busz;verseny;tét;balesetveszély;

- Távolsági buszok versenyeztek, a sofőr közben fél kézzel videózott (videó)

Két távolsági busz - rajtuk utasokkal - 80 km/h sebeséggel versenyzett Tét felé, a 83-as főúton. Az esetről videó is készült: ezen jól látszik, hogy az egyik buszsofőr maga is fél kézzel felvételt készített, miközben előzni próbálta kollégáját. Mindkét érintett busztársaság megszólalt az ügy kapcsán: vizsgálják az esetet.

Két helyközi járatos autóbusz versenyezett a 83-as főúton, Tét felé, adta hírül csütörtökön a Zoom.hu. Az esetet fél kézzel videózta az egyik sofőr, és egy utas is - a portálhoz az utóbbi felvétel jutott el. A felvételen jól hallhatóan, többször is elismétlik, hogy 80 km/h sebességgel száguldottak a járművek a szűk úton. A hátsó - ahonnan a felvétel készült - előzni próbálta az előtte haladót, amelyik ezt az út közepére húzódva akadályozta meg. Mikor egy megállónál végül szót válthattak a buszvezetők, az elöl haladó jármű sofőrje azt mondta, "80-al megyek, ne előzgess", a másik pedig rendőrséggel fenyegette. Konfliktusuk oka nem derül ki a felvételből.

Az ügyben megszólalt az egyik érintett busztársaság, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. csütörtökön, számol be a Kisalföld.hu. Az ÉNYKK kommunikációs munkatársa szerint a cég a felvételről csak a Zoom által szerzett tudomást. Az esetet kivizsgálják: az "eredményétől függ a belső intézkedés, az esetleges személyi felelősség és a hozzá tartozó szankció meghatározása". Mint írták, hozzájuk az előzni kívánt busz tartozik. A hátsó a Blaguss Agora Hungary Kft. társaság busza a cikk szerint. Ők a kisalfold.hu érdeklődésére azt közölték: ismert előttük az eset, kivizsgálják a történeteket, annak lezárultával tájékoztatnak majd. Az ÉNYKK-val is felvették a kapcsolatot.

Az élelmiszer-rendész akár a passzív ellenállást is erőszakkal törheti meg. Épp csak az nem tiszta, hogy miért van szükség az új rendvédelmi alakulatra.