Blöffnek is nevezhető a magyar kormány részéről annak folyamatos hangsúlyozása, hogy januártól esetleg nem kapunk kelet felől orosz gázt – vélik a lapunk által megkérdezett szakértők. Egy ilyen lépés az európai szállításokért felelős, orosz állami Gazprom részéről ugyanis szerződésszegésnek minősülne. Ez pedig beláthatatlan bizalomvesztést okozna a kontinensen, miközben a Gazprom legnagyobb, legbiztosabb és legtöbbet fizető piaca változatlanul Európa. (Ráadásul épp most cseng le egy oroszországi bűncselekményekre visszavezethető, mégis egész Európát érintő nyersolaj-ellátási válság.)
2019 végén kétségkívül megszűnik az Európába irányuló gáz továbbítására kötött orosz-ukrán szerződés. A két fél viszonya feszült. A Krím elcsatolása, a keleti területek fura önállósodása, a szakadárok orosz háttértámogatása nyomán az állapot háború-közeli. Még ha az orosz anyanyelvű Volodimir Zelenszkij ukrán elnökké választása talán némi enyhülést is hozhat, ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Oroszország ettől függetlenül is évtizedek óta helyzete visszaélésszerű kihasználásával, a területükön átszállított gáz megcsapolásával vádolja Ukrajnát. Álláspontja nyomatékául Moszkva nem sajnálja a dollártízmilliárdokat északról és délről új kerülővezetékeket építeni Európa felé. Északon a – Moszkvával szintén rossz viszonyban lévő – lengyeleket is kikerülve, a Balti-tenger alatt közvetlenül Németországig húzódik az Északi Áramlat. Ennek már üzemelő első, illetve most megépülő második üteme egyaránt évi 55 milliárd köbméter gáz szállítására alkalmas. A – számunkra kedvezőbb - déli irány jóval kalandosabb.
Az orosz kezdeményezéseket az északi beruházástól eltérően az Európai Bizottság saját belső szabályaira hivatkozva többször kisiklatta. De hat éve az azeri kitermelők sem díjazták Közép-Európa ellátásának ötletét. A déli irányú orosz tervek most mégis új erőre látszanak kapni. Mégpedig oly formán, hogy Oroszország – a Fekete-tenger alatt is áthúzva - a bolgár-török határig kiépíti a Török Áramlat elnevezésű vezetéket, ahonnan aztán a nyomvonalon fekvő államok – Bulgária, Szerbia és esetleg Magyarország – maga építi ki a hiányzó szakaszokat. Habár a beruházók mindkét útvonal átadását – minő egybeesés – ez év végére ígérik, az előrehaladást mindkét esetben az uniós engedélyezéssel kapcsolatos, ellentmondásos hírek teszik kérdésessé.
Magyarország hosszú távú orosz szerződése változatlanul érvényes, bár 2015 óta csak az addig vállalt, át nem vett mennyiségek érkeznek. Ez – a többi európai megállapodáshoz hasonlóan – nem csak mennyiségre, hanem átadási pontra is vonatkozik.
Mindazonáltal, ha valóban nem jönne létre az orosz-ukrán megállapodás, annak egyik legnagyobb kárvallottja kétségkívül Magyarország lenne, ami Ukrajna kihagyásával északról és délről is csak jelentős kerülővel látható el. A fogadkozások ellenére ráadásul teljesen kizárható, hogy jövő év január 1-jétől akár északi, akár déli irányból, az Ukrajna felől érkező orosz behozatalt teljes egészében kiváltani képes mennyiségre számíthatnánk. Csak a már elkészült szállítási útvonal tesztelése, víztelenítése több hónapot vesz igénybe. Magyarországon amúgy jelen állás szerint nincs szükség emiatt vezetéket építeni. Északi továbbszállításra a hazai hatóságok elsősorban a négy évvel ezelőtti átadása óta üres szlovák összeköttetést ajánlják.
Ilyen válsághelyzet azonban bizonyosan nem áll elő – véli a gázkereskedelem bugyrait behatóan ismerő forrásunk. Ukrajnának sem áll érdekében, hogy elzárja a csapokat, vagy megingassa az (őket többek között gázzal is ellátó) nyugati államok beléjük vetett bizalmát. A szállítások tehát akkor is folytatódnának, ha a két fél nem állapodna meg. Ilyenkor ugyanis rövidebb távú – akár havi – szerződéseket is köthetnek. A Gazprom mozgásterét az Európai Bizottsággal kötött tavalyi versenymegállapodása is jelentősen szűkíti. Amennyiben – akár a gázátadási pontok változtatásával – az unió szerint az orosz gázcég ezeket megsérti, úgy a társaságra akár bevétele tizedére rúgó büntetést szabhatnak. De idén is több orosz állami nyilatkozat látott napvilágot arról, hogy Oroszország fenntartaná az Ukrajnán keresztüli szállításait. Igaz, a mostani, évi százmilliárd köbméter körüli mennyiséget 15-20 milliárdra csökkentenék. Ez Magyarország – illetve az egyelőre rajtunk keresztül ellátott Szerbia – számára elegendő lenne.
E szempontból az Orbán-kormány stratégiája felettébb ellentmondásos. Orbán Viktor és Szijjártó Péter rendre úgy tárgyal Moszkvában, mintha már biztos lenne a január 1-i keleti gázstop. Ennek nyomán olyan látszat kél, mintha valamennyi tárgyalásukkal „megmentenék” az országot. Mindezek nyomán ugyanakkor valószínű, hogy az eddig körülbelül kétharmadig megtöltött hazai tárolórendszerbe idén több orosz gázt adagolnak. Mint arról azonban korábban beszámoltunk, a mind csekélyebb belföldi kitermelés mellett csak hazai gáztárolókból a téli csúcsigények – különösen február után - nem feltétlenül biztosíthatók. Ekkortájt ugyanis a tárolók belső nyomása már csak jóval kevesebb gáz kiadását teszi lehetővé. Igaz, szakértőnk szerint az élénk nyugati piacról ukrán oldali ellátási stop esetén is lehetne – némiképp drágább - gázt vásárolni.
Bár az Orbán-kabinet mindemellett élénk tárgyalásokat folytat más gázforrások elérése érdekében is, ezeket mindeddig nem koronázta siker. A horvátországi Krk-szigeten a világon bárhol kitermelt, majd cseppfolyós formában hajókon szállított gáz (az úgynevezett lng) lefejtésére szolgáló üzemet terveznek, míg a Fekete-tenger román szakaszán az osztrák OMV és az amerikai ExxonMobil jelentős gázkészletekre bukkant, amely fűtőanyagot a nyomvonalon fekvő államok kezdőbetűiből álló BRUA fantázianevű vezetékrendszer szállítaná. Miközben az EU mindkét beruházást jelentősen támogatja, mindkettő igen vontatottan halad. A horvátok állítólag érdemi magyar igények híján nem építenek. A román kitermelést szintén sokirányú viták hátráltatják, a magyar kormányfő meggondolatlan hencegése nyomán született román adószigorításoktól kezdve egy, a hazai hatóság és vezetéküzemeltető által teljesen szükségtelennek ítélt új, Ausztriába vezető cső kiépítésének osztrák követeléséig.
Nagy valószínűséggel tehát jövőre sem változik semmi. Ami már csak azért sem gond, mert a körülbelül tízmilliárd köbméterre tehető éves magyar gázigények a gazdasági fejlődés ellenére is esnek.
