A péntek délelőtti drámai, könnyáztatta búcsúbeszéd után két alapvető kérdés foglalkoztatta a brit közvéleményt. Az első az immár ügyvezető kormányfő politikai hagyatékának értékelése, a másik a tory vezetői pozícióra jelentkező újabb és újabb személyek esélyeinek latolgatása.
Nem mintha a brit média különösebben törekedne az udvariasságra, de még ha igyekezne is, nem lehet eltagadni, hogy Theresa May az egyik legrövidebb ideig hatalmon lévő kormányfőként vonul be a szigetország történelmébe. Nevéhez egyetlen választási győzelem sem fűződik. Ahogy a The Times napilap fogalmazott: „Akármilyen revizionista is lehet majd egy történész, nem vonhatja kétségbe: May miniszterelnöksége kudarccal végződött”. Nem tudta teljesíteni legfontosabb feladatát, az Európai Unióból való kilépés levezénylését, de akárhogy is próbált ezekre koncentrálni lemondását bejelentő beszédében, a 2016. júliusi beiktatásakor vállalt társadalmi és gazdasági reform-ígéreteiből is keveset tudott megvalósítani.
May látványos kudarcának legfőbb oka valószínűleg az ország vezetésére való alapvető alkalmatlansága volt. Ha ezt hatéves belügyminiszteri tevékenysége leplezte is, talán nem rendelkezett a megfelelő intellektuális képességgel. Bámulatos kitartása, önfegyelme mögött sok volt a csökönyösség, csekély önbizalommal és még kevesebb karizmával rendelkezett. Férjén, oxfordi egyetemi társán, Philip May-en kívül kevés tanácsadóra hallgatott, de fájdalmasan kipusztultak mellőle a politikai szövetségesek is. Míg természetes partnerei a Konzervatív Párt centrumában és attól balra helyezkedtek el, George Osborne volt pénzügyminiszter menesztésével, - akinek a sok közül fő állása az Evening Standard főszerkesztői pozíciója lett és May szüntelen bírálójává vált, - elidegenítette táborát, a jobb, euroszkeptikus szárny pedig soha nem fogadta be. Sorsa valójában abban a percben megpecsételődött, amikor a toryk kisebbségbe kerültek a rossz döntésnek bizonyult 2017-es idő előtti parlamenti választáson. A nagy késéssel előkészített, mégis átgondolatlan Brexit-koncepció végzetes fogyatékosságai, egyben a kormányfő tárgyaló stílusának gyengeségei és a Brüsszelben kötött, Westminsterben és Belfastban elfogadhatatlan alku teljes zsákutcának bizonyultak. Minden látszat ellenére az idő szorít: ha egy új kormányfőnek nem sikerül négyszögesítenie a kört és átvinni egy megállapodást, október 31-én rendezetlenül zuhan ki a szigetország az Európai Unióból.
Theresa May utódlásának folyamata június 10-én veszi kezdetét és a jelölési folyamat annak a hétnek a végére be is fejeződik. Máris több mint fél tucat volt és jelenlegi kabinet miniszter jelezte részvételét, köztük Boris Johnson volt, és Jeremy Hunt, aktuális külügyér, Dominic Raab volt Brexit-felelős és Andrea Leadsom, aki a kormányfő visszavonulási bejelentésének előestéjén dobta be a törülközőt. A kormányzati ügyek parlamenti kezeléséért felelős hangadó politikus volt a May-érában a harminchatodik miniszter, aki nem tudta tovább vállalni a Downing Street-tel való összefonódást. Tony Blair húszévi kormányzás alatt sem vesztette el ennyi kormányzati kinevezettjét.
A jelöltséghez nem kell több, mint a konzervatív frakció két tagjának támogató aláírása. A tory képviselők addig-addig szavazgatnak alkalmanként néhány napos szünettel, amíg a listán nem marad immár csak két kandidátus neve. A végső győztesről a teljes párttagság dönt. A jelenleg 124 ezer regisztrált konzervatívtól visszaérkezett szavazócédulák megszámlálása után várhatóan július végére lesz új vezetője a pártnak és kormányfője az országnak. Sok politikai megfigyelő borzad el a gondolattól, hogy ilyen aránytalan kisebbség határozza meg, ki kerül a 67 milliós Egyesült Királyság élére. A helyzet enyhítése érdekében a Konzervatív Párt elnöke, Brandon Lewis bejelentette, hogy a kampány során mindenkinek, azaz tagdíjat nem fizető tory rokonszenvezőknek, sőt a párttal semmiféle közösséget nem vállalóknak is alkalmuk lesz találkozni a jelöltekkel és kérdéseket feltenni nekik.
A II. Erzsébet 1952-es trónra lépése óta tizennegyedik, minden bizonnyal eredendően kilépéspárti kormányfőnek bizonyítania kell működőképességét, így az új miniszterelnök várhatóan vagy maga kér majd bizalmi szavazást, vagy az ellenzék nyújtja be indítványát a voksra. Ha az új tory frontember-kormányfő nem állja meg ezt a próbát, regnálása tiszavirág életűnek bizonyulhat és elkerülhetetlenné válik egy újabb idő előtti parlamenti választás kiírása.
