Sietve kiugrik a hársfa-soron álló magyar nagykövetség előtt lefékező kocsiból, búcsúzóul a válla fölött még int egyet a sofőrnek. Harmincöt körül lehet, hosszú, középen elválasztott, barnásvörös haja sima. Szavazni jött. Hunyorog: a felhőfátyol vakítóan szórja a délelőtti nap fényét. Az épülethez érve megtorpan, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár: a háromosztatú bejárat fémredőnyét ma reggel csak az egyik ajtón húzták fel. Az üvegre ragasztva A4-es papír tájékoztatja, hogy a 2019-es EP-választásra a levélszavazatot tartalmazó válaszborítékot ekkor és ekkor lehet az urnába bedobni. – Fura – vonja meg a vállát zavartan mosolyogva. Közelebb lép, a fotocellás ajtó kinyílik: mégis jó helyre jött.
Rajta kívül még körülbelül 3500 magyar választót vettek fel a németországi külképviseleti névjegyzékbe. Mivel van hazai lakcímük, külföldről is szavazhatnak magyarországi pártokra. Akik pedig nem csak átutazóban, hanem bejelentve vannak Németországban, május 5-ig eldönthették, hogy német vagy magyar jelöltekre adják-e le a voksukat. A berlini nagykövetségnél azok szavaztak, akik a magyar listákra akartak voksolni.
Péter a hétvégén munkaügyben járt Berlinben, de a szavazást semmiképp nem akarta kihagyni, ezért – persze, előzetes regisztráció után – útba ejtette a nagykövetséget. – Azért szavaztam, hogy sikerüljön fenntartani azt, amiért annak idején az NDK-ban küzdöttek, és amit szépen meg is valósítottak itt, Berlinben – írja körbe német példával a szabadságról és jogállamiságról vallott nézeteit Péter. Mellette Andrea egyetértően bólogat, és hozzáteszi, ami otthon megy, az szöges ellentéte annak, ami az EU-ban elvárható lenne. Persze, belülről kellene megtörténnie a változásnak, de előbb az Uniónak el kéne zárnia a pénzcsapokat, hogy a magyarok észhez térjenek – javasolják.
Kilépve az épületből Lajos cigarettára gyújt. Ötven felé járhat. Világoskék teniszpólót és rövidnadrágot visel. Valamivel több, mint egy órát vonatozott ötödmagával Nauenből. Nagy, kerek szemei barátságosan fénylenek, a beszéde nyugodt. – Én nem protest, hanem groteszk-szavazó vagyok: nem azt választom, aki tetszik, hanem a legkisebb szart. Németországban nem olyan erős a szélsőjobb, hogy megérte volna őket választani, ezért is döntöttem úgy, hogy magyar listákra szavazok – szögezi le derűsen hunyorogva a férfi, aki szerint egész Európában nincs senki, aki rendesen képviselné a nemzeti nacionalista értékeket. Azt mondja, ha lehetne, olyan államban élne, mint amilyen Putyiné.
– Félreértés ne essék, nekem aztán nem a bőrszínnel van a bajom! – lendül bele mondandójába Lajos ikertestvére, János, aki néhány perccel később csatlakozik a naueni delegációhoz. Az ő szemei is nagyok, kerekek és barátságosak. – Hanem a pozitív diszkriminációval. Nem tudsz úgy egy fényképet csinálni Berlinben, hogy ne legyen rajta legalább egy más színű. Semmi gond a kínaiakkal, meg a koreaiakkal, csak ne húzzák le itt a német államkasszát – tárja szét a kezét. Soha nem költöznének a fővárosba, mert ami itt megy, az őrület. Nauen rendezett, szép kisváros, az ottaniak hasonlóan gondolkodnak, mint ők, mesélik. Szeretnek ott élni. Oda a melegek sem jönnének felvonulni. Berlinben bezzeg odavizelnek az utcára, pont a rendőr mellé. – Jó, a heterókkal is megesik – bólint megengedően Lajos – csak ők nem olyan szemtelenül csinálják. – Nagy lesz este a meglepetés – jósolja a szavazás eredményét búcsúzóul János – de az biztos, hogy nem a jobboldal fog meglepődni.
Délelőtt tizenegy körül megérkeznek a Freie Ungarische Botschaft (FUB) aktivistái. Azért dolgoznak, hogy Berlinből segítsék a magyar demokratikus jogállamiság helyreállítását. Most – a szórólapjaik mellé – öblös tálból aprószemű, vegán pogácsát osztogatnak. Tavaly, az áprilisi országgyűlési választások előtt nagyszabású kampánnyal igyekeztek szavazásra bírni a Németországban élő magyarokat, és telekocsi-hálózattal segítettek nekik eljutni a négy külképviselet egyikére. Idén első sorban a külképviseleti regisztrációnál támogatták választókat. – Rettentő nehéz az emberek figyelmét az EP-választásokra irányítani – foglalja össze az utóbbi hónapok tapasztalatait Szrapkó Zsolt, a FUB koordinátora. – Túl sok mindent kell egyszerre elmagyarázni és megérteni, sokakat nem érdekli annyira a dolog, hogy vegyék a fáradságot, és eljöjjenek szavazni – mondja, és megjegyzi, elég bonyolultan vannak megfogalmazva a választás feltételei, nem mindig egyszerű kibogozni, hogy pontosan ki, hogyan voksolhat.
– Szabad, európai Magyarországot szeretnék – foglalja össze egy őszes, kopaszodó férfi, hogy miért jött. 48 éve él Németországban, mégsem volt kérdés, hogy magyar listára szavazzon.
Nem úgy, mint Klára. Ő egyike annak a körülbelül 1400 magyarnak, aki inkább németországi jelöltet választ. 2002-ben, elsőválasztóként döntött utoljára meggyőződésből, azóta mindig valaki ellen húzta be az ikszet. – A klímaváltozás küszöbén csak német jelöltekre van értelme szavazni, mert ők képviselik az érdekeimet – szögezi le. A magyar politikát egyébként is bolhacirkusznak tartja. Eszter is hasonlóan vélekedik. – A magyarországi kampány nevetséges, komolyan vehetetlen, őszintétlen és nulla bizalmat ébresztő jelenség – mondja. A németektől sincs elragadtatva, de – a magyar ügymenettel ellentétben – Berlinben nem vonja kétségbe a választás tisztaságát. – Ott gyakorlom a demokratikus jogaimat, ahol egészséges a demokrácia.
