Európai Unió;Görögország;megszorítások;görög válság;

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa és Euclid Tsakalotos görög pénzügyminiszter. Fo

- "Véget ért a görög válság": felszabadultak a megszorítások alól

Az eurozóna pénzügyminiszterei péntek hajnalra Luxemburgban megállapodtak: 2 hónappal az augusztusi határidő lejárta előtt már felszabadítják Görögországot a nemzetközi pénzügyi segélyprogram harmadik szakaszának megszorításai alól. Ezzel az Európai Unió egyik legnagyobb pénzügyi válsága ért véget. 8 év alatt összesen 275 milliárd euró támogatást kapott a görög gazdaság, cserébe a hitelezők szigorú, főként a jóléti állam funkcióit érintő megszorítások bevezetésére kényszerítették az országot.

 "Ma este véget ért a görög válság" – mondta Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a hvg.hu szerint. "Ez egy történelmi pillanat, először is Görögországnak, mert nyolcévnyi reform és áldozat végre véget érhez, és egy új fejezet kezdődhet. És történelmi pillanat egyben az eurózónának is, mert befejeződhet egy program. Ez egy lezárás, egy jelképes pillanat, amelyben a közös valutánkat és annak függetlenségét sújtó veszély végre elmúlt” – tette hozzá, írja a HírTV.

A görög gazdaság eredményeinek elismeréseképpen az európai hitelezők 10 évvel meghosszabbítják a kölcsönök lejárati idejét, az adósságok törlesztésére pedig további engedményeket adnak. A pénzügyi segély utolsó részleteként Athén 15 milliárd eurót kap, így az országnak még további 22 hónapra elegendő pénze marad.

Görögország a gazdasági válság után, gyakorlatilag 2010 óta kényszerült a 3 szakaszos nemzetközi segélyek igénybevételére. A 275 milliárd eurós csomagért cserébe azonban a hitelezők szigorú költségvetési politikát és több száz megszorító intézkedést követeltek. A görög pénzügyminiszter szerint a nehéz évek nem maradnak nyom nélkül a görögök emlékezetében, de most már Athén újra piaci tényező lehet.

„A görög kormány nagyon elégedett ezzel a megállapodással. Az adósság most már csak akkora mértékű, hogy hozzáférhetünk a piachoz, és kijuthatunk a válságból, bizonyos reformok folytatásával és a további segítséggel. Ugyanakkor ez a kormány sosem felejt, és sosem felejti el azt, hogy a görög nép min ment keresztül ebben a 8 évben” - mondta Euklidisz Tsakalatosz.

Annak érdekében pedig, hogy Görögország ne essen vissza a korábbi eladósodott állapotba, az eurózóna államai abban is megállapodtak, hogy 2022-ig félévente 600 millió eurót juttatnak Athénnak abban az esetben, ha tudja tartani a hitelezők által megszabott gazdasági irányvonalat.

Idei mélypontja közelében stagnált a forint árfolyama péntekre virradóra a nemzetközi devizapiacon - írta az MTI.