Egy alkalommal, hazafelé tartva a nagykövetségről, egy fehér finn teherautó kissé közel jött hozzám, lesodorta a visszapillantó-tükrömet, majd megállás nélkül továbbhajtott. Két vidám fickó ült a vezetőfülkében, szemlátomást észre sem vették, hogy mi történt.
Nem izgattam magam különösképpen én sem, a rendszámot megjegyeztem, a tükör a fehér festéknyomokkal a kezemben volt, felírtam magamnak a helyet és az időpontot, nagy baj nem lehet. Másnap bementem a biztosítóhoz. Hosszas és alapos kárfelvétel következett.
- Szemtanúja van? – kérdezte a biztosító ügynöke, egy komoly, szemüveges finn lány.
- Nincs – feleltem őszintén. – De felírtam a teherautó rendszámát.
- Az önmagában semmit sem jelent.
- A festéknyomok ott vannak a kocsin. Megnézi?
- Elhiszem – felelte és felírt valamit az adatlapra. – Tudott beszélni a teherautó vezetőjével?
- Továbbhajtott.
A lány biccentett, új bejegyzés következett a számítógépen.
- Hát így nem könnyű – mondta.
- Talán keressék meg – javasoltam.
- Mi nem kereshetjük meg őt, csak a rendőrség. Tegyen feljelentést.
Következett tehát a rendőrség. Kitöltöttünk egy hosszú, finn nyelvű kérdőívet, amit aláírtam. Fiatal, rokonszenves rendőr tárgyalt velem, jól beszélt angolul, a mamája az iskolai kórussal járt Magyarországon, sokat mesélt neki a Balatonról. Ennek azért örültem.
- Szemtanúja van? – tértünk vissza a tárgyra.
- Nincs – feleltem őszintén. – De felírtam a teherautó rendszámát, a helyszínt és az időpontot.
- Az önmagában semmit sem jelent.
- A festéknyomok ott vannak a kocsin. Megnézi?
- Elhiszem – felelte és kiegészítette az adatlap egyik rovatát.
- A rendszám nem elég?
- Részben.
- Miért „részben”?
- Bárki felírhat egy rendszámot. Persze küldhetünk egy levelet a tulajdonosnak, megkérdezzük, hogy vállalja-e a felelősséget, ennél többet azonban, sajnos, nem tehetünk. Ha nincs személyi sérülés, a vezető döntésén múlik, hogy megáll-e vagy sem. Az is kérdés, hogy ki vezette a járművet.
- És mikor válaszol majd?
- Nem kötelező válaszolni.
- Esetleg adja meg nekem a gépkocsivezető telefonszámát, majd én beszélek vele.
- Sajnos, ezt nem tehetem, védenünk kell a személyi adatokat.
- És engem ki véd meg?
Erre a rokonszenves finn rendőr nem válaszolt. Kikísért az udvarra, mutattam neki a sérült autót.
- Szomorú – mondta együttérzéssel. – Tudja, az a baj, hogy ha valaki vállalja a károkozást, akkor a biztosító azonnal emeli a díjat. Így aztán az autósok nem érdekeltek abban, hogy elismerjék a felelősségüket.
- És ez így igazságos? – érdeklődöm, de érzem, hogy már feszítem a beszélgetésünk lehetséges határait.
A teherautó tulajdonosa természetesen nem válaszolt a rendőrség levelére, én pedig a saját pénzemen javíttattam meg az autót. Sokat tanultam az esetből.