A pontos okokról nem tudok nyilatkozni, az azonban igaz, elrendelték a terminál kiürítését – mondta lapunk megkeresésére Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) szóvivője, aki hozzátette, maga a kiürítés nem szokatlan, ugyanis bombariadók miatt többször is elrendelik. Hardy Mihály megjegyezte, ha súlyos esetről van szó, az ügyben a rendőrség ad majd ki tájékoztatást.

Úgy tudjuk, a lengyel légitársaság, a LOT Varsóba induló járatára akart felszállni egy utas, akinél gyanús csomagot találtak, s a biztonságiak emiatt rendelték el a 2/A terminál kiürítését. A BA honlapján a járattal kapcsolatban annyit írtak, hogy késik az indulása.