Azon tűnődtem csütörtökön, mit gondolt odafenn Djalma Santos, Carlos Alberto, Garrincha, és idelenn Nelinho, Josimar, Jairzinho vagy Renato Gaucho, amint Fagner jobbhátvéd és Willian jobbszélső játékát látta a Costa Rica elleni 2-0 alkalmával. Játékát? Inkább csak – brazilok esetében kiváltképp meghökkentő – ügyetlenkedését.
A dél-amerikai selejtezőcsoportot lehengerlő fölénnyel megnyerő brazil válogatott szörnyen szenvedett a karibi ország legjobbjai ellen is; ugyanaz látszott az arcokon, mint 2014-ben. A félelem a csalódástól. Tite kapitánysága alatt a világbajnokságot megelőzően 16 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség, a két vb között ugyancsak imponáló 36, 8, 4 volt a mérleg, de a 2014-es (egy-hetes...) világbajnokság előtt sem mutatkozott pánik, a Konföderációs Kupán az olaszokat 4-2-re, a döntőben a spanyolokat 3-0-ra győzte le a tobzódó sárga mezes együttes. Aztán jött a vb és az erőlködés meg a sírás-rívás...
S a brazilok nem takarózhatnak azzal, hogy a kvalifikációs szakaszban tizenhárom ponttal lehagyott argentinok még gyengébbek náluk. Örök riválisaik hovatovább örök vesztesek, éppen negyedszázada nyertek felnőtt tornát, azóta néma csend. Lionel Messi a negyedik vb-jén szerepel, és – mint a Procol Harum emblematikus dalára emlékeztető halványkék-fehér árnyalatban mindig – ismét a saját szobrát rombolja. A sárga (tegnap kék) mezesek pedig csaknem a brazil mítoszt ásták alá. Igaz, idáig kettőből kétszer kellett a játékvezetői teammel is megküzdeniük.
Amúgy volt már olyan brazil csapat is, amely első két vb-mérkőzésén egyetlen gólt sem szerzett. Speciel Nelinhóval, Jairzinhóval, továbbá Luis Pereirával, Rivellinóval... Az 1974-es vb-n a jugoszlávok, majd a skótok ellen is 0-0-t ért el a dél-amerikai együttes. Aztán negyedik lett.
Most még az odébb van...
