A mai embernél azért hívják úszófülnek vagy szörfös fülnek a betegséget, mert azoknál alakul ki, akiknek rendszeresen, hosszabb időn át éri a fülét hideg víz vagy hideg levegő, noha genetikai hajlam is állhat a háttérben - írta a ScienceDaily.com.
A csontkinövést már megfigyelték az ember elődeinél, azonban azt nem kutatták, mit árulhat el az ősi emberrokonok életmódjáról a betegség. A PLoS ONE tudományos lapban ismertetett kutatás során a Washingtoni Egyetem tudósa, Eric Trinkaus és kollégái vizsgálták meg 77 emberelőd - köztük neandervölgyiek - és korai homo sapiens jó állapotban fennmaradt hallószervét.
A csontok Eurázsia nyugati részéről származtak a középső és késői pleisztocén korból. Míg a korai homo sapienseknél ugyanolyan gyakori volt a hallójárat csontosodása, mint a mai embernél, a neandervölgyiek körében különösen elterjedt volt a kór. A vizsgált neandervölgyi egyedek több mint felénél találták meg az elváltozás enyhébb vagy súlyosabb formáját, ami legalább a kétszerese szinte minden tanulmányozott populációnak.
A szerzők szerint a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a neandervölgyiek sok időt töltöttek vizes környezetben élelemgyűjtés közben. Azonban a betegség elterjedése a neandervölgyiek körében nem mutatott egyértelmű kapcsolatot sem a korabeli vízforrásokkal, sem a hidegebb éghajlattal.
A szerzők ezért úgy vélik, többféle tényezőnek lehetett szerepe, a környezeten kívül a genetikai hajlamnak is. "A külső hallójárat csontosodásának különlegesen gyakori előfordulása a neandervölgyieknél és ritkább előfordulása a paleolit kori modern embernél arra utal, hogy a régészeti leletekből megállapíthatónál nagyobb arányban aknázta ki a vizek erőforrásait mindkét csoport. Ezen kívül alátámasztja, milyen ügyes gyűjtögető volt a neandervölgyi és milyen sokféle forrást tudott kihasználni" - mutatott rá Trinkaus.
