Négy zenésztárssal érkezett Katie Melua és ennél nincs is többre szüksége. Olyan – nem ellentmondás – brutálisan varázslatos egyéniség áll ugyanis a színpadon személyében, aki valószínűleg puszta hangjával és egy szál gitárjával, amelyen szinte végig maga is játszott, is csordultig töltené az aréna légterét. És még akkor is úgy állnánk fel a másfél óra után, hogy hiányérzetünk van. Na, nem az elhangzottak miatt, hanem amiatt, hogy nem hallgathattuk még tovább hangját, nem hallhattuk még több dalát.
Nagyon nehéz úgy valamilyennek – nagyon különbözőnek, és egyben sokkal-sokkal jobbnak – lenni, mint a többiek ebben a műfajban (is), hogy közben ne váljon valaki harsánnyá. Katie Melua a „lány a szomszédból” stílus egyszerűségével hat, de ez nem tűnik megcsináltnak. Nyilván tudatos elhatározás, hogy ilyen visszafogott hangon, ilyen nyugodt hangvétellel beszél, üdvözölni a közönséget, konferálja fel a számokat, de viselkedésnek méltósága azt a zeneileg megalapozott mélységet tükrözi, ami legjobb dalaiból árad. Amelyekben semmi esélyük sincs túlzottan egyszerű dallamfordulatoknak, és az is jellemző, hogy a harmóniák is sokszor indulnak váratlan irányba. Katie hangja, egyszerűen gyönyörű, sajátos egyéni ízzel, emellett nagy mélységi és magassági különbségek áthidalására képes, érzékenyen alakítja énekelni valójához színeit. Miközben mindez úgy jelenik meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Pedig nem. Van itt minden: szvinges, dzsesszes, bluesos, keményrockos hangvételű, vagy egyszerűen csak besorolhatatlan stílusú, meluás, érzelmes dal, és két olyan is, melyeket valóban csak saját gitározásával kísér – bizony így kell, egyedül egy szál gitárral ott lenni a nagy színpadon. És mindennek egyáltalán nem tesz rosszat, hogy a kíséretet ezeknek kivételével csak négy hangszeres, egy klasszikus felállású rockzenekar szolgáltatja. A szólógitáros Melua öccse, volt még egy basszusos, meg egy mindenféle billentyűkön játszó zenész és egy dobos. Szerencsére így elmaradnak – a gyakran giccsesnek ható hollywoodias hangvételű vonóskíséretek. Egyszerűen nincs rá szükség, a hangja magában hordoz mindent, amit Katie Melua el szeretne nekünk mondani. És ami még ezen túl lényeges; az énekesnőnek meg van mindehhez az a kisugárzása, amit csak élőben lehet megtapasztalni.
A Melua család akkor települt át az Egyesült Királyságba, amikor ő nyolcéves volt, és úgy tűnik, mindent megtanult, ami az angol pop-rock zenében a legjobb, és amihez immár tizenhat éve ő is tevékenyen hozzájárul, mint az egyik legsikeresebb szerző-előadó. (Nem tenném ki a jelzőt, hogy női, mert bár valóban megejtően nőies jelenség volt hosszú, kék estélyi ruhájában, nem egyszerűen csak nőiségével hatott.) Sikereiben nagy segítségére volt a hőskorban, a hatvanas években nevelődött Mike Batt, aki sok dalának zeneszerzője, producere volt. Vele együttműködésben készült hat lemez 2003 óta, azután elváltak útjaik, a hetedikhez, a Grúziában készülthöz már nincs köze. Ezeknek anyagát ölelte fel a koncert, amit a Veszprémi Aréna szép számú közönsége nagy tetszéssel fogadott.
