névvita;Macedónia;

Fotó: AFP/NurPhoto/Jacopo Landi

- Megszavazták Macedónia új nevét

A macedón parlament szerdai ülésén ratifikálta az ország nevét Észak-Macedóniára változtató, Görögországgal kötött egyezményt - írja az MTI. Nem volt sem tartózkodás, sem ellenszavazat, bár a jobboldali ellenzék kivonult az ülésteremből.

A múlt vasárnap létrejött megállapodás becikkelyezésére a 120 tagú törvényhozás 69 képviselője szavazott igennel, nem volt sem tartózkodás, sem ellenszavazat. A legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) a tagjai kivonultak az ülésről, nem vettek részt a voksoláson.

Zoran Zaev miniszterelnök szerdai felszólalásában arra kérte a képviselőket, hogy fogjanak össze, és szavazzák meg a javaslatot, amely az ország nevét Észak-Macedóniára változtatná. Mint mondta, ezzel megindulhat az ország európai integrációja, és a NATO is hamarosan felveheti tagjai közé a délszláv államot. A kormányfő szerint Macedónia és Görögország között 27 évig tartó vita után elfogadható és méltóságteljes megállapodás született. "Ez olyan történelmi lépés, amellyel Macedónia és annak állampolgárai esélyt kapnak a jövőre" - tette hozzá.

A VMRO-DPMNE bojkottálta az ülést, és bejelentette: a Velencei Bizottsághoz fordul, hogy véleményezze a Görögországgal kötött megállapodást. A jobboldali párt szerint azzal, hogy közvita nélkül, gyorsított eljárásban fogadták el a macedón-görög névvita rendezéséről szóló egyezményt, a szkopjei vezetés törvényt sértett. A szkopjei parlament előtt napok óta tüntető jobboldali szimpatizánsok korábban arra készültek, hogy a voksolás idején is tiltakozással akadályozzák a képviselőház munkáját, ettől azonban később elálltak.

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, vagyis azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Az ország a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte.

A névváltoztatásról szóló dokumentumot a két ország külügyminisztere múlt vasárnap írta alá. A mostani megállapodás értelmében ezentúl a hazai és a nemzetközi dokumentumokban is Észak-Macedóniának hívják majd az országot, a hivatalos nyelv a macedón, az ott élők nemzetisége macedón, állampolgársága pedig macedón/Észak-Macedónia állampolgára lesz.

Az ország alkotmányát várhatóan még az idén módosítják.

Ismet Yilmaz oktatási miniszter a 2019/2020-as tanévtől eltörölné a török iskolákban a házi feladatot – írja az MTI.