránsok távoltartására.
A határnyitás miniszterelnöke a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából adott hosszú interjút. Felidézte, hogy a vasfüggöny 1988 végére teljesen elavult és a maga részéről abszolút feleslegesnek tartotta. Azon kívül az ország érdekei azt diktálták, hogy gyengítsék meg a régi, ortodox szocialista rendszerek alapjait. A döntő lökést az adta meg neki, hogy személyes találkozásukkor Gorbacsov nem ellenezte a létesítmény lebontását, ha más eszközökkel meg tudják oldani a határ ellenőrzését. Továbbá kijelentette, hogy a Szovjetunió nem avatkozik be, még akkor sem, ha a többpárti választások eredményeként nem Moszkva-barát kormány kerül hatalomra. Jó szándéka bizonyítékaként azután mintegy 10 ezer katonát vont ki magyar földről 1989 áprilisa tájékán.
A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette az akkori kormányt a határnyitásra, ám ez nem felel meg a tényeknek. A döntés augusztus elején született meg, de csak hetekkel később jelentették be, mert a magyar és az osztrák hatóságoknak időre volt szükségük, hogy megszervezzék a keletnémet tömegek átengedését, illetve fogadását. Közben Németh meglátogatta Kohl kancellárt, aki könnybe lábadt szemekkel fogadta a hírt, de legelőször azt tudakolta, hogy mit szól hozzá Gorbacsov. Utóbbi másnap telefonon személyesen is megnyugtatta a miniszterelnököt. Mindazonáltal a magyar politikus a mostani interjúban bevallja, ő sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan összeomlik a rendszer. De azt mondja, hogy a határnyitást a nép akarta, ezért ma is megtenné. Büszke arra, hogy a történelem jóvoltából részese lehetett az eseményeknek.
Ann Applebaum úgy gondolja: a Nyugatnak tanulnia kell abból, hogy Hong Kongban és Moszkvában a demokráciáért küzdenek a tiltakozók. A tekintélyes szemleíró azért tanácsolja ezt, mert napjainkban világszerte egyre kevesebben bíznak a megválasztott vezetőkben, sőt, magában a demokráciában. Mint írja, vonatkozik ez az Egyesül Államokra, valamint Nagy-Britanniára is, miközben egy sor bejáratott jogállam, Magyarországtól Indiáig hozzálátott az alapvető intézmények és elvek felszámolásához, ideértve a független bíróságokat. Hozzáteszi, hogy a kép baljós, de egyben túlságosan is egyszerű, mert a fiatalok még sosem vágytak ennyire a demokráciára – már ha tekintélyelvű rendszerekben élnek. A tüntetések azonban ösztönzik a hasonló nemzedékeket, amelyeket Nyugaton untat a demokratikus rend.
Hong Kongban sok ezer fiatal ember száll szembe a rendőri brutalitással. Oroszországban a felvonulók a legalapvetőbb jogra összpontosítanak: azt követelik, hogy szavazhassanak a független jelöltekre. Mindkét helyen elszántak, szervezettek és jól felkészültek. A kelet-nyugati ellentmondás egyik nyilvánvaló magyarázata az, hogy a demokrácia olyan érték, amelynek jelentősége sokak számára csak akkor derül ki, amikor már nincs. De az is lehet, hogy az orosz és hong kongi demonstrálók a Nyugat előtt járnak. És komolyabban elgondolkodtak azon, miként szervezzék meg magukat egy titkolózó, kleptokrata elit által vezetett közegben. Méghozzá olyan rendszerekben, amelyek a jelek szerint leborulnak a tőkések előtt, ám küszködnek, hogy megbirkózzanak a technológiai változás ütemével, miközben a pénzt offshore cégekbe viszik ki, a hatalom láthatatlan, ellenben a közöny széleskörű.
Az Ibizán készült videófelvétel kibillentette az osztrák politikát, ennek megfelelően ideges és kiszámíthatatlan a kampány a jövő hónapban esedékes rendkívüli választás előtt. A nagy pártok ennek megfelelően sűrűn kérdezik, mikor várható a legközelebbi leleplezés. Az FPÖ korábbi elnöke körüli botrány utórezgésének kell tekinteni, hogy a napokban kiderült: a Szabadságpárt volt elnökénél és az Ibizagate-ben szintén fontos szerepet játszó Gudenusnál házkutatás volt, mivel a gyanú szerint Strache politikai alkut ajánlott a részben állami kézben lévő Casinos Austria egyik társtulajdonosának, ha az segít bejuttatni a részvénytársaság elnökségébe a párt jelöltjét, noha annak nem volt meg a végzettsége a posztra. Mint emlékezetes, a befolyással való üzérkedés vádja, már Ibiza kapcsán is felmerült. Utóbbi ügyben 19 lehetséges vádpontban folyik a nyomozás.
Egyébiránt a korábbi koalícióban egyeztették a politikai kinevezéseket, „egy ide, egy oda”-alapon, bár a posztok paritásos elosztásának szép hagyományai vannak Ausztriában. Ezzel együtt csak nagy adag cinizmussal lehet túllépni azon, milyen durva hatalmi politika, illetve hozzá nem értés vezérelte az FPÖ-t az ilyen kérdésekben. A vizsgálat remélhetőleg kideríti, a párt átlépte-e a törvényesség határait a korrupt, gazdasági-politikai ellentételezéssel. Az átláthatóság jól jönne a Néppártnak is, miután az ellenzéki pártok kollektíven azt állítják, hogy az előző vezetés szemetesvödör-szövetséget alkotott. Ráadásul felmerült, hogy a Kancellárián megsemmisítettek bizonyos digitális iratokat Ibiza ügyében.
Így most a recept az – és nem csak a konzervatívok háza táján -, hogy a vádakat meg kell kérdőjelezni, a figyelmet el kell terelni, továbbá támadni kell. Ezzel együtt az ÖVP magasan vezet a felmérésekben, noha nehéz elhinni, hogy Kurz nem tudott semmiről. Az önkritika azonban a mostani helyzetben nem segítene mozgósítani a híveket. Még akkor sem, ha annak hiánya még jobban megingatja a politikába vetett bizalmat.
