Bécs;Ringo Starr;Gyűrűk Ura;

VASKOS IRÓNIA - Nem csupán zenei szórakoztatást kapott a tízezres
közönség FOTÓ: AFP/OLIVIER MORIN

- A gyűrűk ura a császárvárosban

Bécsben lépett fel Ringo Starr, s természetesen sok magyar rajongó utazott el, hogy élőben hallja az egykori Beatle-t. Köztük Benedek Szabolcs író is. Íme, az ő beszámolója.

Ringo Starr az egyetlen Beatle, aki kétszer is járt Magyarországon. Először 1972 februárjában, amikor részt vett Elizabeth Taylor exkluzív 40. születésnapi partyján, amelyet a Duna Intercontinentalban tartottak, lévén, hogy a színésznő akkori férje, Richard Burton éppen a magyar fővárosban forgatott. Ringo az első felesége és a színész Michael Caine társaságában érkezett két napra Budapestre, a repülőtéren pedig mindjárt interjút adott az MTI-nek, ám az soha nem került nyilvánosságra, mint ahogy a korabeli magyar sajtó is meglehetősen szűkszavúan, bár annál több gúnnyal számolt be a számtalan celebritást fölvonultató nagyszabású eseményről. Az egykori Beatles legendás dobosa ezt követően legközelebb 2011 júniusában fordult meg Magyarországon, amikor is a Budapest Papp László Sportarénában koncertezett – családias hangulatban, az érdeklődők gyér száma okán a színpadot és a nézőteret egyaránt át kellett rendezni. Ez viszont a szó szoros értelmében villámlátogatás volt: Ringo közvetlenül a koncert előtt érkezett és rögtön utána távozott.

A legidősebb Beatle-nek egyébként Richard Starkey a polgári neve (sőt immáron Sir Richard Starkey, miután II. Erzsébet ez év elején a brit kultúráért tett szolgálatainak elismeréseképpen lovaggá ütötte), ám mindig is legföljebb a családtagjai szólíthatták Ritchie-nek – valamint annak idején a zenésztárs John Lennon, aki hírhedten fittyet hányt a konvenciókra –, a világ több mint fél évszázada művésznevén ismeri, amelyet egyes legendák szerint Ringónak a gyűrűk iránti szenvedélye ihletetett. Mostani turnéján nem ejti útba fővárosunkat, ám a magyar Beatles-rajongók e hét szerdán Bécsben (kedden pedig Prágában) vigasztalódhattak.

A szellemes elnevezésű Ringo & His All-Starr Band formáció harminc évvel ezelőtt alakult, a tagok azóta többször cserélődtek, a kezdeti fölállásból már csak Ringo maradt, de a többiek is rendre jó nevű zenészek. A banda kizárólag koncertezik és koncertlemezeket ad ki, stúdióalbumokat nem készít, ellenben évtizedek óta járja a világot, bár Európába viszonylag ritkán jut el. Mostanság viszont éppen itt turnézik, és a bécsi Stadthalle színpadán is hamisítatlan, a szó legjobb értelmében vett old boys hangulatot teremtett. A műsor ugyanis kizárólag régi nótákból áll – dacára annak, hogy Ringo Starr tavaly ősszel vadonatúj stúdióalbumot adott ki (amelyen a másik még élő Beatle, Paul McCartney is közreműködött, aki egyébként épp a bécsi koncert napján adta közzé két vadonatúj dalát). A nyitódal például Carl Perkins rock and roll klasszikusa, a Matchbox volt, amelyet a Beatles 1964-ben játszott lemezre, ugyancsak Ringo énekével, mint ahogy az est folyamán fölcsendült rajta kívül hét másik is abból az összesen 11 dalból, amelyben annak idején a Beatles lemezein Ringo szólót énekelt. Köztük olyan klasszikusok, mint az I Wanna Be Your Man, a Yellow Submarine, vagy a műsort záró With A Little Help From My Friends (amelynek végén hagyományosan minden koncerten megszólal néhány taktus Lennon legendás békedalából, a Give Peace A Chance-ből). Ezeken kívül a repertoár részei feldolgozások Santanától, vagy éppenséggel olyan zenekaroktól, mint a Toto, a Men at Work, vagy a 10cc, amelyek nevei nálunk talán nem mindenki körében annyira ismertek, a mostani turnén is felhangzó legnagyobb slágereik azonban ismerősen csengenek, és nem mellesleg az All-Starr Band aktuális tagjai ezekben az együttesekben is játszottak vagy játszanak.

Nemrég Ringo betegség miatt egy nappal későbbre csúsztatta hamburgi koncertjét. A Stadthalle színpadán azonban nyoma se volt se kórnak, se kornak: Sir Richard Starkey július 7-én lesz 78 éves, ám nem az elfogultság mondatja velünk, hogy ez a majdnem nyolc évtized nem látszik meg rajta. Régi slágerek ide, a színpadon lévő zenészek nagyapányi életkora oda, ez az este is ékesen bizonyította, hogy a rock and roll nem csupán időtálló, ám segít megőrizni a fiatalságot is. Ringo Starr hol a színpad elején táncolva, hol a dobok mögött ülve énekelt – pár akkord erejéig egyszer még az orgona mögé is beállt –, egy-egy dal között pedig kiszólások formájában ugyanazzal a vaskos iróniával szórakoztatta a szép számmal összegyűlt közönséget (lényegében teltház, ez a Stadthalle nagytermében több mint 10 ezer embert jelent), ami a Beatlesre is jellemző volt. Gyűrűt ellenben mostanság nem visel – elvégre fontos, hogy az ember bármikor képes legyen a megújulásra.

A világhírű street-art művész, Banksy aláírásával jelent meg egy pesti házfalon egy kép, melyen Orbán Viktor lovagol Thomas gőzmozdonyon. Az egyből hatalmas érdeklődést kiváltó munkáról hamar kiderült: hamisítvány. Ugyanakkor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mintha magára vállalta volna a történteket.