Petinek nagyon nem tetszik, hogy még mindig találkozgatok Tibivel. Nem tudom, miért nem fogja fel, hogy kábé csecsemőkorunk óta ismerjük egymást. Anyáink egymás mellett feküdtek a kórházban, szerintük már a karjukból integettünk egymásnak. Jó, igaz, jártunk egy pár évet, de aztán mindketten rájöttünk, legalábbis én biztosan, hogy ezt a barátságot nem kellene elrontani. Fura volt megcsókolni, fura volt, hogy nem mesélhettem neki saját magáról, mert ő volt a legjobb barátom is.
Azt tudtam, hogy ő nehezen állt vissza a régi állapotba, de amikor összejött Brigivel, azt hittem, minden oké.
Fú, az a csaj kész katasztrófa. Nem mintha nem lenne jogos néha a féltékenykedése, bennem is felmerült már sokszor, hogy Tibi nem bánná, ha továbbra is együtt lennénk, nagyon utálja Petit, teljesen ok nélkül.
De akkor is, igazán leszállhatna rólam. Azt hiszi, sík hülye vagyok, hogy nem jövök rá, hogy ő hagyja ott a mocskot a padomnál, meg terjeszti a baromságokat rólam, amit szerencsére senki nem hisz el.
Direkt nem bántom őt Tibinek, kussolok, nem akarok én parát, nehogy aztán még azt is felhozza, hogy el akarom őket szakítani egymástól.
Már azon is elgondolkodtam, hogy nem beszélek többé a legjobb barátommal, mert nem éri meg ez az egész feszkó. Teljesen kivan a gyomrom, amikor dumálunk a folyosón vagy egy buliban, meg azt figyelem, hogy Brigi látja-e. Semmi értelme.
Pont ezért nem is értem, mi történt, hogy Tibi megkért, menjek el vele egy körre kocsikázni, dumáljunk. Ilyen fél éve nem volt. Lehet, lehiggadt a csaj? Szerencsém van, Peti sosem problémázik, nagy mákom van vele, hogy ő ilyen. Mondtam is neki, hogy ma csak később tudunk talizni, mert még megyek Tibivel dumálni.
Rohadt meleg van, de azért inkább gatyát húzok, mielőtt kihívónak tűnnék. Kész paranoia már az egész, komolyan. De legalább így Etelka néni sem néz majd furán, megint kint kószál a folyosón, viszi a hülye pogácsáit már megint körbe. – Csók! – vetem oda neki, és szaladok is tovább, Tibihez.
– Helló! – köszönök neki, ahogy kinyitja nekem a vezetőülésről átnyúlva a mellette lévő ülést, és ahogy beszállok, a visszapillantóban meglátom Brigit. Fasza.
– Én is, gondoltam, jövök, hogy tisztázzuk a dolgokat, tudod – mondja, én meg mosolyt erőltetek az arcomra és egy perszével letudom.
Néma kussban megyünk percekig, mire megkérdem, hogy tulajdonképpen most akkor hova is megyünk, vagy csak autózunk, vagy mi van.
– A tizenhétbe az átkötőhöz, tudod, ahova jártunk még régen, mit szólsz? – kérdi Tibi, de közben olyan a feje, mint aki citromba harapott.
Kezd nagyon fura lenni az egész szitu, ki akarok szállni.
– Figyi, srácok, szerintem álljunk meg valahol, mekiben, igyunk egy valamit, nem kell olyan messzire menni.
Nem válaszolnak, Tibi csak repeszt tovább.
Ahogy odaérünk a fás területre, ahol régen a kurvák álltak, hirtelen leállítja a motort.
– Szálljunk ki! – mondja Brigi felszólítóan, és ekkor már tudom, hogy nagyon rábasztam erre a találkára.
– Szóval az van, hogy kurvára unom, hogy nem szállsz le a palimról! – kezdi.
– Fogalmam nincs, miről beszélsz, te beteg vagy, baszki, tényleg. Tibi, most már állítsd le a csajodat, mert lehet, jobb is, hogy ez most kijött, mert kurvára unom, hogy velem szórakozik.
Tibi néma csendben áll és a földet rugdossa a cipőjével.
– Szóval nem mondod meg neki, hogy hagyjon békén? Hogy kurvára nem érdekel már? – üvölti most már Brigi Tibinek, aki továbbra sem emeli fel a fejét.
– Na, jó, nekem ebből elegem van, vigyetek haza és hagyjatok békén a picsába most már. Mindketten – vetem oda, és már nyitnám az ajtót, amikor egy hatalmas kongást hallok és megrázkódik a fejem. Odakapok, vérzik. Megszédülök. Hátranézek, Brigi egy vascsővel a kezében áll. Tibi csak néz, nem mozdul. A következő ütést kivédem a kezemmel, de érzem, hogy mindjárt elájulok. A földre zuhanok. Zöld, csillogó szemek merednek rám, és a vascső közelít az arcomhoz újra.
*
– Akkor térjünk vissza arra, hogy mi történt. És most már jó lenne, ha az igazat mondanád, mert kissé fáradunk, és tudod, hogy tudjuk, mi történt.
– Jó. Szóval az volt, hogy Eszter nem hagyott békén. Hiába szakítottunk már egy éve és én Brigivel voltam, nem fogta fel. Azt hittem, hogy amikor összejött a pasijával akkor ez elmúlik. De nem így lett. Folyamatosan keresett, mármint a suliban, jött utánam, kérte, hogy béküljünk ki.
– Ez érdekes, tudod, mert eddig akárkivel beszéltünk, azt állítja, hogy ő már csak gyerekkori barátként tekintett rád és tiszteletben tartotta az új kapcsolatodat és boldog volt a sajátjában… Arról nem beszélve, hogy a telefonján nem találtunk neked küldött SMS-eket, sem zaklatásra utaló hívásmennyiséget.
– Ez a látszat, mert nem így volt. Esküszöm. És Brigit már nagyon zavarta. Engem csak kicsit, mert a barátom volt ettől még és szerettem. Szóval aznap beszélni akartam vele, hogy álljon le. Ezért hívtam fel és abban maradtunk, suli után elmegyünk és dumálunk. Ekkor történt, hogy a kocsiban teljesen kikelt magából, és félrehúzódtam. Ott voltunk egy félreeső területen, az erdőnél, tudják. És kiszálltunk, veszekedtünk, lökdöstük egymást, és akkor verte be a fejét. Én bepánikoltam, amikor láttam, hogy nem mozdul. És utána elástam.
*
– Nagyon köszönjük, hogy bejöttél. Ugye, tudod, hogy miért kerestünk meg újra?
– Igen. Mindenki azt hiszi, hogy közöm van ahhoz, amit Tibi csinált. Pedig nincs. Igaz, nagyon elegem volt már abból, hogy Eszter zaklatja, de fogalmam nem volt arról, hogy mire készül.
– Láttad rajta, hogy őt is zavarja Eszter?
– Igen. Én próbáltam nyugtatni, hogy nemsokára vége a sulinak és nem kell többé látnunk. De ilyenkor is mindig nagyon mérges lett, már a falat ütötte. Kicsit, bevallom, féltem is tőle.
– Gyakran volt agresszív?
– Hát… ha visszagondolok, előfordult. De én így is nagyon szerettem. Köztünk veszekedés, nem félek bevallani, csak Eszter miatt volt.
– Tudod, azért nehéz ezt elhinnünk, mert mindenki azt mondta, hogy Tibi nagyon is jóban volt Eszterrel…
– Senki sem sejtette, hogy mi folyik a háttérben. Tibi udvarias akart lenni, mivel a szüleik jóban vannak. De nagyon zavarta már. Attól még, hogy Eszter egy nagyon szép csaj, attól még lehet zavaró a nyomulás, értik?
– Tehát azt mondod, semmit sem tudtál az egészről se előtte, se utána?
– Utána már tudtam. Tibi pár nap után elmondta. Ahogyan azt is, hogy baleset történt.
– Rögzítsük akkor, ez tehát a végső mondanivalód?
– Igen.
