időjárás;előrejelzés;

FOTÓ: Shutterstock

- Záporok frissíthetik a hőséget

Szerdán kezdetben többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd délután az ország déli felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan, északabbra csak néhol valószínű zápor, zivatar. Az északkeleti szelet eleinte helyenként élénk lökések kísérik, majd mérséklődik a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

Csütörtökön a napsütés mellett fátyolfelhőzet vonul fel, a déli óráktól pedig gomolyfelhő-képződésre is számíthatunk. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati szelet többfelé élénk, zivatarban viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

Pénteken kezdetben borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Délután északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, főként délen és keleten lehet még további csapadék. Az északnyugati, északi szél több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb.

Szombaton napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, helyenként záporesővel. Az északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Vasárnap a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett délelőtt több, délután kevesebb napsütés valószínű, helyenként eső, zápor is lehet. Az északnyugati szél a Dunántúlon élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Nagyon erős lesz az UV-sugárzás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy szerdán 7,8-es UV-B sugárzás várható. Ilyenkor, normál bőrtípusnál, már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. Ezért azt kérik, hogy aki teheti, 11 és 15 óra között kerülje a napozást.