Jó lenne, ha az amerikai külügyminiszter elérné a célját, és a magyar kormány végre komolyan venné nyugati orientációját. Ebben ugyanis egybevág az amerikai és a magyar nemzeti érdek. De bármilyen ígéretekkel kábítsák is Budapesten Mike Pompeót, még ki se ér Ferihegyre, amikor Orbán Viktor majd a saját szája íze szerint értelmezi félre a történteket.
Amit könnyű szívvel felajánlhat az amerikai gyanakvás enyhítésére, az a tengerentúlról érkező cseppfolyós gáz vásárlása és némi haditechnikai beszerzés. Egyik sem érinti a lényeget, és mindkettőre az adófizetők zsebéből veszi majd ki a pénzt. Már ha bármelyikből lesz egyáltalán valami.
Pompeo nem nyeretlen kétéves. Osztályelső volt a West Point-i katonai akadémián, a századosságig vitte a páncélosoknál, majd a Harvardon szerzett jogi diplomát. Belekóstolt az üzleti életbe, jó ütemben lépett politikai pályára. Trump elnök a Képviselőházból hívta meg a CIA igazgatói posztjára, aztán külügyminiszternek. Kemény, céltudatos tárgyaló hírében áll. Most kiderül, tényleg az-e. Persze nem világos, hogy tud-e egyáltalán ajánlani valamit, ami kell Orbánnak. Pusztán a nyílt bírálat kerülése, netán a washingtoni meghívás már kevés lehet. A látványos összeboruláshoz többre volna szükség: a magyar politika lelkes dicséretére, Soros György közös emlegetésére és a különutasság jóváhagyására.
Az amerikai külpolitikai körök hangulatát és a várható sajtóvisszhangot tekintve az első kettő is kizárt, a harmadik meg egyenesen elképzelhetetlen. A törvényhozásban régóta kétoldali egyetértés van a magyar kormány negatív megítélésében - most pedig a Demokrata Párt került többségbe az alsóházban. Úgyhogy a kamerák előtt marad a migráció emlegetése, a fal és a kerítés előnyeinek ecsetelése. Négyszemközt meg a vita. Érdekes lesz összehasonlítani, ugyanaz lesz-e az üzenet Orbánnak és a civil szervezeteknek.
Bárcsak ne lenne igazunk, de Pompeo nem fogja tudni visszaterelni az elkódorgott gidát. Túl messzire távolodott. Különben is, a báránynak nincsenek ekkora tépőfogai.