A 38 éves klasszisnak nem a cselgáncs volt a gyermekkori álma, de kedvenc sportágainak űzésére nem volt pénze a családjának.
"Motokrosszozni vagy bokszolni szerettem volna gyerekkoromban, de előbbit nem engedhettük meg magunknak, utóbbitól pedig óvott az édesanyám - mondta a Népszavának a háromszoros Európa-bajnok klasszis. - Kilencévesen láttam meg Bíró Tamás hirdetését az újságban, miszerint új dzsúdószakosztályt indít Cegléden. Soha nem felejtem el, amikor először mentem le a terembe; olyan volt, mintha nindzsákat láttam volna. Hajlongtak, küzdöttek, aztán megint hajlongtak. Egyből magával ragadott a közeg.”
Ungvári rendkívül mozgékony gyermek volt. Megállás nélkül csinálnia kellett valamit: hajat húzott, kavicsokat rugdosott, vagy megállás nélkül beszélt. Így – az energialevezetés céljából – tökéletes választásnak bizonyult a cselgáncs.
„Mindig vonattal jártunk a versenyekre - emlékezett vissza a régi időkre. - Persze, gyerekként ugrattuk még a másikat; gyakran azzal szórakoztunk, hogy belepakoltuk a sín töltőkövét valakinek a táskájába. Volt olyan, hogy csak a terembe érve vette észre a kiszemeltünk. Általában nagyokat nevettünk az ehhez hasonló csipkelődéseken.”
Későn érő dzsúdósnak számított, először 1999-ben harcolta ki a válogatottságot a juniorok között. Egyből hatalmas reményeket fűzött a korosztályos Európa-bajnoksághoz, de „csak” az ötödik helyen zárt. Az akkor 18 éves fiú karrierjében ez mégis fordulópontnak számított.
„Rómában éreztem először azt, hogy kialakult az a stílus, amit képviselni szeretnék - mesélte a Ceglédi VSE sportolója. - Egyedi és sokoldalú voltam. Ugráltam, pörögtem, tudtam, hogy ezt az irányt kell követnem. Idővel azt is megtanultam, hogyan kergessem az őrületbe ellenfeleimet lenti helyzetből.”
Olyannyira jól sikerült elsajátítania, hogyan „darálhatja be” azt, aki vele szembekerül, hogy három évvel később, 2002-ben már felnőtt kontinensbajnoki címet ünnepelhetett Mariborban.
„A győzelmem után pár nappal Kovács Antal (az egyetlen magyar olimpiai bajnok dzsúdós – a szerk.) a harmadik Eb-bronzérmét nyerte - idézte fel az első Eb-aranyát. - Szaladtam hozzá őrjöngve, hogy gratuláljak neki. Azt hitte, viccelődök vele. Így szólt: "Kicsi, te most szórakozol velem?! Ugyanilyened van neked is, csak éppen arany…" Ekkor tudatosult bennem igazán, mit vittem véghez.”
A 2012-es londoni nyári játékokon Ungvári egy lépésre került attól, amiről az 1992-es, barcelonai játékok óta álmodik: az olimpiai bajnoki cím.
A magyar öt győztes mérkőzés után Lasa Savdatuasvilivel találta szemben magát a fináléban. A grúz korán megszerezte az előnyt egy jukó értékű akcióval. Tizenhárom másodperccel a vége előtt állásból folytatták. Savdatuasvili menekült, Ungvári pedig még egy dobást próbált indítani. Mind hiába, mivel sikeresen védekezett ellenfele, ezzel ő lett a bajnok.
„Inkább csalódott voltam, mint mérges - emelte ki a dzsúdós. - Elbuktam a legnemesebb célom kapujában. Hónapok kellettek ahhoz, hogy realizáljam az ezüstérem szerepét az életemben. Persze, átértékelődött, amikor mérlegre tettem, mennyi munka, támogatás kellett ehhez. Nem azért segített éveken keresztül a családom és az edzőm, Bíró Tamás, hogy összetörjek emiatt. Hálás vagyok nekik és a sportnak, hogy ezt átélhettem.”
Ungváriban számtalanszor megfogalmazódott, hogy ideje lenne felhagynia a sporttal. A legbiztosabb akkor volt ebben, amikor a 2017-es, budapesti világbajnokság után meg kellett műteni.
„Szalagszakadás volt a vállamban. Már a vb előtt tudtam, hogy operációra van szükségem, és úgy véltem, ez lesz az utolsó verseny, amin tatamira állok. Féltem és izgultam a beavatkozás miatt. Amikor rendbe jöttem, gondoltam, miért ne próbálhatnám ki magam a jövő évi Grand Prix-n.”
Nemcsak kipróbálta magát, meg is nyerte a megméretést. Ez pedig tökéletes visszajelzés volt számára, hogy a tokiói olimpia felé vegye az irányt.
„A bizonyítási vágy motivál még mindig. Az, hogy megmutassam a fiataloknak, ennyi idősen is oda lehet érni a legjobbak közé - hangsúlyozza a klasszis. - Az iránytűm már javában Tokió felé mutat. Tudják, hogy még itt vagyok, számolnak velem. A játékok után szinte biztos, hogy búcsút intek versenyzőként a dzsúdónak, de ott akarok lenni az ötödik olimpiámon. Már csak azért is, hogy Kovács Antalnak meg tudjam mondani, legalább ebben megelőztem őt (Kovács Antal négyszer szerepelt az ötkarikás játékokon – a szerk.)” – zárja le Ungvári viccesen a beszélgetést.
