Talán ez a novemberi későnyár az oka, hogy váratlanul rügyek, sőt virágok jelentek meg a kertekben. A közéletiekben is. Mi más magyarázata lenne, hogy hosszú hónapok eseménytelensége után egyszer csak megjelent egy élő hajtás a hazai szakszervezetek parcellájában, pár nap alatt szárba szökött, és kedden délután már láttuk a virágját is. Éktelen lármát csapva, cefréshordókon dobolva egy nem is kicsi, tarka-barka tömeg másodpercre megkomponált rendben vonult át Budapest belvárosán, hogy észrevétesse turistákkal, járókelőkkel és döntéshozókkal: elég volt már a dolgozók megnyomorításából. A cafetéria megadóztatása verte ki a biztosítékot, különösen, hogy az egyetlen meghagyott adómentes lehetőség az üdülésre fordítható keret lenne.
A kormány elszámolta magát, vagy csak trükközik, hogy nagyobb mozgástere maradjon a hamarosan kezdődő bértárgyalásokon? Ki tudja. De egy ponton nagyot tévedett: az iparban dolgozók nem nyelik le azt, amit a közszférával megetetett. Nem wellness hétvégére vágynak, hanem üzemi étkezdére, buszbérletre és tanulási támogatásra – és már nem félnek utcára menni a kormány ellen. Saját cégükkel előbb-utóbb mindig megegyeznek, de abból nyolc év után elegük van, hogy iskolapadból a parlamentbe besétált ficsúrok játszadozzanak velük. Kétmillióan vannak, minden ágazat érintett, és maguk mögött tudják az öt nagy szakszervezeti tömörülést, azok közszolga tagjainak jó részével együtt.
Jön a következő generáció a maga új eszközeivel és bátorságával. Kacagva mondják Orbán szemébe, hogy készek az egész országot fellármázni. Várhatóan ugyanígy állnak majd fel a belső fórumokon is: a következő hónapokban több konföderáció is tisztújításra készül.
Sokat látott, pesszimista elemzők szerint a kormány eleve engedni akart a cégek által fizetett cafetéria ügyben, hogy cserében alacsonyabb jövő évi béremeléshez köthesse magát. A gyógyíthatatlan optimisták meg azt kérdezik: mi van, ha egy pillanatra kiengedte a szellemet, és többé nem tudja majd visszatuszkolni a palackba?