Úszni indult az MTA balatonalmádi üdülőjéből, de hiába várták vissza.
Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései. A Budapesti Iskola egyik jelentős személyisége. megszámlálhatatlan könyve és tanulmány jelent meg Magyarországon és külföldön is, számtalan hazai és nemzetközi kitüntetést kapott, több egyetem díszdoktora. Közéleti tevékenysége miatt sok támadás érte jobboldalról.
Saját önéletrajza szerint zsidó származású polgári családban született. A szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, 15 éves korában kezdődtek a deportálások, számos családtagját, barátját elveszítette; az ösztönei és a véletlenek folytán menekült meg. A háború befejeződése után Budapesten ugyan visszakapták Falk Miksa utcai lakásukat, de éhezésben és nyomorban éltek édesanyjával
Az éhezés elől édesanyja beadta a szegedi zsidó árvaházba, s ott ismerkedett meg a cionista mozgalom képviselőivel. A cionista mozgalomnak két évig volt tagja, ezalatt aktív szerepet töltött be, több cionista táborban volt és cionista tüntetéseken vett részt.Harcolt az ellen a nézet ellen, hogy a „kommunisták a cionizmust nacionalista ideológiának tekintették.” Önéletírása szerint, melyet Kőbányai János a Múlt és Jövő folyóirat szerkesztője riportkönyvben dolgozott fel – A bicikliző majom – két évig volt a cionista világmozgalom tagja.
Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetemen folytatott magyar–filozófia szakon 1947-től 1951-ig. 1951-ben nyert magyar–filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet.
A Budapesti Iskola megalapítójának, Lukács Györgynek tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszéken. Politikai okokból mindkettőjüket eltávolították 1958-ban, 1958–1963 között Heller középiskolában tanított. 1963 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott. 1955-ben elérte a kandidátusi, 1968-ban pedig a filozófia tudományok doktora fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben hosszú „tanulmányútra” indult, azaz emigrációba vonult.
Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát, 1986-ban. Ez utóbbi állomáshelyét még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben, 1990-től már hazajárt filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemre és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre. 1995-ben habilitált. 1995-től 1999-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor beválasztották az MTA levelező- (1990), majd rendes (1995) tagjai sorába. 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén.
Publikációit lehetetlen felsorolni. Esztétikai műveivel, etikával foglalkozó könyvein, tanulmányai nemzedékek nőttek fel abban az időben is, amikor a Kádár-rendszer Lukáccsal együtt a Budapesti Iskola és a „Lukács-óvoda” tagjait is partvonalra tette.
Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője volt élete végéig, emiatt rengeteg támadás érte jobboldalról. 2011 elején a hatalom a Magyar Nemzet cikksorozatán keresztül korrupcióval támadta több filozófustársával együtt. Meghurcolásuk ellen a Magyar Filozófiai Társaság elnöksége állásfoglalásban tiltakozott.
Halálával feldolgozhatatlan veszteség érte a magyar tudományos és közéletet. Nem csupán filozófusként, esztétaként alkotott maradandót, hanem mérhetetlenül hiányozni fog a magyar közéletből is. Hiányozni fog az a tiszta és következetesen kíméletlen hang, amellyel a magyar politikai viszonyokat kritizálta. Hiányozni fog az a kritikai szellem, amit minden megszólalásával megtestesített, s amelynek elfojtása minden hatalom eminens érdeke.
Ide kattintva egy részletet olvashat Olvasónapló című regényéből.
