Mindig voltak összeesküvés-elméletek, közkeletűen konteók (konspirációs teóriák), de még soha sem értek el ennyi embert. Köszönhetően az egyszerre áldás és átok internetnek, s az arra épülő közösségi médiának. Amihez valaha kiadó (és nyomda) kellett, s vele a némi kontrollt jelentő szerkesztő, azt ma nélkülük terjeszthetik a mániákusok.
Mumust csinálni
Viszont mondhatni jó hír, hogy nekik sem jut több eszükbe, mint elődeiknek, gyakran még annyi sem. Jót mulattam a George Birnbaum (a már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársa - a szerk.) önleleplezése körüli felhajtáson. Túl beismerő vallomásán, voltaképpen csupán felfújta Finkelstein és a saját „ötletét”: Sorosból mumust csinálni. Ezt a világszerte ármánykodó figurát egykor Rothschildnak hívták, s nem lacafacázva – a hírhedt antiszemita autómágnás, Henry Ford könyvcímével – „nemzetközi zsidónak”. Hogy Birnbauméknak eszükbe sem jutott volna Soros szintén zsidó volta, azt kizárhatjuk: a „spekuláns” ellen már a 90-es években nagy világvisszhangot keltő antiszemita kampányt folytatott a pénzügyeivel csődbe jutott Mahathir maláj kormányfő. Ha Finkelsteinék ennek hírét sem hallották, aligha találnak jól fizető vevőikre, akiket persze elsősorban éppen ez vonzott (mivel Orbán és Kövér történetesen emiatt támadta hajdan Csurka Soros elleni kirohanásait, ők bizonyosan nem tartozhattak e naivak közé). S Julius Streicher, a náci harci lap, a Der Stürmer tulajdonosa kikérné magának, hogy nem neki jutott először eszébe a népet gúnyosan kikacagó zsidó, megannyi karikatúrájának céltáblája.
Miként a cári titkosszolgálat, az Ohrana tisztje is, aki az örökbecsű Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben már megalapozta a világuralomra törő zsidók tételét. Volt Bázelben cionista kongresszus? Hogyne. Akkor miért is ne lehetne „megtalálni” a jegyzőkönyvét?! Szokott járni Soros Brüsszelbe és találkozik uniós főnökökkel? Persze, ahogyan más multimilliárdosok előtt sem vágják be az ajtót. Ha a jobboldalt pénzelő (Sorosnál is gazdagabb) Koch fivérek bukkannának fel, miért is ne cserélnének velük eszmét? (Mintha pár éve Orbán miniszterelnök is derűsen fogadta volna a mai mumust). S innen egy ohranai ugrás mindenkit kikiáltani - bizottsági és parlamenti tagot - Soros ügynökének. Ugyan az isten pénze is kevés volna, nemhogy Soros potom 20 milliárd dollárja ennyi embert „tartani”, de a konteó nem matematika. Természetesen még az is lehet, hogy a „fiúk” a saját hajdani Soros általi kitartottságukból indulnak ki…
Valós tények nélkül egy konteó sem hatásos. Fogyasztója fantáziáját csak az általa ismert elemekkel lehet megmozgatni. S onnantól minél bizarrabb, annál hatásosabb: ki hitte volna?! A háttérhatalom lankadatlanul világuralomra tör, s bár már a Rothschildok óta folyton-folyvást ezt teszi, valahogy sohasem kaparintja meg, hisz most is csak törekszik rá. S a hitelesítéshez elég Kafka Kastélyának rekreálása: már Lenin meghirdette a titkos diplomácia felszámolását, hogy az általa teremtett rendszer minden korábbinál titkolódzóbb legyen. Davosban nyílt fórumokon vitáznak a világ csúcsemberei, de nyilván zárt ajtók mögött is eszmét cserélnek, no ugye! S ott van (a sajna nem zsidó) Rockefeller Trilaterális Bizottsága, amelynek ugyan semmi szerepe a világpolitikában, de hát ott a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) is, amelynek még annyi sem: mondhatni egy amerikai TIT, érdeklődő és tehetősebb polgárok kedvelik meghallgatni a külpolitika irányítóit. S persze mindennél befolyásosabb (vajon miért?) az évente tanácskozó Bilderberg-csoport, amely a konteóhívők örömére tényleg „titkolózik” - az alapító holland herceg azzal érte el aktív és egykor befolyásos vendégei eszmecseréinek kötetlen voltát, hogy senki sem számolhat be róluk. Ez ugyan a felesleges sajtóviták elkerülése és a valóban szabad szóhasználat végett van így, de nagyon gyanús. Vajon mitől volna a pár száz, zömmel már csak „volt” korifeusokból összeverődött társaság nagyobb befolyású, mint a mai világvezetők rendszeres tanácskozásai? Ezt éppúgy kár firtatni, mint azt, hogy mennyi mindenre fussa Sorosnak.
Kulturális marxisták
S ez még hagyján: a héten egy teoretikus hazai nagyasszonytól azt is megtudhattuk, hogy a híres francia filozófus és a felhívását aláíró pár tucat európai élértelmiségi (köztük nyilván árulkodóan Heller Ágnes és Konrád György) „egy olyan utópikus európai birodalom mellett törnek lándzsát, amelyet egy arra hivatott élcsapat (vagyis ők) irányít, egy antidemokratikus és bürokratikus adminisztráción keresztül” (a nyelvtani és a valósággal egyeztetés hiánya nem a véletlen műve). Mert ha az ilyenek törik a lándzsát, abból csakis a szovjet birodalom juthat „mindenkinek” az eszébe, mármint „mifelénk”. Utóvégre ezek mind az új veszedelem megtestesítői: „kulturális marxisták”.
Bár feltehetnénk a híres kérdést Bernard-Henri Lévynek is, hogy ugyan hány hadosztálya van pár csenevész filosznak és tollforgatónak, hiszen Sztálin még a hozzájuk képest komoly világszervezetet irányító pápát is kigányolta. De minek kötözködnénk nagy NER-gondolkodókkal. Ahogy azzal sem, aki a globalista elit „kulturális marxizmusát” szedi illően ízekre. Mi ugyan azt gondolnánk, hogy a globális pénzügyi, gazdasági és politikai elit csúcsfigurái nem rajonghatnak pont Marxért és tanaiért, ám korunk röntgenszemű politológusa éppúgy átlát rajtuk, mint az előző pártállam brosúraszerzői az (immár passzé) katonai-ipari komplexum fondorkodóin és Kennedy-merénylőin. S a „kulturális marxizmust”, mint a tömegek tudati felemelésének eszközét a harmincas években a nácik elől Amerikába menekült filozófusok, a „frankfurti iskolához” tartozók hirdették, ergo róluk – ahogy Soros esetében sem – felesleges többet elárulni: e konteó terjesztői tudják, hogy célközönségük tudja, kikről van szó… Amint a The Guardian publicistája fanyarul megjegyzi, „a kulturális marxizmus teóriája otrombán antiszemita, s a zsidókat a nyugati civilizációt belülről leromboló ötödik hadoszlopnak beállítva, a marxizmusnál régibb keletű rasszista kitaláció”. S ennek megfelelően tagadhatatlanul megragadja az eszelősök fantáziáját is.
A norvég Breivik például ezt emlegetve gyilkolta le a szerinte fiatal kulturális marxisták tucatjait. Végtére is, ahogyan a „Cion bölcseinek jegyzőkönyveit”, ezt is kifejezetten a kulturkampf céljaira fabrikálták. Pontosabban egy William Lind nevű amerikai szélsőséges, aki új ellenséget óhajtott adni a hidegháború zárultával a radikális jobboldaliaknak. S rábukkant a frankfurti iskolára. A mi jobboldali népnevelőinket is megihlető tétele szerint a kulturális marxizmus elleni harc célpontjai annak hordozói: az értelmiségiek, Hollywood, az újságírók, a polgárjogi aktivisták és a feministák. Az ellenségek e listája Lind óta változatlan a radikális jobboldalon. Hiszen kapóra jön mindazoknak, akik magukat imádják áldozatnak tekinteni, vagyis boldogan mutatnak rá a világ bajainak forrására: a minden jót lerombolni akaró titokzatos, teljhatalmú (és persze főként idegen) elitre. S komoly előnye, hogy nem kell a tradicionális életformákat valójában romboló – és a „globalizmusért” felelős – kapitalizmus ellen harcolniuk, mert akkor, ugye, szembekerülnének magával a mérvadó konzervativizmussal is. S főleg: ki pénzelné őket? Továbbá a sokféle ellenség rugalmassá és tágíthatóvá teszi, bármely kultúrharcos rálelhet külön bejáratú mumusára. Breivik a baloldal ifjú utánpótlására, a homofóbok a melegekre, a nőgyűlölők a feministákra, az „életpártiak” az abortusz védelmezőire. S mint idehaza láthatjuk, marad bőven tere a tétel - stílszerűen - globalistáinak is.
Vérfürdőről álmodnak
Lind pár éve írott regénye zárójelenetében kereszteslovagnak öltözött aktivisták keresztény dalokat énekelve gyilkolják le a Darmouth College (történetesen Lind hajdani főiskolája) „politikailag korrektjeit”. Szerzőnk élénken el is képzelte: „A mészárlás gyorsan ment. Kevesebb, mint öt perc alatt sikolyok, sirámok és jajgatások töltötték be a teret. A padlót hamarosan elárasztotta a kulturális marxizmus vére”. Ilyen vérfürdőről egyre többen álmodoznak, már nemcsak perifériákon és politológusi harsonákat fújva. Trump egyik, a kiszivárogtatás után persze menesztett tanácsadója stratégiai tervet is készített a kulturális marxizmus elleni - legyen - kereszteshadjáratra.
S aki kísérteties hasonlóságot fedez fel e harcra buzdítók és a száz év előtti elődeik, a „judeobolsevizmust” kiirtani vágyók közt, vagyis déjà vu érzése van, az nem téved. Lévén az orosz bolsevikek közt sok zsidó is volt, kézenfekvő volt ezt tűzni a lobogókra (miként a mi antiszemitáink is tüstént rájuk leltek a Tanácsköztársaság kommunistái közt, akik hiába is tagadták volna meg származásukat). Ami lehangoló, hogy a történelmi cezúrát jelentő holokausztot is túlélték e teória alaptételei. Pont úgy, mint egy évszázada is, a jelszó: "védjük meg a keresztény nyugatot, amíg nem késő". Hogy ugyanaz is, a fasizmus kel ki belőle, azt csak sejthetjük. Hogy kultúrharcosainknak ez eszükbe se jut, s csupán játszanak a tűzzel, merthogy ők nem hisznek benne, csak sikeres fegyverként forgatják, az nem támasztja fel Breivik és más eszelősök áldozatait, s aligha nyugtatja meg a szellemi-kulturális élet egyre több területén módszeresen kipécézett bűnbakokat.
Ha szabad megjegyeznem, sok zsidó még 1944-ben sem tudta elképzelni, hogy az auschwitzi rámpáról gázkamrába küldik.
