Egy mondás szerint mindenki belepisil az uszoda vizébe, de tilos a trambulinról. Korunk demagógjai (tőlük már Platón is féltette a demokráciát) viszont pontosan ezt teszik: a nyílt színen a legnagyobb nyugalommal a közélet trambulinjáról vizelnek sérthetetlennek hitt írott és íratlan szabályokra.
Egy vizsgálat buktatói
A főnökét – Mueller jelentését a maga módján értelmezve – felmentő igazságügy-miniszter egyik utalása szerint az elnök vizsgálatgátló tetteinek jó része nyilvános volt, a sajtó beszámolt róla. Ha tehát Trump elébb az orosz szálakat letagadó nemzetbiztonsági tanácsadója kímélését kérte az akkori FBI-igazgatótól és „lojalitási esküt”, s kirúgta ennek megtagadásakor, el is dicsekedve vele moszkvai vendégeinek, akkor ezek szerint minden rendben, hiszen nem a víz alatt tette, hanem trambulinon… Ha az oroszok ismétlődő megkereséseit a Trump-kampány nem jelentette az elhárításnak, amire a törvény kötelezné; ha pódiumról szólítja fel Moszkva hackereit Hillary e-mailjeinek kiszivárogtatására és csapata azokról előbb tud; ha a fia kér tőlük a vetélytársra terhelő anyagot, akkor nem ezek számítanak, hanem csakis a – vajmi nehezen bizonyítható – tudatos együttműködési szándék kinyilvánítása. S ha a nyomozás akadályozásánál a miniszter nem látja bizonyítva a rosszhiszeműséget (ugyan mi egyéb lehetne?!), akkor Barr Mueller helyett dönt. Ámde Trumpot nem hallgatták ki szándékairól, ellentétben a nagyesküdtszék előtt vallatott Bill Clintonnal ő nem élőben, hanem csak írásban, vagyis ügyvédi segítséggel tett tanúvallomást (a jogászok tudták, hogy öt perc alatt belekeveredne hazugságokba).
Az pedig külön gond Barr ítélkezésével, hogy őt alighanem pont azért szemelte ki e posztra Trump, mert tavaly tanulmányban hirdette: egy elnök eleve nem gátolhatja az igazságszolgáltatást, lévén annak ő a feje. E sajátos jogfelfogást hamar ízekre szedték, ám most miniszterként érvényesítette. S szeme sem rebbent, amikor – a közéletnek adott első és meghatározó – tájékoztató levelében maga említi, hogy Mueller nyitva hagyta a kérdést, nem emelt vádat, de nem is mentette fel Trumpot.
Ezt bizony nyilván el kell magyaráznia a demokrata vezetésű képviselőházi testületeknek, amelyek elébb a teljes ügyészi jelentést akarják tanulmányozni. Mit sem törődve Trambulin Trump szokásos fenyegetőzésével, amibe rögvest belekezdett, persze „teljes felmentését” harsogva.
Nem bűnös, nem ártatlan
Vagyis a vizsgálat lezárult, felejtsük el?! Ez már csak azért is nehéz lenne, mert Trump sietett ellentámadásba lendülni. Már nem csupán „boszorkányüldözésnek” nevezi a vizsgálatot, hanem „összeesküvők” és hazaárulók bűnének. Magát Muellert viszont már nem támadja, noha eddig ki akarta rúgatni (nyilván nem szeretné, ha az ügyész kinyitná a száját). Politikailag persze az ügy háttérbe szorul, mivel a demokraták nem kaptak fegyvert az alkotmányos eljárás elindítására, bár ezt tekinthetik jó ürügynek is, hiszen a szenátusi republikánus többséggel amúgy sem volt esély az elnök elmozdítására. Viszont Trump alighanem korán örül és fenyegetőzése azt próbálja lehetetlenné tenni, ami ezután vár reá.
Hiszen több büntetőügyben továbbra is folyik ellene eljárás a New York-i állami ügyészségeken. Nőügyeiről (kampánysértő hallgatási pénzek és zaklatások miatt) éppúgy, mint cégének kusza módszereiről és (történetesen orosz) kapcsolatairól. S utóbbiban főkönyvelője kötött vádalkut, ami nem sok jót ígér. S ekként érthetőbbé válik, miért ágált Trump hosszan és hevesen Mueller kutakodása ellen, ha egyszer nem volt titkolni való koordinációja az oroszokkal: a vizsgálat óhatatlanul felderített jó néhányat a milliárdos zűrös dolgaiból. Ellentétben valamennyi modern elődjével, az elnök konokul megtagadta adóbevallásai bemutatását, hiszen azokból kiderülhetnek korrupt vagy akár kompromittált üzleti ügyei. Például kedvenc terve a moszkvai felhőkarcoló építésére, amire (vádalkut kötött ügyvédje szerint) még a választási kampányban is törekedett.
Amivel kétségtelenül „kiadta magát” Putyinnak. Persze az ügyvédtől azt is tudjuk, amire már több bennfentes könyv is utalt, hogy nem számított győzelemre, csupán a Trump-márka páratlan terjesztésének tekintette a választási kampányt, s döbbenten fogadta az eredményt.
Barr szerint Trump nem működött együtt az oroszokkal, „tudatosan” bizonyosan nem. És tudatlanul? Akkor immár papírja van arról, hogy nem Putyin ügynöke, csupán hasznos idiótája. Maga Barr is utal az elnöki kampányba való számtalan „kéretlen” orosz besegítésre, ami ha nem bűnvádi, de alighanem elhárítási fogas kérdés (Mueller meg is vádolt két tucat oroszt, akiknek persze bottal üthetik a nyomát). S ne feledjük: ha nem is Trump ellen, vádat „csak” kampányfőnöke, annak helyettese, személyes ügyvédje, első nemzetbiztonsági tanácsadója, külpolitikai tanácsadója és (a WikiLeaksszel kapcsolatot tartó) régi bizalmasa ellen emeltek. Hány politikus úszná meg ezt egy nyugati demokráciában? Vádat csak a minden kétséget kizáró elítélés esélyével érdemes emelni. De az elegendő bizonyíték hiánya még nem zárja ki a kétségeket.
Államérdek és elkenés
Sokat elárul ez arról, mivé lett mára Amerika. Nixon lemondása után a demokraták ujjongtak és a republikánusok – elnöküket védve az utolsó pillanatig – mosakodtak (ha a vérmesebbje titokban revansot tervezett is, amire majd Clinton ellen keríthettek sort). De még voltak közös normák, ama írott és íratlan szabályok. Ha nem kell kiadnia a magnószalagokat és azokon Nixon nem vall önmagára terhelően (aminek tudatában mondott le), akkor politikailag ugyan „béna kacsa” lesz, de kihúzhatta volna ciklusa végéig. Ám amikor tábora tapsol a trambulinon fenekedő elnökének, akit a saját kinevezettje rohant felmenteni, s nyíltan lehet bosszút lihegni a Mueller-jelentés megismerése előtt, akkor már nincs közös nevező. Sőt! Furcsa kapcsolatai ellenére az elnök nem „béna kacsa”, hanem ő próbál offenzívába lendülni. Tovább hergelve kitartó és a politikát, benne a republikánus pártot túszként tartó hithű táborát. De muszáj is ezt tennie, hiszen a január óta a képviselőházi bizottságokat vezető demokraták nem tántorodtak el a további vizsgálatoktól, s akár még muníciót lelhetnek a miniszter által elfogultan értelmezett Mueller-jelentésben. Szórakoztató és jellemző trumpista ellentmondás, hogy miközben az elnök „nem bánja” a jelentés közzétételét, csak rábízza (halogató) miniszterére, ügybuzgó hívei tiltakoznak ez ellen, egyikük sietve elégetné… De miért is, ha tényleg felmenti Trumpot?!
Ráadásul ez a 22-es csapdája. Sok jogász vallja, s nyilván maga Mueller is, hogy egy elnök ellen nem is lehet vádat emelni, csak a törvényhozás alkotmányos eljárásával. Viszont az is minisztériumi alapelv, hogy ha nem emel az ügyész vádat, akkor az egyén érdekében a részleteket titokban kell tartani. Barr tehát meg is tagadhatná a közzétételt, hiába követelik a demokraták. A Watergate-ügyben minden fekete-fehéren kiderült, de a többi „-gate” jószerivel maradt politikai megítélés tárgyának. Reaganről például el kellett hinni, hogy tényleg nem tudott az Irán-kontra botrány során törvényt sértő emberei tettéről… A trumpisták most szokásos konteóikkal a „mély állam” aknamunkájának tartják a vizsgálatot és az elnök elleni puccskísérletnek. De lehet ez fordítva is: igazi államérdek elkenni, hogy a Kreml jelöltje „együttműködően” került a Fehér Házba. Ha tehát mégis lenne alkotmányos eljárás Trump ellen, az csakis egyéb vétkei kapcsán legyen. Csak még az a kérdés maradt nyitva, hogy miért is kedveli Amerika elnöke olyannyira orosz kollégáját, és tesz folyton a kedvére, támadva éppen Putyin célpontjait, kezdve a NATO-val, folytatva az EU-val?
Most új csatamezőre kell vonulni. A demokraták nekiveselkedett bizottsági elnökei Barr-ral óhajtanak csatázni és jelentésszöveget értelmezni, idézéseket küldeni a Fehér Háznak. A párt vezetői, élükön a tapasztalt (most 79 éves) házelnök asszonnyal, viszont látják, hogy az emberek többsége belefáradt a kétéves hadakozásba, s már a tavaly őszi demokrata sikereket sem Trump elítélésének reménye hozta, hanem az amerikaiak valódi gondjai. És hát látva a társadalom végzetes kettészakadását, a trumpista tábor tényeket tagadó túsztartó beállítottságát, bölcsebb is lenne a jelentős többség által alkalmatlannak tartott elnököt szavazatokkal eltávolítani.
